|22|

170 9 4
                                    

🔞🔞 (- aszem?)

Nishimura Riki:

Sunoo? – pislogtam nagyokat. Nem hittem a szememnek. Két lehetőség volt arra, hogy az ajtómban állt. Vagy elfelejtett valamit, vagy pedig képzelődöm.

– Igen. Sunoo vagyok. Méghozzá a te Sunood. – a mellkasomra rakta kicsit kezeit, és elkezdett betolni az ajtón. Én pedig a sokktól, amit kaptam szinte mozdulni sem bírtam. Az ajtót becsukta a lábával, és engem oldalra fordítva nekitolt a falnak. – Riki... – ejtette ki a nevem halkan, míg az egyik kezét a pólóm alá csúsztatva kezdte el simogatni a hasam. Atya ég! Már ettől fennakadt a szemem, pedig nem is tett olyan sok mindent. – Szólalj meg. – kérlelt. – Haragszol rám?

– Jézusom baba. Dehogy haragszom. – helyeztem kezem tökéletes arcára.

– Hát akkor miért nem csinálsz velem semmit? – kezdett el pillázni, szépen mosolyogva. Lassan hajolt fülemhez, és érzékien nyögve egyet, suttogni kezdett. – Felajánlom magam. Gondolj rám úgy, mint egy áldozati ajándékra, amit egy istennek adnak. Falj fel. – elnyílt ajkakkal néztem a fiút. Ledöbbentett a tény, hogy ő ilyen is tud lenni. A kedves, néha huncut, bár igazán szexi énjét ismertem meg. Nem ezt a perverz, kanos kisfiút. De kár lenne tagadnom, nagyon tetszett, és kurvára felizgatott.

– Ahh Sunoo. – viszonotam a nyögést én is hallószervéhez hajolva, óvatosan levezetve kezem derekára, amibe jól bele is martam. Csak úgy szikrázott köztünk a levegő amikor egymás szemébe néztünk. Ki tudtam olvasni a tekintetéből, hogy akar. Őszintén, én is nagyon kívántam őt. Megnyalva alsóajkam a fiú feneke alá fogtam, ezzel utasítva arra, hogy ugorjon rám. Sunoo végig a szemebe nézve, mosolyogva tette ezt meg, így elindultam vele a háló felé. Tettem maximum két lépést, és hirtelen megszólaltam. – Baba.

– Mi az? Nem bírsz el? – nevetett fel erősebben kapaszkodva vállaimba.

– Megcsókolhatlak? – nyögtem ki nagy nehezen a kérdést. Felajánlotta önmagát nekem, mégis megkérdeztem. Nem akartam, hogy úgy érezze magát mint az exével, aki bántalmazta, álltalában szex közben.

– Idióta vagy. – túrt bele szőke, a kelleténél már kicsit hosszabb hajamba, és azt kicsit meghúzva megemelte a fejem, hogy könnyebben párnáimra tudjon hajolni. Gyengéde mozgatta az övéit, direkt bosszantott. Ha ő így játszik, én is így fogok. Lassan vettem ajkaim közé az ő alsóját, és azt egy ideig szívogattam, majd nyelvemmel is körbejártam. Lassan sétálni kezdtem tovább, hogy minél előbb a szobámba legyünk, miközben a szemfogaimmal végigkarcoltam száját, ezzel kicsalva belőle egy kéjjel teli nyögést. Szóval a fogam lesz a gyengéje. – Riki-yaahh! – motyogva húzta ki magát hirtelen, mivel a kelleténél erősebben haraptam meg édes ajkát.

Kitártam az ajtót, és amilyen gyorsan átléptem a küszöböt, olyan gyorsan is basztam be az falapot. Az ágyhoz sétáltam, és a csókunkat megszakítva leültem az ágyra úgy, hogy hyungom még mindig a karjaimban volt.

– Sunoo. Ha meg akarsz állítani, most tedd, mivel a vámpír énem ilyenkor képes átvenni az irányítást felettem. Nem akarom hogy bántson. – fogtam két kezem közé babaarcát.

– Megint vörös a szemed. – mosolyodott el, ami végett egy kicsit meglepődtem. – Nem baj ha ő lesz velem. Végülis hozzád tartozik, és szeretlek téged. Ha pedig bánt, akkor az az én hibám lesz. – vezette le kicsi mancsát az övemre. Így akarta tudtomra adni, hogy ennek ellenére is le akar feküdni. Szóval imét ajkait céloztam meg, most már kicsit erőszakosabban, amég Sunoo az övvel babrált. Néha sikerült annyira megharapnom a száját, hogy egy-egy csepp vére kicsordult rajta, de tudtam, hogy uralkodni kell magamon, így csak megkóstoltam, nem kezdtem el szívni. Sunoo közben leügyeskedte rólam a farmer nadrágom, így alul már csak egy alsónadrág védte álló tagomat. Persze én sem szerencsétlenkedtem, gyorsan megszabadítottam az idősebbet a pólójától, és nyakához hajolva elrőteljesen szívni kezdtem. Mármint a bőrét. Nyiván nem akartam első alkalommal több vért fogyasztani mint amennyit a száján lévő kis sebekből "ittam". Óvatosan eldöntöttem az ágyon, mivel eddig ülő pózban voltunk, és még egy utosó szívásfoltot hagyva mellkasán visszatértem szájához, de nyiván úgy, hogy éles fogamat végighúztam a bőrén. Egy újabb szerelmes csókban részesítettem, amiközben lekerül róla a nadrágja, rólam meg a pólóm. Fedetlen mellkasomon végighúva a kezét nyomott egy hosszabb csókot a nyakamra.

Az alsónadrágaink levétele után kotorászni kezdtem a fiókban a síkosító és az óvszer után kutatva. Életem értelme persze ezt az alkalmat is kihasználta arra, hogy össze vissza csókolgatva, piszkos dolgokat suttogva elvonja a figyelmem. Talán túlságosan is, mivel a síkosítót sehol nem találtam.

– Nincs rá szükség. – ránrott vissza magára megelégelve azt, hogy pár percig nem vele foglalkoztam. – Ha kell megoldom magam. – ült fel egy kicsit elhúzódva tőlem úgy, hogy neki pont kényelmes legyen, és a szemembe nézve felhelyezte első ujját. Ahogy láttam régen csinálhatta, mert fintorgott egy kicsit hozzá.

– Már ne haragudj baba, de ki engedte meg hogy egyedül csináld? – fogtam meg csípőjét, és nemes egyszerűséggel visszanyomtam magam alá. Innentől pedig felgyorsultak a dolgok. Gyorsan kitágítottam, felvettem az óvszert, és pillanatok múlva már csak arra eszméltem fel, hogy benne mozgok, és hogy milyen kurva jó érzés.

– Ahh.. Rih..Rikih – tátott szájjal nézett rám, és erősen megmarkolta a vállam.

– Mond baba. – löktem egy nagyobbat, mire csak nyögni tudott egyet. Akaratlanul is, de elmosolyodtam.

– Miérth ihlyenh nagyh a fhaszhod gheci?! – kérdezte hisztérikusan, és egy nagyot csapott rá a mellkasomra mint hogyha az én hibám lenne.

Elhallgattunk, így már csak Sunoo elfolytott nyögései, és az én halk morgásom és egy egy kis nyögésem hallatszott. Na meg az, ahogy az ágyam nyikorog alattunk. Nem arra találták fel, hogy jó erősen megbasszam hyungom.

– Szherelmehm. – simította meg arcom óvatosan. Miden egyes lökésem útán megremegett. – Haraphj mehg! – meglepődtem. Olyannyira, hogy megálltam egy pillanatra. Sunoo mérges tekintete ébresztett rá arra, hogy mit is kéne csinálnom. Szóval a nyakához hajolva kezdtem ismét mozgásba. És ahogy kérte, megharaptam. Nem szóltam neki hogy fájni fog, de ahogy megérezte nyakában a fogaim, felszisszent, majd nyögött egy nagyot, mivel még gyorsabb tempóra kapcsoltam, hogy elvonjam figyelmét a rossz érésről. Ahogy elnéztem sikerült is, mivel rá pár percre elment, utána nemsokkal pedig én is.

Kihúzódva belőle, óvatosan akasztottam ki bőréből szemfogaim, és egy rövid csókot nyomtam ajkaira. Nem bírtam elhinni, hogy ezt bevállata azért, hogy én még jobban élvezni tudjam. Megpróbáltam kevés vért szívni, viszont amikor nagyon belejöttem, alig bírtam leállni. Az élete volt a kezeim közt, abban a pillanatban amikor a legsebezhetőbb. Egy zsebkendőért mentem, közben kidobtam a használt óvszert, és visszamentem Sunoohoz megtisztítani őt.

Sacrifice - SunkiWhere stories live. Discover now