Sacrifice - Sunki

|21|

Kim Sunoo:

Gyáva vagyok. Egy egyszerű gyáva féreg. Nem is tudom mit gondoltam. Elmenekülök és egyedül leélem az életem mások nélkül? Persze nyilván megoldható. Csak a szomszéd szobában máris egy ember tartózkodik. Egyetlenegy tökéletes megoldás van, hogy remete leszek, és a természetben élem le az életem. Bazdmeg Sunoo, a természet gyűlöl téged úgy, ahogy te őt. Igen igen... Idióta vagyok, tudom. Riki nélkül képtelen lennék leélni az életem, még is meg akartam próbálni. Mármint tényleg csak akartam. A hét elején. Mostanra már rájöttem, hogy nem fog menni.

Öt teljes napon keresztül fetrengtem az ágyban. Csak mosdóba, és enni jártam ki, de csak este, vagy amikor tudtam, hogy Sunghoon nem tartózkodik itthon. Segítségemre volt ebben is, mindig bebújtatott az ajtó alatt egy kis cetlit, amire ráírta hogy hova meg, és mikor jön. Mindig hagyott nekem kaját, és bejárt helyettem dolgozni. Azt állíottta, hogy nagyon hiányzok a csapatnak, ami melegséggel töltötte el szívem. Nagyon kedves embereket ismertem meg ott, az élükön pedig ott áll Riki. Csak hogy elmenekültem előlle, mikor is tudtam, hogy szerelmes vagyok. És ha valaki szeret valakit, talán nem lenne mindegy hogy ki, vagy mi, esetleg milyen nemű ő? De. Annak kéne lennie. Bassza meg magát a pánszexualitásom. Mindig saját magam ellen beszélek.

- Sunoo. Hazaértem a munkahelyedről. - hallottam meg Sunghoon hangját így másfél hét után először. Nagyon hiányzott ő is. - A szobámba leszek. Ha szeretnél gyere ki enni. Kaja a hűtőben. ‐ hallottam hogy aggódik, ezért - na jó.. látni is szerettem volna - kinyitottam az ajtót, és egy nagyot bólintottam. - Sunoo.

- Én.. - köszörültem meg a torkom. - Én vagyok... - legutoljára Rikivel beszéltem. Azóta egy szót sem szóltam, csak halkan sírtam. Elment a hangom.

- Istenem Sunoo. - mosolyodott el keserűen, és magához ölelt. - Az omegák hiányolnak. Ma voltam bent náluk. Szegény Jakenek romlott az állapota amióta nem vagy. Beomgyu nem bírja kezelni az érzéseit, Kai pedig nem nagyon kommunikál Soobin hyungom kívül mással.

- És Riki? - töröltem meg szemeim. Akár mennyire nem akartam sírni, megríkatott a tudat, hogy a legnehezebb időben nem lehetek a fiúkkal. Alig ismerem őket, máris a szívemhez nőttek. Mind a hárman. Nagyon hiányoltam őket, de nem jobban mint Rikit. Csak remélni tudtam, hogy Hoon tudott vele beszélni.

- Ni-ki is maga alatt van. - simogatta meg óvatosan az arcom ahogy eltolt magától. - Szegény nagyon rosszul érzi magát azért mert hazudott, és mert nem tudta ő elmondani. - mosolyodott el keserűen legjobb barátom.

- Jól esne egy omega terápia.

- Idehozom neked Jaket ha szertnéd. Soobin csak megengedi. Neki is nagyon nagy szüksége van rád. Ha kell itt is aludhat. - felcsillantak a szemeim. Mosolyogva bólintottam. Jó lesz beszélni Jakkel. Sunghoon pedig már útnak is indult.

***

- Szóval ez itt az én szobám. - vezettem be az omega fiút a hálómba. - Ülj le nyugodtan. Ha szeretnéd beszélek én előbb. - megrázta a fejét.

- Hiányzik a kisfiam. - szipogott az ausztrál. Hogy tudja, én mindig vele vagyok, átöleltem. - Csak.. csak fel akartam nevelni. Hogy mi legyünk ketten a világ ellen. De.. de nem. Mielőtt láthattam volna gyönyörű lémyét eltávozott közüllünk. Itthagyott engem. De persze nem hibáztathatom. Neki biztos jobb így... - mondandója végére már sírt. Nem akartam így, ennyire megtörtnek hallani a kicsi omegát. Alig ismertem, még is rossz érzés volt így magamnál tartani.

- Jake... Őt már nem tudjuk visszahozni, viszont te tudsz alapítani egy boldog családot az általad szeretett személlyel. És én úgy gondolom, hogy fiad is ezt szeretné. Vagyis azt, hogy az apukája boldog legyen, és ne miatta szomorkodjon egész életén keresztül. Az teljesen normális ha gyászolod őt, de ne ebbe betegedj bele. Ott lesz mindig a szívedbe, és ha jónak látod, majd a testvéreinek is mesélsz róla. Nem fogod őt elfelejteni. - töröltem le egy kósza könnycseppet puha arcáról. Nagyon törékeny, és bizony túl hamar adta neki az élet azt a bizonyos nagy csapást.

- Köszönöm hogy vagy nekem Sunoo. - adtam neki egy zsebkendőt, és miután kifújta az orrát, folytatta. - Úgy érzem, hogy azon az éjjel a picikém küldött téged. Ő akarta hogy mellettem legyél. - mosolyodott el szélesen, és elég hirtelen témát is váltott. - Na és neked miért fáj a kicsi szíved? ‐ éreztem, hogy beszélnem kell róla, de mégis görcsbe rándult a gyomrom.

- Félek... - nyeltem egy nagyot. - Félek visszamenni Rikihez, pedig én hagytam ott. Megijedtem tőle indokolatlanul. Nem bántott, pedig megtehette volna. Tudom hogy szeret, és én is viszont szeretem, de nem ment. Nem ment az, hogy vele maradjak a pillanat hevében. Végülis kísértett az álmaimban. Bár valamilyen szinten a vámpír énjéhez is vonzódom... Látni akartam az álmaimban, még úgy is, hogy nem bírtam tőle alduni. Vártam rá. És most, hogy kiderült: a két személy egy és ugyan az, megfutamodtam. - jó érzés volt kibeszélni magamból mindent. Így végleg tudtam magamban tisztázni mindent. És eldöntöttem: - Nagyon nagy szükségem van Rikire.

- Akkor nyomás te fiú! Indulj. Siess a kis szerelmedhez. - állt fel az ágyról engem is magával húzva, majd megölelt. - Most már tényleg menj. - indított el utamra, és én pedig semmivel sem foglalkozva indultam el Riki és Yon lakása felé.

Nem gondlotam arra, hogy mi lenne ha Riki elküld, és arra se, hogy már nem kellek neki, mivel "visszautasítottam".

Csak rohantam a végső uticélom felé. Rikihez. Egyetlen egy dolor járt a fejemben; szeretem. Nem érdekel hogy vámpír vagy egyáltalán az, hogy mi az anyámkínja ő, egyedül csak az számított hogy szeret, és én viszont szeretem.

Az ajtón hangosan kopogtam annak érdekében, hogy biztosan meghalja bárhol is van, vagy bármit is csinál. Elég ügyesen tudok kopogni, mivel alig telt el fél perc, megláttam magam előtt Riki értetlen arcát.

- Sunoo?

Nyugalom, még élek. És ha minden igaz, pénteken hozom a következő részt.