Sacrifice - Sunki

|2|

Nishimura Riki:

Nishimura Riki vagyok, egy japán nem éppen átlagos srác. Vámpír vagyok, de nem így születtem. Talán három éve hogy átváltoztattak. Ez rendesen megváltozttata az életem. Japán nem fogadta el azokat a vámpírokat, akik nem "igaziak". Így.. Dél-Koreába szállítottak, mivel így látták a legjobbnak. Elszakítottak a családomtól, a barátaimtól, mindenkitől akit szerettem valaha. Meg kellett tanulnom a koreait, hogy tudjak valamit kezdeni itt magammal. Szerencsére nem csak én kerültem akkor Koreába. Legjobb barátnőmet szinte velem együtt hozták. Park Yonnak hívják, és tizenhét éves. Ő tizennégy volt, amikor "újjá született". Elvesztette az emlékezetét az összes emberi vérével együtt, és csak itt, már közöttünk tért magához. Egy papíron volt a neve, és az életkora. Senki se tudta honnan jött, de ez egyáltalán nem zavarta minket. Néhány hibával, beszélte a koreait, és érette nagyjából mit mondok neki japánul. Roppant inteligen lány. Jelenleg vele élek Seoul kellős közepén. Kóborló vámpírok vagyunk. Nincs szükségünk másokra.

Na de hogyan történt, hogy vámpír lett belőlem?:

Akkor egy viharos éjszaka volt. Egyedül voltam otthon, mivel drágalátos szüleim elmentek házassági évfordulót ünnepelni. Tökös gyerek voltam/vagyok, így hát nem féltem. Nem zártam magamra a bejárati ajtót, valamint nem figyeltem a kintről jövő nem éppen bíztató hangokra. Lementem a konyhába, hogy szerezzek valamiféle kaját, de nem kapcsoltam villanyt. Tisztán emlékszem arra, hogy mit éreztem. Nem irányított senki, nem ordítottak rám, hogy "Riki kapcsolj lámpát!". Végre csak én voltam. Egyedül. Meg a kurva vámpír a hátam mögött. A kezét nyakamra vezette. Éreztem ahogy éles körmeit végig húzza az érzékeny bőrfelületen, majd hozzám szólt.

– Ha kedves az életed, nem kezdesz el kiabálni. – lépett elém villám sebességgel, majd a nyakamba mart. Fel se fogtam hogy mit mondott, de nem is tudtam volna a testemet ostromló fájdalom végett. Égett a nyakam, hirtelen öntött el a víz és egyszerre rázott a hideg. Lábaim feladták a szolgálatot. Hányingerem volt, és szédülni kezdtem. "Miért velem történik?" - hangzott a fejemben a kérdés. A férfi csak állt, és szívta a vérem. "Ennek öröre nyoma marad ha egyáltalán életben maradok." - kezdtem aggódni. De nem amiatt, hogy mi lesz velem, hanem inkább, hogy mi lesz a szüleimmel nélkülem... És elnyelt a sötétség.

Másnap reggel tértem magamhoz. Anyám ébresztgetett. Be volt pánikolva.

– Riki! Ugye itt vagy? Kelj fel! – sírta el magát, miközben a vállamnál fogva rázogatott.

– Nem akarok iskolába menni... – motyogtam fáradtan. A fejembe élesen hasított a fájdalom, valamint az emlékek. "Ki szívta a vérem egy vámpír. Hogy lehet hogy élek még?!" - pánikoltam be.

– Jól érzed magad drágám? Halál sápadt vagy... – aggodalmaskodott. – Riki. Kicsim hallasz?

– Egy pillanat! – pattantam fel a földről, majd a fürdőszobába rohantam. Magamra zártam az ajtót, majd lassan, kicsit félve a látványtól a tükörhöz sétáltam. Megálltam előtte, majd lassan kinyitottam a szemem. – Basszameg. – suttogtam magam elé, ahogy megláttam hogyan is nézek ki. – Hogy a faszomba fogom eltüntetni?! – tettem tenyerem a nyakamra, de úgy, hogy véletlen se érjek a sebhelyhez. Megint felnéztem a tükörbe, és csak ekkor vettem észre, hogy vörösen izzik a szemem. – Ajj Jajj... – nyitottam ki a szám, miután nyeltem egy nagyot. Ott voltak. Ott voltak az éles szemfogak. – Anya... – kiabáltam neki. Tudtam hogy az ajtó előtt áll. Leszorítottam a szemeim, majd a zár kattanása után kitártam az ajtót. Éreztem hogy szemben áll előttem, és kétségbeesett, aggódó tekintettel figyel engem. – Anya kérlek ne akarj ki. – suttogtam, majd kinyitottam a szemem, leejetettem az állam, és elvettem a kezem a harapás helyéről.

– Ez... Mégis.. mikor?.. – sírta el magát, majd magához ölelt. Jól esett, de tudtam hogy el fognak küldeni.

– Mi történt? – érdéklődött apám is, de ahogy meglátott elszönyedt. – Takarodj innen. – mutatott az ajtóra hideg tekintettel. – Így itt nem maradhatsz. Nem vagy a gyermekem! – emelte meg a hangját. Bólintva jeleztem neki, hogy én is így gondolom. Nagy nehezen lehámoztam anyám kezeit magamról, majd elindultam az ajtó felé. Kiléptem, és hát akkor esett le, hogy egy kibaszott vámpír vagyok, és így nem tudok megmaradni kint. Égette a nap a bőröm.

– Francba. – néztem körül, majd futásnak eredtem.

Péntek 13, txt album. Mi teheti jobbá ezt a napot? Így kezdésként dupla rész!