Sacrifice - Sunki

|23|

Kim Sunoo:

Furcsa volt Riki mellett ébredni, de nagyon tetszett ez az új érzés. Közel volt hozzám, ami megnyugtatott, egyben idegessé is tett. Nem voltam biztos abban hogy ébren van-e vagy nincs, így felnézetm rá. Olyan gyönyörű volt. Még mindig aludt, szóval úgy gonoltam én is csatlakozok hozzá. A fiú mellkasába bújtam, mivel úgy gondoltam ha mégközelebb van hozzám, könnyebb lesz elaludni. Hát.. majdnem. Sikerült felébresztenem a vámpírt. Apropó vámpír. Ő miért is alszik?!

– Jó reggelt szívem. – ölelte át a derkam édesen. Egy nagyot ásított, majd egy apró puszit nyomott számra. – Mit szeretnél reggelizni? – elmosolyodtam. Még szine fel sem ébredt, még is már rólam gondoskodik. Kicsi kezeim az arcára helyeztem, és én is megcsókoltam. Életemben nem éreztem még ilyen jól magam. Egyszerűen csodálatos volt Riki mellett tudnom magam.

‐ Semmit nem kérek. Ritkán reggelizek, amit Hoon mindig megjegyez. – és ekkor csapott belém a felismerés. Este kibaszottul otthagytam Jaket Sunghoonnál. Csak remélni tudtam hogy nem történt semmi probléma. És erről minél hamarabb meg is akartam győződni. – Elmegyek a mosdóba rendben? – kérdeztem mosolyogva Rikitől, amire bólogatni kezdett. Nem vagyok az a szégyenlős fajta, de ahogy észrevettem, hogy nincs rajtam ruha, el kezdtem keresgélni a földön a szétdobált darabok között, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy reménytelen, így a szekrényből kiszedtem egy alsót, és egy melegítő nadrágot. Felkaptam magamra, és a telefonomat zsebre rakva indultam ki a fürdőbe.

A folyosón óvatosan mentem végig, nehogy Yon kiszúrja hogy itt vagyok. Bár egyébként abba sem voltam biztos, hogy egyáltalán itthon van, de jobbnak láttam óvatosnak lenni. Csak hát mint általában, nem voltam elég óvatos. Már a fürdőbe akartam belépni, amikor a vámpírlány hangját meghallottam a hátam mögül.

– Sunoo oppa! Az a szörnyeteg tényleg megrontott?! – fordított maga felé vállaimnál fogva. – Na ne. Még meg is harapott?! – őszintén erre nem tudtam volna annál jobban reagálni mint hogy lefagyok a rákba. – Megyek és megverem! – indult is volna, de szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy időben magamhoz térjek, és megállítsam, így csuklója után kapva kényszerítettem maradásra.

– Nyugalom. – mosolyodtam el halványan. – Én akartam hogy lefeküdjünk, és én kértem, hogy harapjon meg.

– Wow... A kiscicus beindult. – vette azonnal lazára az egészet, és viccből még macska módra kapcsolva tett úgy, mint ha kaparná a falat, persze hozzá nyávogott is. Ezt a pillanatot gondoltam a legjobb alkalomra hogy lelépjek. Szóval besurrantam a fürdőbe, és magamra is zártam az ajtót. A telefonomat előhalásztam a zsebemből, és tárcsázni kezdtem legjobb barátom telefonszámát.

– Itt Sunghoon. Miben segíthetek? – álmos hangon beszélt, ami nyilván arra utalt, hogy nem olyan rég kelt fel.

– Jake hol van? – kérdeztem kicsit aggódva.

– Itt alszik mellettem nyugi. – a hangokból ítélve felült az ágyon. – Mielőtt kérdeznéd, nem csináltam vele semmit. Csak este miután leléptél beszélgettünk, utána meg már nem akart hazamenni. Először nálad aludt, de éjfél előtt nemsokkal átjött, hogy fél. Szóval velem aludt.

– Rendben. Fogjuk rá, hogy hiszek neked. De mi van ha hazudsz, és megfektetted vagy ilyesmi. Akkor Heeseungot csak úgy dobod? – érdeklődtem. Semmi gúny, vagy ehez hasonló nem volt a hangomban, nem sértegetni, vagy fenyegetni akartam ezzel, csak érdeklődtem.

– Már dobtam. Megcsalt a faszba. Pár nappal azelőtt, hogy megtudtad Nikiről hogy vámpír. Alapból nem voltál jó hangulatba, szóval nem akartalak a gondjaimmal zaklatni. – mondta úgy, mint ha ez semmiség lenne, de hát mind tudjuk, kurvára nem az.

– Életem. Ilyenekkel bármikor kereshetsz. Sokkal fontosabb mint hogy én duzzogok. ‐ szomorodtam el. Nem vettem észre, hogy nincs jól a legjobb barátom. Pedig rajta aztán meglátszik. Szörnyű ember vagyok. Nagyon rosszul éreztem magam, így halkan elköszöntem, és a tükor elé álltam. A hely ahol Riki megharapott, nem nézett ki a legjobban. Mármint gondoltam, hogy valahogy így fog, de akkor is élőben rondább volt a pirosas lilás folt amiben két szemfog nyom található. – Hát drága, ez szerintem nem fog olyan gyorsan eltűni. – motyogtam magamnak, és gyorsan elvégezve a dolgom kimentem a konyhába, ahol Riki-ya és Yon már egy-egy tasak vért szürcsöltek.

– Azt kell mondjam, hogy igazán jó munkát végeztem. – simította meg a derekam ahogy mellé álltam, és nyomott egy puszit a harapásra. Kicsit felszisszentem, mert érzékeny volt a terület, mire Riki elhúzódott. – Bocsánat. Legközelebb nem fogok fájdalmat okozni.

– Ennyi belefér. Különben is élveztem. – néztem fel rá mosolyogva. Úgy nézett rám, hogy szinte már a lelkembe látott. Először csak összeérintette homlokát az enyémmel, majd egy lassú csókba hívta ajkaim, amit örömmel viszonoztam. Fél kézzel csupasz mellkasára simítottam, még ő óvatosan megérintette az arcom. Összhangban mozogtak ajkaink. Egymásnak lettek teremtve.

– Miért van itt ilyen MELEG?! Felforrósodott a levegő! Srácok itt szinglik is vannak! – toporzékolt Yon, de csak azért sem hagytuk abba, ugyan olyan lassú tempóban csókolóztunk. Yon ezen kicsit megsértődhetett, mivel a következő hang az egy ajtócsapódás volt a szobák felől.

– Elüldöztük. – kuncogtam el magam ahogy elváltam Riki csábító ajkaitól.

– Majd megbékél. Heves természetű. – rántotta meg a vállát. – Tényleg nem akarsz reggelizni? – mosolyogva megráztam a fejem, mire a vámpír vállat rántva otthagyott engem a konyhába.

– Hé! Riki! Hova mész?

– Világgá. – nyújtotta rám a nyevét, ezzel elérve azt, hogy kövessem a szobájába. Nem volt célom megint lefeküdni vele, mégis sikerült elcsábítania. Bár másodjára már nem engedtem hogy megharapjon. Éppen eléggé fájt az első is.