Sacrifice - Sunki

|35|

Kim Sunoo:

– Tudni akarjátok ki vagyok? Vagy hogy miért vagyok itt? Akkor csalódnod kell szerelmem. Még nem állsz készen arra hogy megtudd. Majd egyszer elmondom neked! – nevetett fel a vámpír lassan közeledve felém. Nem tudtam már hová hátrálni, ő irányította a testem, szóval csak egy helyben álltam. – Életem.. azt biztosan tudod hogy én csak kihasználom Riki testét. És remélem azt is tudod, hogy én ebből a testből csak akkor tudok kiszállni, ha ő meghal, vagy ha egy bizonyos ember véréből iszom.. jó sokat méghozzá nagyon sokat. – ért elém, és minden előjel nélkül megharapta a nyakam.

– Sunoo ez így nem lesz jó! – vágott fejbe egy vastag könyvel Kai akinek már kerekedik a hasa. – Hetek óta nem alszol, minden este Ni-ki mellett vagy. Tudod hogy az igazi Riki nem tud visszatérni ugye? Nem bírja kontrollálni magát, ez nem elég ahoz hogy legyőzze a vámpírját. – tette le elém a könyveket amiket hozott nekem.

– Tudom, de reménykedem. Riki nagyon erős.. Meg fog tudni ezzel az izével küzdeni. – mondtam büszkén Kai szemeibe nézve, de azért magamban hozzátettem hogy remélem. Bár tényleg nagyon erős, nem tud a legjobban uralkodni magán. Talán ez az egyetlen dolog benne ami negatív. Többet nem tudnék sorolni.

– Gyerekek találtam valamit. – lépett be a szobába Soobin. – Sunoo ezt látnod kell.

– Egy kódex? Mit szeretnél ezzel a szarral életem? – értetlenkedett a terhes omega. – Olvashatatlan az írás benne. – ment a csöppség apukája mellé lassan.

– Nem az. Egyedül a gond hogy japánul van te süsü! – karolta át párját az alfa és nyomott egy puszit a fejére. Kai elmosolyodva nézett Soobinra. Nagyon jól mutatnak együtt. Tökéletes párt alkotnak.

– Yon! – kiabáltam el magam, bár mondjuk lehet nem szabadott volna mivel egy könyvtárban keresgéltünk négyen valamiféle válaszra. Sajnos senki nem ismerte Rikit az átváltoztatása előtt, szóval nem tudhatjuk, hogy ez a valami mikor került a testébe. Mindenesetre rettentően ijesztő, és imádja hogy ő a visszatérő rémálmom.

– Shh! – szólt rám a könyvtáros néni, ami abban a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt, mivel a vámpírlány a kezébe vette az iratot.

– Ebben.. ebben egy.. – nyelt nagyot párom legjobb barátja, mi pedig feszülten vártuk hogy fordítson. – "Élt régen egy vámpír, név: ismeretlen, szülők: ismeretlen, születési hely és idő: ismeretlen. Semmit nem lehet róla tudni, csak annyit hogy erősebb volt mindenkinél, ezért vámpírtársai fellázadtak ellene. Megölték őt, viszont a szelleme közöttünk maradt. Őt.. őt egy bizonyos vér bírja csak feltámasztani, ami egyetlen egy családban volt jelen, egy koreai családban. Nem tudni utódokról, de állítólag keresi azt a személyt aki tartalmazza ezt a bizonyos vért. A vámpír mások testét eltorzíthatja, hangjukat, szemszínüket megváltoztathatja. Legalábbis erről meséltek a szemtanúk. Veszélyes egy lény, így mindenkit arra kérnek hogy óvakodjanak tőle. Hogyan lehet őt legyőzni: ismeretlen. – a végét már szinte suttogva olvasta Yon. Kirázott a hideg. Riki nem az a Riki akirlt megismertem? Hirtelen saját magamat is megkérdőjeleztem. Tudok mindent az elődeimről?

– Sunoo jól vagy? – nézett rám aggódva az egyetlen lány. Kezét a vállamra téve várta a válaszom.

– Persze... De Riki nincs. Ő nagyon nagy veszélyben van. A vámpír azt mondta álmomban hogy csak akkor hagyja el Riki testét ha megissza az összes vérem, vagy ha.. ha megöljük Rikit. – még jó hogy ültem mert annyira elkezdett remegni mindenem mint még soha. Rettegtem a vámpírtól és a szándékaitól. Ráadásul Rikit használja ki... – Vigyen valaki haza.. mármint Rikihez haza.

– Elfuvarozunk. – húzta ki zsebéből a kocsikulcsot Soobin hyung. Ezalatt Kai pedig összeszedte a táskáját, és kikölcsönöztük a kódexet amiben megtaláltuk a régi szöveget. Sietve ültünk be a kocsiba. Yon nem jött velünk, mivel a házukhoz közel van a könyvtár, azonnal hazament. Lefotózta a vámpírral kapcsolatos oldalakat, és megígérte hogy otthon jobban is tanulmányozza őket. Soobin jó párszor átlépte a sebességkorlátot, de akkor nem nagyon érdekelt minket. Majd akkor fog fájni a feje, hogyha kapja a büntetőcsekkeket.

– Miért sietünk ennyire? Soobin nyugodj le. – tette párja lábára kicsiny kezeit Kai, de Soobin mint ha mit se hallott volna vezetett tovább komoly fejjel.

– Beszélnem kell azzal a démon izével mielőtt még késő lesz... – motyogtam, ami végett az alfa csak mégjobban rátaposott a gázra. – Riki nagyon nagy veszélyben van... Félek hogy ezt valamelyikünk nem fogja élve megúszni.. látnom kell őt... – sírtam el magam, mire Kai hátranyújtott nekem egy zsepit, amit halkan megköszöntem. Óvatosan megtöröltem a szemem és kifújtam az orrom. Annyira nem voltunk messze a munkahelytől ahova Riki is van zárva. Úgy ítéltük meg hogy ön- és közveszélyes ezért kapott egy cellát az épület alatti pincében. Amiről amúgy csak nagyon kevesen tudnak. Ahogy bementünk az épületbe Soobin azonnal a lezárt rész felé igyekezett, ott pedig előreengedve engem rohanunk le a lépcsőn. Kainak nem engedtük hogy lejöjjön velünk, pont elég baja van jelenleg. Soobin nem szerette volna hogy egy újabb sokk érje őt, így is rengetegszer van rosszul a terhesség miatt. Nem vagyok már abban biztos hogy készenáll, de most már nincs visszaút. Mindenben támogatni fogjuk őket. Egyébként is Soobin hyung utódja nem hinném hogy közkedvelt személy lesz, az embereknek nem tetszik amit csinálunk, nem akarják hogy megmentsük az omegákat...

– Szerelmem hát itt vagy! – nevetett fel gyúnyosan a vámpír. – Tudtam hogy nem bírod ki nélkülem. Túlságosan is szeretsz engem!

– Fogd be... – gyűltek könnyek a szemembe, viszont nem sírhattam, erősnek kellett látszanom.

Ki akartam tenni a részt este de bealudtam😭 Konkrétan most keltem...