Sacrifice - Sunki

|39|

Nishimura Riki:

A fejem zsongott, annyira fájt, hogy azt hittem belehalok. Nem láttam semmit, csak a sötétséget. Egy pillanatra viszont volt fény, de az is hamar eltűnt. Nem is éreztem semmit. Se a testem, se a lelkem, csak a gondolataimat éreztem. Hallottam pár hangot, kiabáltak. Sőt.. ordítottak, kétségbeesetten ordítottak. Egy nevet.. egy nevet, ami nagyon ismerősen csengett, de.. de nem tudtam kihez kötni. Akárkit is akartam feliézni nem ment. Se név se arc. Sőt arra sem emlékeztem, hogy én hogyan nézek ki.. sőt arra se, hogy mi a nevem. Egy kicsit kétségbeestem hogy nem tudok magamról semmit azon kívül hogy gondolkozom. Gondolkozom.. ez egy jó kiindulási pont. Nem tudtam ki lehetek, ember vagy.. vagy bármi más. Aztán hirtelen ismét láttam a fényt. A fény az egyetlen kapaszkodóm... Várj.. nem csak az, mert hallottam.. megint hallottam a.. a nevet. Su.. Su... Ennyit tudtam belőle kivenni, valamint hogy még mindig kiabálnak. Mi történhetett? Mi van ezzel a Su-val? Miért ordítanak ilyen keservesen..? Ismét a fény, de megint eltűnt.. Talán a fénynek nincs szüksége rám, ezért hagyott megint magamra... Majd.. majd valami csoda folytán egy pillanatra eltűnt a zúgás, és azt hallottam; 'meghalt'. Ki? Ki halt meg? Én? Vagy esetleg ez a Su nevezetű személy? Mi történhetett? Ismét csak ez a gondolat jelent meg az agyamban. Van agyam.. ez egy jó hír... Asszem... Mégegyszer hallottam a nevet, de most tisztábban. Sunoo? Ez lenne a név? Ez az én nevem lenne? Megint megjelent a fény, és mostmár éreztem hogy létezek. Bár még mindig nem tudtam mozogni. Sunoo... Sunoo... Ő halt meg? Aki lehet hogy én vagyok..?

- Sunoo... - ültem fel az ágyon ahogy realizáltam mi is történt. Pár percre kiütődtem, akkor hozhattak át minket egy másik szobába. Legalább már emlékszem... Körbenéztem, és észrevettem páromat egy másik ágyon feküdni. Körülötte minden féle orvosi kellék össze-vissza hagyva. Nehezen, de lábraálltam, majd remegő léptekkel lassan elindultam a szerelmemhez. - Sunoo... Babám... Hyung... Életem, Kincsem... - fogtam meg a kezét, de szinte azonnal el is engedtem amikor rájöttem, hogy az.. az jéghideg. Nem szabadott volna hidegnek lennie.. Az emberi kéz meleg. Legalább annyi meleg mint én! - Nem.. nem lehet... Miért..? - remegett meg a hangom, ahogy suttogva szóltam hozzá, bár feltételezhetően nem hallott - Miért te vagy az áldozat? - könnyeim végigfolytak az arcomon, ahonnan a földre zuhantak, én pedig követtem tekintetemmel a könnycseppek leesését, amikor is észrevettem hogy alig állok a lábamon annyira remegek. - Ha.. ha te meghaltál, én is megyek utánad! - mondtam határozottan, még mindig hitetlenkedve, majd az orvosi kellékek között keresgéltem, hátha találok valami éleset. Ahogy megláttam az ollót elmosolyodtam. Attól még hogy biológiai úton nem halhatok meg, fizikailag simán... - Sajnálom hogy ezt teszem, de nekem is áldozatot kell hoznom. Remélem a következő életet együtt fogjuk töleni.. - motyogtam, miközben az ollót a csuklóm felé irányítottam. Remegett a kezem, de nem ez az épphogy kategória volt, annyira remegtem, hogy majdnem elejtett én az ollót.. - Sunoo én nagyon szeretlek téged, és szükségem van rád, nélküled nem menne az élet... Sajnálom, de tényleg utánad kell mennem... Tudom hogy ha most itt lennél mellettem, nagyon nagy fájdalmat okoznék neked ezzel.. - megremegtek az ajkaim ahogy beszéltem, majd óvatosan megfogtam mozdulatlan párom hideg kezét, és a másik kezemmel, amivel az ollót szorítozzam letöröltem a könnyeim. Az óra azt mutatta, hogy még csak délután van, így valószínűleg maximum fél órája történhetett, hogy párom életét elvette egy vámpír. Aki persze az én testemben volt. Annyira igazságtalan az élet néha... - Pont egy olyan teremtmény ölt meg téged, ami én is vagyok.. vagy ami engem átváltoztatott... Ha nincs az a kibaszott rohadék, nem szenvedünk ennyit... - mondta szipogva, majd hirtelen visszanéztem páromra - Zseni vagy! Köszönöm szerelmem.. Át foglak változtatni, bármibe is kerüljön. Nem érdekel ha bele is halok, te élni fogsz! - fogtam kezeim közé az idősebb arcát, és egy apró csókot nyomtam a homlokára. Óvatosan visszahelyeztem őt az ágyra, hogy véletlenül se sértsem meg tökéletes testét, majd már az sem érdekelt hogy mindjárt összeesek, az ajtóhoz rohantam amit nem bírtam kinyitni mivel zárva volt, így eszeveszett módon dörömbölni kezdtem rajta, hátha van valaki a közelben. Az egyetlen problémám az volt, hogy én nem tudom irányítani a holtakat, mivel nem született vámpír vagyok. Ahhoz pedig hogy átváltoztathassunk valakit, kell a személy engedélye, határozottan ki kell mondania, hogy megengedi. Ezt pedig Sunoo ebben az állapotban nem tudta volna megtenni. Sajnos viszont a cégnél nem ismertem olyan vámpírt aki így született, ezért kellett a lehető leghamarabb kijutnom abból a kibekúrt szobából, és keresnem egy jóindulatú vámpírt, aki hajlandó lenne nekem segíteni, és egy kevés vérét adni azért, hogy Sunoo élhessen.