Sacrifice - Sunki

|6|

Nishimura Riki:

– Életem! – kiabált ki a szobájából barátnőm. Már egy ideje ezt csinálja. Egyszerűen túl lusta.

– Mond te disznó. – szinte kitéptem az ajtót a helyéről. Már kezdett nagyon idegesíteni, hogy nem képes önállóan megcsinálni a dolgokat. Az egy dolog, hogy kamasz, meg hasonlók, de nagyon felbasz hogy így viselkedik.

– Éhes vagyok... Le tudsz menni nekem nyuszi vérért a boltba? – könyörgött boci szemekkel.

– Legyél már egy kicsit önállóbb! Sétálj le te, ha annyira kell! – hagytam a szobába, nyitott ajtóval, mert ismerem, és tudom, hogy az felhúzza.

– Ajtó szaron csúszik bazdmeg?! – kiabált rám.

– Igen! Méghozzá olyan híg szaron! – léptem ki a lakásból, majd még vissza ordítottam neki. – Megyek veszek kaját!

Eszem ágában sem volt, hogy neki is hozzak. Hisztis kis picsa. Ő nem érdemli meg.

Egyébként nagyon szeretem Yont. Itt volt velem, amikor szükségem volt rá, és én is itt vagyok neki. Mostanában nagyon nyűgös, és tudom miért, csak nem akarom hogy ellustuljon. Nagyon mozgékony. Ilyen jól harcoló vámpírt se láttam még. Bármi áron megvédi a szeretteit. Ezt becsülöm benne. Büszke vagyok rá.

A kisbolt felé sétálva, jobban a fejemre húztam a baseball sapkám. A kezem kesztyű védte, a lábaimon bakancs volt, míg rajtam egy nagy nadrág, és egy nagy kabát. Az emberek kicsit hülyének néztek, végtére is még csak szeptember van. Nem feltétlen foglalkoztam velük. Nézzenek csak hülyének. Nem fogok megégni a baszott napon. Bekanyarodtam egy mellékutcán, majd ahogy annak végére értem, bementem a "sarki vérszívó" boltba. Amióta hivatalosan is bejelentették a létezésünket, nem kell a vegyesboltan várnom addig, amég az összes vásáró le nem lép. Így a Kim családnak is könnyebb. Nekik az első állásuk egy ideje a vér eladás a hozzám hasonló lényeknek. Csak kellett nekik egy álca, de most már nincs erre szükség.

– Jó napot Mr. Kim, Mrs. Kim! – köszöntem nekik mosolyogva.

– Riki drágám! – integetett nekem a negyvenes éveiben járó hölgy.

– Ni-ki ha kérhetem. Nem használom a kereszt nevem. – nevettem fel kínosan. A nő egy "ja ja persze" után hátbaveregetett egy fiút, akit csak akkor vettem észre.

– Látod Seonwoo, ő legalább illedelmesen kéri! – szólt rá szegény.. Ohh... rám nézett. Nagyon cuki az arca. A haja belelógott szépen ível szemeibe.

– Sunoo, anya! – szólt erélyesen a nőre. Eszerint Kim Sunoo.

– Mit adhatunk Ni-ki? – kérdezte Mr. Kim.

– Ha lehet két tasak nullás vércsoportút, és nyúl vért ha van. Yon már megint kihisztizte, hogy vigyek neki enni... – kértem ki a napi adagot.

– Oh... Yon.. csodálatos gyermek. Nagyon szeretni való. – tekintett az égre - plafonra - Sunoo anyukája.

– Az. – válaszoltam mosolyogva.

– Szerencsés vagy, hogy egy ilyen lánnyal lehetsz együtt. – simogatta meg az arcom. Várjunk csak?!

– O.. Ja.. Mi.. nem... – nevettem fel kínosan. – A legjobb barátom.

– Mind tudjuk fiam, hogy nem létezik fiú és lány közötti legjobb barátság. Valaki mindig többet érez. – szólalt fel Kim úr.

– Dehogy nem! Nálunk létezik... Inkább miattam.. meleg vagyok. – nyújtottam át bankkártyám Mrs. Kimnek, akit kicsit sokkolt a hír, szóval egy kis fáziskáséssel, de elvette azt.

– Tch! Mondtam anya, hogy ne feltételezzétek mindenkiről hogy hetero. – nevetett fel gúnyosan a róka arcú fiú. – Leléptem. A héten beugrom hozzátok a maradék cuccomért. Aztán ne lássak egy vámpírt se nálunk ha lehet. Meg semmi ilyen szart. Pont elég volt a reggeli pánikrohamom.

– Pánikrohamod? Itt maradt Kim Seonwoo! – szólt rá hangosabban az édesanyja.

– Kurva. – motyogta maga elé. – Mondtam már hogy Sunoo.

– Én adtam neked a Seonwoo nevet, csak jobban tudom hogy hívnak! – indult el egy családi veszekedés. Jobbnak láttam indulni. A cuccokat eltettem, a sapkát felvettem, és egy halk köszönés után kiléptem. Sunoo pedig rögtön utánam rohant.

– Ments meg. – nézett rám, majd beállt elém, hogy takarjam őt.

– Oké, akkor lassan elindulunk jó? – kérdeztem, mivel minél előbb otthon akartam magam tudni. Nem akartam élő ember vérét kiszívni. – Ballal indulok. Lassan. – léptem egyet előre, ő úgy hátra. – Anyám ez nem lesz egyszerű... – motyogtam magamnak. – Rendesen megnehezíted a dolgom kölyök. – léptem jobb lábbal is, közben arra figyelve, hogy az előttem tolató srác, el ne essen.

– Kim Seonwoo! – ordított ki apja az üzletből. – Többet ide ne gyere, ha így elrohantál!

– Nem akarok családi ügyekbe folyni, de hogyhogy ilyenek veled? – tettem még két lépést.

– Rühellem a lényeket. Egyszerűen rettegek tőlük, meg undorodom, meg mindent is, amit el tudsz képzelni. Ők pedig fanatikusok. Nagyon durván. – válaszolt rám pillantva. Azok a szemek... - És te hogy hogy nálunk vásároltál? – kérdezett ő is.

– A barátnőm vámpír. – és.. igen itt kezdődött a hazudozás.