Sacrifice - Sunki

|5|

Kim Sunoo:

– Seonwoo baba. – dugta be a fejét Sunghoon két koppintás után az ideéglenes szobámba. Én az ágyon feküdtem, magam fölé bámulva, és gondolkodtam. Gondolkodtam az álmomon, ami már napok óta kísért. Csak annyi maradt meg belőle, hogy rohanok a vörös szemű ember elől, majd belerohanok egy szájba. Egy vámpír szájába. A jellegzetes, hegyes, csillogó fogai, és igéző, mégis félelmetes vörös szempár beleégett az agyamba. Ezután izzadtan, zihálva, hevesen dobogó szívvel ébredek.

– Hagyjál Hoon. – bámultam továbbra is a plafont. – Különben is nem Seonwoo, hanem Sunoo. De ezt te tudhatnád a legjobban. – mondtam neki semleges hangon.

– Jó, jó. Már poénkodni se lehet. – sértődött meg Sunghoon, a hangjából ítélve. – Amúgy csak szólni akartam, hogy Jungwon keres, itt vannak. – mondta, majd már rám is csukta az ajtót. Jungwon... Érdekes. Minden mindegy alapon felkeltem az ágyról, és kimentem köszönteni a vendégemet.

– Jungwon! – mosolyogtam barátomra. – És.. neharagudj hogy is hívnak? – kérdeztem kínosan felnevetve a Won mellett álló rózsaszínes hajú sráctól.

– Yeonjun. Örülök hogy még mindig tudod a nevem. – nézett rám a srác ítélkező pillantásokkal. Mutatva hogy nem akartam megbántani, védekezés képpen feltettem mind két kezem. – Azért. Seonwoo.

– Sunoo. – javítottam ki.

– Nem mindegy neked?! – kérdezte flegmán a kis hiszti királylány. Rózsaszín hajjal tényleg olyan mint egy kislány.

– Srácok elég lesz. – mosolygott ránk kedvesen Jungwon.

– Miért vagytok itt? – tértem végre a lényegre.

– Ez a buzi akar veled beszélni, ezért idehoztam. – bökte meg a felháborodott férfit.

– Külön tudunk vonulni? – kérdezett rá egy fokkal kedvesebben. Bólintottam, majd a szobámba vezettem. – Ahogy ismerem Jungwont, lelépett. – nézett mélyen a szemembe. Elhúztam a szám, és megforgattam a szemeim, amin ez a Yeonjun jót derült. – Na akkor hol is kezdjem... – ült le az ágyamra.

– Örülök hogy otthon érzed magad, Pinkie pie. – lehetett látni a szemeiben, hogy most ezért legszívesebben megfojtana, de tartotta magát, és nyugodt hangnemben folytatta.

– Ne szólj közbe. Szóval. – kezdett bele mondandójába ismét. – Mivel az emberek segítőkésznek nyilvánítanak téged, szükségünk van rád. Szeretnénk megvédeni a hibrideket, és úgy gondoljuk, te szót értenél a félénkebb tagokkal is.

– És te ezt honnan veszed? – kérdeztem idegesen. Mi az hogy hibridek? Azokról nem volt szó... – Egyébként is parázom az összes ilyen izétől.

– Ohh.. akkor jobb lenne ha lelépnék mi? – nevetett fel kínosan. – Vérfarkas. – nyújtott nekem kezet "bemutatkozás" képpen. Szemeim kikerekedtek, és elkezdtem pánikolni. Mi lett volna ha azért hívott volna be, hogy élve felfaljon?! Abban a pillanatban csak azt akartam hogy eltűnjön.

– Menj innen, amíg szépen mondom. – mutattam az ajtó felé a levegőt élesen beszívva. Próbáltam elnyomni kitörni akaró pánikrohamomat.

– Jól érzed magad? – lépett hozzám közelebb a farkas ember.

– Jobban leszek ha kimész bazdmeg! – emeltem meg hangom.

– Velem van a baj? – kezdett el aggódni, amíg lassan az ajtó felé sétált.

– Farkas. – nyögtem ki nehezen, magamat legyezve. Nem bírtam elhinni, hogy egy légtérben tartózkodom egy lénnyel...

– Hé! Sunoo... – szólt hozzám nyugodt hangon. – Nem foglak bántani. – lépett egyet előre, egy bíztató mosollyal az arcán.

– Te lehet hogy nem, de a benned lévő szörnyeteg simán. – fogott el a sírógörcs. Ameddig csak lehet, tartanom kell magam...

– Nem fog. Őt én irányítom. Mellesleg nincs is telihold. – nevetett fel, ezzel is próbálva oldani a feszültséget, ami nagyrészt miattam keletkezett. – Olvastál már a fajtámról? Tudod.. nem csak azok vannak, akik teliholdkor vérszomjas dögökké változnak, hanem vagyunk mi is, akik nem bátunk más élőlényeket. Nekünk megmarad az eszünk. Farkas vagyok, teliholdkor átváltozok, de nem foglak megölni. Nem akarlak. – biztosított, ami kezdett picit megnyugtatni, de ez nem volt elég. Füleimre szorított kézzel ültem le a földre, erősen leszorított szemekkel. "Nem hihetek neki ő is egy a sok közül" - ismételte a fejemben lévő hang.

– Sunoo. – tette kezét térdemre, amitől megijedtem. Félve néztem rá. – Hé... nem foglak bántani.

– Ezt mivel tudod bizonyítani? – kérdeztem remegő hangon, és éreztem, hogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.

– Gondolom az ígéret nem elég... – motyogta. – Ha szeretnéd.. átváltozom, de nem feltétlen egy kellemes folyamat, és az se segít, hogy nappal van, és nekem kell rákoncentrálnom a holdra... Konkrétan hibrid is lehetnék, csak nincsenek füleim meg farkam emberi alakban. Gondolj rám úgy, mint ha egy nagyobb kutya lennék. – mondta, majd az ágyam másik oldalához ment, és leguggolt, hogy ne lássam. "Meg fogsz halni Seonwoo." - nevetett fel a hang a fejemben, és ekkor előállt a rózsaszínes bundájú vérfarkas.

HALOTT VAGY!