Sacrifice - Sunki

|15|

Kim Sunoo:

Riki egy angyal. Na jó, ez lehet kicsit random volt, de tényleg. Riki olyan mint egy angyal. Nagyon aranyos, folyton megvígasztal, bátorít, de a legfontosabb, hogy vigyáz rám. Rám. Erre a nyomorékra. Nála aludtam. Határozottan sokat segített abban, hogy ne legyenek rémálmaim. Miután felkerestem Yeonjun faszsága miatt nem akartam elmenni mellőle. Féltem. Fogalmam sincs mitől, de féltem. Késő este dobtam fel az ötletet, hogy most akkor hazasétálok. Nyilván nem akart elengedni, szóval szóltam Sunghoonak, hogy nem otthon fogok aludni, így hát ne nagyon keressen. Erre ő is írt nekem, hogy Yeonjun most nagyon haragszik magára, és mivel nem ért el engem, Hoonon keresztül akarta ezt megüzenni. Hát köszönöm szépen, akkor kellett volna gondolkodni. Tudta nagyon jól, hogy kibaszottul félénk vagyok, és nem mindig tudok nyitni az új dolgok felé. Arról is meséltem neki, hogy egyszer volt egy olyan párom, aki mindent rám erőltetett, és az ilyen hirtelen mozdulatok, vagy azok amiket én nem akarok, az rá emlékeztet... Mindet tudott, Riki pedig ezekről semmit. Mégis megtartotta a távolságot, mert nem akart engem megrémiszteni. Az ilyen emberek tiszeteletre méltóak. Csodálom Rikit amiért ilyen kedves. Nem sok hozzá hasonló ember van. Valamint az is durva, hogy amikor beültem az ölébe - így visszagondolva rohadt módon zavarbaejtő - megtartotta a higgadtságát és nem használta ki a helyzetet. Pedig én is levágtam, hogy közte és Junnie között értem megy a harc. Nem vagyok én olyan vak mint azt egyesek hiszik. Viszont Yon... Na ő egy más világ. Aranyos, intelligens, mégis bolondos. És az a megszólalása... Hát attól aztán kislány módra váltva jöttem zavarba. Yon tudhat valamit, amit még én sem, sőt szerintem még Riki sem.

– Fel vagy? – kezdett el mocorogni az alattam fekvő. Mármint komolyan. Én konkrétan rajta feküdtem, ami.. hát.. neki nem lehetett valami kényelmes.

– Igen... – suttogtam. Felnéztem, de lehet nem kellett volna, mivel a gyomrom görcsbe rándult. Riki pontosan alattam feküdt. Eddig is tudtam, de már láttam is. Atya úr isten!!! Nagyot nyelve fordultam hasra, mellkasán megtámaszkodva alkarommal. Csábosan mosolyogva, fel-le rángatva a szemöldökét nézte végig előző mozdulatsorom. Megakadtak tekintetem az övén. KONKRÉTAN ÚGY SZEMEZTÜNK, HOGY ÉN RAJTA FEKÜDTEM, ÉS NAGYON KEVÉS VÁLASZTOTT EL MINKET EGYMÁSTÓL!!! Elnézést, na szóval. – Te is? – kérdeztem vissza, mire kicsi értetlenséget véltem felfedezni gyönyörű szemeiben.

– Nem látod baba? – tette egyik karját feje alá, és rám kacsintott. Ez az ember fog az őrületbe kergetni. Egy kis ideig hezitált, de meggyőzve magát másik kezét óvatosan tette derekamra. Mi a faszomnak ilyen száraz a szám!?! Lassan, végig szemezetve vele nedvesítettem be ajkaim, mire neki tekintete levándorolt szemeimről. Egy halvány pír jelent meg arcomon, ahogy ismét felvette a szemkontaktust.

– Én lehet mégis álmodom. – kezdtem el hitetlenkedni. Nem létezik, hogy ez a valóság legyen.

– Ha veled vagyok.. én is azt hiszem hogy álmodok. – kezdte el lassan mozgatni kezét fel-le derekamon, mire kirázott a hideg. Erre Riki halványan elmosolyodott.

– Ébresztő buzikáim! – nyitotta ki az ajtót Yon. Szerintem kiszámolja, hogy mikor fogom úgy érezni, hogy muszáj megcsókolnom a fiatal fiút, és pont akkor nyit be. Kettőből kettő. Legközelebb lehet megfojtom. Rá nézve bólintottam egyet, mire csak úgy kisétált a szobából.

– Úgy néz ki mennünk kell... – motyogtam zavartan véletlenül sem Riki szemébe nézve.

– Én... – kezdett bele – Mindegy. Menjünk, mert Yon mérges lesz. – rázta meg a fejét csalódottan. Óvatosan leszálltam róla, és mikor ő is felkelt hogy elinduljunk, hirtelen megfogtam a kezét. Nem tudom mi vezérelt erre engem, csak meg akartam őt érinteni. Két kezemmel körbefontam az övét, úgy nézetem igéző szemeibe. Nagyot kellett nyelnem mikor oldalra döntve fejét megnyalta ajkát. Eluralkodott rajtam lányos zavarom, így hebegve-habogva kezdtem volna neki magyarázni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Nagyokat pislogva bámultam a japánt, ő pedig jót szórakozott azon, hogy mennyire zavarban vagyok.

– Riki-ya... – mondtam ki nevét nagy nehezen.

– Mit szeretnél édesem? – simította meg szabad kezéve arcom. Ennyi kellett ahhoz, hogy elfelejtsek beszélni. Egy ilyen alapvető dolgot. Gratulálok Kim Sunoo, ennyire balfasz is csak te lehetsz.

Nem tudtam mit válaszolni, így csak fél kezemet felvezetttem arcára, és lábujj hegyre állva nyomtam egy gyors puszit szája sarkába, és kimenekültem a szobából. Szép Sunoo, pontosan így kell azt!

– Oppa! – szólított meg a vámpírlány. Felé kaptam a fejem. – Gyere enni. – éppen mondani akartam, hogy Riki nélkül én aztán biztos nem eszek, de ő megelőzött. – Ne várd hogy enni jöjjön. Ni-ki.. hogy is mondjam.. nem szokott sokat enni. – tett elém egy tálat benne tejjel, és mellé gabonagolyókkal. Nyami.

Egyébként aggódom Riki miatt. Mi az hogy nem eszik sokat? Anorexiás? Egyébként rohadt vékony szóval simán. Vagy csak nem szeret enni? Hallottam már olyan dolgoról, hogy vannak emberek akik rosszul vannak attól a tudattól hogy esznek. Ez normális? Mármint hogy nem eszik...?

– Mit eszel? – hallottam meg drága barátom hangját mögüllem.

– Ilyen cuccot eszünK! – mutatta fel Yon is a tálját. Észre sem vettem hogy ő is reggelizik velem.

– Jesszus te lány, ne haragudj! – kért bocsánatot kicsit túlozva. – Nem vettelek észre ettől a szépségtől. – puszilt arcomra. HOGY MI? Ezzel megint csak extrán zavarba hozott.

– Ne mondj ilyet...

– Igaza van, szép vagy. – simít a szabad kezemre Yon. EZEK A HÜLYÉK VISZNEK A SÍRBA BASZKI.