Sacrifice - Sunki

|14|

Nishimura Riki:

Annyira nem tetszett hogy Sunoo magával vitte a rózsaszín gecit. Én esküszöm, hogy ott hagytam volna megdögleni. Így volt esélye több időt tölteni a fiúval, ami nagyon zavar. Mármint mind a ketten hajtunk a srácra, ez egyértelmű, Sunoo pedig választani fog kettőnk közül, és ha nem engem, akkor a legjobb az lenne, ha Yeonjunt se. Egyébként tökre bírom a csávót, de nemár. Lehet elszólja magát, és akkor Sunoo rájön hogy hazudtam, ezzel azt a kevés esélyemet is elbassza a farkas. Azt sem tudom mit kéne hogy gondoljak. Nem akarom elveszíteni Sunoot. Fontos nekem. Talán túlságosan is. Az egyetlen dolog ami meg tud nyugtatni az, hogy este felhívott alvás előtt. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam ki a konyhába, hogy tudjak valamit kajálni, ha már tíz óra elmúlt. Emberi vérre van szükségem, méghozzá azonnal. A kis csomagolást a kezembe vettem, és egy szívószálon keresztül kezdtem el inni az emberekben folyó vörös nedűt. Persze mint álltalában most is megzavartak.

Kopogtak az ajtón, amit Yon ment kinyitni. Nem tudtuk ki a franc akar minket zaklatni amikor eszünk. A biztonság kedvéért eltettem a vérrel teli tasakom, és hát milyen jól is tettem. Ilyenkor áldom én az eget igazán. Sunoo lépett be a konyhába könnyes szemekkel, és szipogva rohant konkrétan nekem. Úgy bújt mellkasomba, mint hogyha az lenne az utolsó rejtekhely a világon. Halványan elmosolyodva karoltam át a fiút, aki bár nem mondott semmit, éreztem hogy köze van Yeonjunhoz. Elbaszta az a fasz. Sunoo halkan sírt, könnyeivel átitatta a pólóm, de nem bántam. Közben Yon is visszatért a konyhába, és kikerekedett szemekkel vette tudomásul, hogy Sunoonak rám van szüksége. Vagy csak én voltam a legközelebb, de a lényeg, hogy itt van. Hogy én vígasztalom, és nem valaki más. Egyik karomat felvezettem a fejére, és óvatosan kezdtem el simogatni a haját, hátha megnyugszik. Azt hiszem hatásos volt, mivel Sunoo gyengített ölelésén, és rámnézett.

– Ri.. Riki... Énh.... – hallottam hangján, hogy nem kell neki sok, hogy megint elsírja magát, így jobbnak láttam ha ellhallgattatom.

– Shh.. Sunoo semmi baj. – suttogtam neki lágyan. Felnézve rám mosolyodott el, és végigsimított az arcomon, majd elengedve engem indult el ki a konyhából, amit nem tudtam mire vélni előző érintése után. Lassan megfordult, és amikor felfogta, hogy én még mindig csak áldogálok, akkor visszasétált hozzám, és a kicsi kezével megfogta a mutatóujjam, és úgy kezdett el húzni a szobám felé. Kis édes ... Utoljára, mielőtt végleg elhagytuk volna a konyhát visszanéztem Yonra, aki elégedett mosollyal méregetett minket.
Ahogy beértünk a hálómba lecsücsült az ágyamra még mindig szripogva. Nem akartam, hogy jobban megijedjen, így én az íróasztalnál, a forgószéken foglaltam helyet.

– I..Ide is jöhetsz... – nyelt egy nagyot, és megpaskolta a mellette lévő helyet az ágyon.

– Nem akarom hogy kényelmetlenül érezd magad. – mosolyogtam rá, mire megint kiszakadt belőle a zokogás. MOST MI ROSSZAT MONDTAM!?! Édes istenem szálj le hozzánk, mert sikerült megsirattam Sunoo hyungom!! – Ugh.. Ühmm... – akartam valamit mondani, sőt bocsánatot akartam kérni tőle, de nem. Nem sikerült, mivel a fiú tette végett a levegő is bennem rekedt. Konkrétan elfelejtettem egy pillanatra hogyan kell lélegezni. Sunoo gyakorlatilag BEÜLT! az ölembe velem szembe, úgy ölelt át, miközben a nyakamba fúrta fejét. Ha így folytatod édesem, problémák lesznek... Még mindig sírt. Hát mit ne mondjak én is majdnem elkezdtem sírni az örömtől amit éreztem. Közelebb húzva magamhoz öleltem át derekát. Nehogy már csak ő ölelgethessen. Nyakamon végig folytak krokodil könnyei.  Konkrétan ha a közelemben van, a bábjává válok. Az illata megbabonázott. Meg akartam harapni. Csak egy ici pici harapás a nyakára.., nem szívom ki a vérét, csak érezni akarom benne a fogaim... Meg akarom kóstolni... Niki!, ezt azonnal hagyd abba. Ő Sunoo.

Lassan kezdtett el megnyugodni, amit az mutatott nekem, hogy kezdett elmúlni a remegése, és viszonylag a lélegzete is normalizálódott.

– Mennyire vagyok csúnya a sírástól? – egyenesedett ki. Már nem fogott kezeivel, ezért én is elengedtem őt. Szemeiben még mindig könny csillogott, valamint elhalt hangon szólt hozzám.

– Baba... Gyönyörű vagy. Mint mindig. – mosolyogtam el szélesen. Mint a filmekben baszki, úgy láttam Sunoot. A rózsaszín fény megvilágítja minden porcikáját, elképesztően nézett ki. Sőt mondok jobbat. Faszállító volt.

– Riki-ya! Elpirulok. – durcizott be egy kicsit, mire nevetve zártam tenyereim közé gyermeki arcát. Hüvelykujjammal letöröltem könnyeit, mire halványan elmosolyodott. – Nagyon különleges ember vagy Riki... – suttogta, bár a közöttünk lévő csend miatt olyan volt, mint ha rendes hangon beszélne. – Szerencsések azok, akik körülötted lehetnek nap mint nap. Azt hiszem egyre jobban elvarázsolsz. – harapta be alsóaják érzékien. Csoda hogy eddig bírtam... Meg akartam csókolni. Érezni akartam minden porcikáját. Szükségem van rá.

– JÉZUSOM BOCSÁNAT! – sikított fel Yon hirtelen. De hogy mit keresett itt ez a fasz, az nagyon jó kérdés. – Folytassátok csak tovább! Ha kell bedugom a füleim! – sétált ki a szobából mint ha mi sem történt volna.

– Kicsit fogyatékos, nézd el neki. – mosolygok Sunoora kedvesen, aki ezen jóízűen felnevetett. Végre nevet. Még utoljára megölelt, majd az ölemből kimászva indult ki valami kaját keresni. Spoiler: Nem talált, mivel nálunk nagyjából csak vér van, szóval Yon sütött neki reggelit. Szegény lányt kicsit traumatizáltuk. Ha mellettünk van nem képes egy értelmes mondatot kinyögni, ami vicces. Pedig nem is volt olyan durva, hogy hyungom az ölemben ült. Vagy mégis?