Sacrifice - Sunki

|41|

Kim Sunoo:

– Azt a picsa. Mi a fasz történt...? – ültem fel az ágyon vagy nem is tudom min, de végülis puha volt. Full kómás voltam, majd ahogy kinyitottam a szemem, rájöttem hogy a sötétségen kívül nem látok semmit. – Most megvakultam? – értetlenül vágtam magam fejbe.

– Nem hinném. – hallottam meg egy rekedt hangot mellőllem. Valószínűleg most ébredt...

– Akkor miért nem látok? – dörzsöltem meg a szemem, amire tisztulni kezdett a kép, látni kezdtem a fényt. Mondjuk a fény nem minden esetben jelent jót... Az is előfordulhatott volna hogy haldoklom...

– Öt napig ki voltál ütve, még szép hogy nem látsz rendesen. – motyogta, majd ásított egy nagyot. – Azt hittem hogy mégsem sikerült megmenteni téged baba. – ölelte át lassan a derekam, és óvatosan kezdte simogatni egyik kezével a hasam, amire elmosolyodtam.

– Mit jelent az hogy kiütve, és hogy nem sikerült megmenteni? – nem értettem miről beszél, de az ölelése jól esett. Látásom egyre javult hála az égnek, így hátrafordultam felé, remélve hogy felismerem őt.

– Szia. – mosolyodott el halványan ahogy tekintetünk találkozott. – Hogy érzed magad? – kérdezte kedvesen, lágy hangon.

– Asszem jól vagyok... Csak nem tudom olyan fura.. Fáj a hasam. – fogtam meg a fájó részt, de azért rámosolyogtam. – Riki mi történt?

– Ne haragudj... Máshogy nem bírtunk megmenteni szívem... – simogatta meg arcomat hüvelykujjával. Egy pillanatra összezavarodtam, nem értettem miről beszél. – Átváltoztattalak.. pontosabban tunk.. Kai is segített, nélküle halott lennél...

– Ezt.. ezt meg hogy érted? – kerekedtek el a szemeim, mire megfogta a kezem, és felsegítve az ágyról indult el a fürdőig. Riki és Yon házában voltunk, szóval Sunghoon megint egyedül volt otthon. Szegény mindig egyedül van, már kezdem tőle rosszul érezni magam.. Párom lassan kinyitotta a fürdő ajtaját, és behúzott engem is a helyiségbe. – Gyere. – mosolyodott el halványan, és a tükör elé lépett. Lassan követtem őt, félve attól amit látni fogok.

Nem tagadom egy kicsit megijedtem. A szemem vörösen izzott. De ez nem az a kategória, mint amikor 20 órát ülök a gép előtt, és utána úgy nézek ki mint egy zombi. Nem. Ez más volt teljesen más. Mint.. mint Riki szeme..

– Szóval... Átváltoztattatok... – nagyot nyeltem, majd leejtve állkapcsom vizsgáltam meg a fogaim, ahol kétségtelenül ott voltak az éles szemfogak. – Úristen átváltoztattál... Vámpír vagyok... – suttogtam kezeimet a szám elé kapva.

– Furcsán higgadtan reagálsz.. – mondta kicsit idegesen Riki. – Nézd.. nézd a jó oldalát, legalább sokáig velem lehetsz...

– Ez.. ez nem gond. Mármint örülök hogy itt lehetek veled. – haraptam be lassan az alsóajkam. – Csak olyan fura.. Mármint most a te véred van bennem?

– Igen.. na meg Hueningé. Ő is segített mint mondtam.. – nézett a szemembe Riki a tükrön keresztül. Az ő szeme nem volt vörös, amit kicsit furcsáltam, bár örültem is neki. Utoljára akkor láttam szemeit vörösen izzani, amikor a vámpír szelleme felülkerekedett rajta. Akkor nagyon ijesztő volt...

– Mi történt a.. a vámpírral? – kérdeztem halkan, egy pillanatra megremegett a hangom. Végülis sokáig eszméletlen voltam, nem tudhattam mi történt...

– Állítólag a rendőrség elkapta, szóval most minden rendben van..
Egyenlőre. – bíztatóan mosolygott rám, miközben fél kézzel átölelte a derekam. Mosolyogva felnéztem rá. Valamiért sokkal magasabbnak éreztem őt mint eddig, bár nem zavart, így is kicsi voltam Rikihez képest. – És.. mivel szabadságot kaptál, meg én is hogy vigyázzak rád talán... – egy ravasz mosolyra húzta az ajkait. Zavartan elkaptam róla a tekintetem, ami végett felnevetett.

– Riki ne nézz így rám! – forgattam meg a szemeim, majd elindultam ki a fürdőszobából.

– Naaa nem is tudod mire gondoltam! – sietett utánam mosolyogva. Végigsétáltunk a folyosón, majd miután belépett utánam a szobájába ránk zárta az ajtót.

– Szerintem ismerlek annyira hogy tudjam mire gondoltál! – kidugva a nyelvem piszkáltam egy kicsit párom, akinek már lehet elege volt abból, hogy így viselkedem, pedig tényleg nem bosszantottam őt durván.

– Nagyon szemtelen vagy Sunoo. – mondta komoly hangon, arcán lehetett látni, hogy azt szeretné, hogy befejezzem.

– Hol a hyung? Én vagyok az idősebb! – kértem ki magamnak vigyorogva.

– Leszarom hogy te vagy az idősebb, ne legyél szemtelen! – szólt rám kicsit hangosabban, amitől egy pillanatra összerezzentem.

– Jesszus Riki... Nyugalom. – emeltem fel a két kezem, mint aki megadta magát. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiakasztom. Egy pillanatra beugrottak az álmaim a vámpírral, akaratlanul is beleláttam őt a helyzetbe. De igyekeztem elhessegetni a rossz gondolatokat. Rikit már nem bánthatta az a szörnyeteg..

– Pár órája még azon idegeskedtem, hogy örökre elveszítelek, szóval ez így most kicsit sok... Nem lehet az, hogy csak nyugodtan együtt töltjük ezt a pár nap szabadságot? – kérdezte halkan, lassan sétálva felém.

– Végülis.. Miért ne. – mosolyogtam rá amikor elém ért. Lassan simogatta meg az arcom, majd kezeit a derekamra helyezte. – Hiányoztál. – karoltam át a nyakát, kicsit közelebb húzva magamhoz.

– Te is nagyon baba. – hajolt közelebb, amire egy picit elpirultam. Régen voltunk ennyire közel, egy csomó ideig a vámpír irányította őt, utána meg engem kellett megmenteni.. szóval kicsit furcsa volt, de így volt tökéletes a pillanat.

Szemeim lassan lecsukódtak ahogy megéreztem lehelletét az ajkaimon, de esze ágában sem volt hogy megcsókoljon. Türelmetlenül túrtam bele a hajába, még közelebb húzva, amire halkan kuncogni kezdett, majd a legváratlanabb pillanatban összeérintette ajkainkat. Megkönnyebbülten fújtam ki az eddig benntartott levegőm, amikor lassan mozgatni kezdte ajkait. Hiányzott ő, a csókja, az érintése. Mindene. És végre ismét velem volt. Hihetetlen... Lassan csókoltam őt vissza minden szeretetemet beletéve. Egy vággyal teli sóhaj szökött ki ajkaimon, amikor Riki érzékien megnyalta azokat. A hiteg futkosott a hátamon ahogy párom közelebb húzott magához, és átvezette nyelvét a számba. Tényleg nagyon hiányzott ez az érzés. Ahogy nyelve találkozott az enyémmel, immár egy aprót nyögtem, amin Riki elmosolyodott, majd lassan elvált tőlem, amire enyhén bosszúsan néztem rá. Többet akartam.

– Ennyi elég mára rendben? A szervezeted ki van merülve. – suttogta ajkaimra, majd lassan összedöntötte homlokát az enyémmel.

– Szeretlek Riki. – mosolyogtam rá miközben a lenövő szőke haját összeborzoltam.

– Én is szeretlek baba. – mondta vissza. Az ő ajkán is egy elégedett, széles mosoly terült el. Azt hiszem ennél boldogabb nem is lehetnék. És még előttünk van az egész élelt. Még csak most kezdődik igazán. És így hogy én is vámpír vagyok úgy érzem az örökkévalóságig együtt tudunk lenni. Csak előtte végleg el kell intézni a szellem vámpírt, aki most nem is vámpír mivel van teste.... Mindegy.

Meglepetés rész drága babám Pikachuu37 kérésére❤️❤️❤️