Sacrifice - Sunki

|31|

Huening Kai:

Arra kaptam fel a fejem, hogy az egész épületet eláraszt egy bizonyos illat. Egy nagyon is ismerős illat. Nem ismerem régóta Soobint, de azt tudtam hogy ez nem normális. Azonnal abbahagytam amit csináltam, és Soob hyung irodája felé vettem az irányt. Szerencsére pont azon a szinten voltam, szóval nem kellett magam nagyon megerőltetnem. A hasamra téve kezem nyugtattam a kisbabát, hogy az apukájával nem lesz semmi gond, majd kopogás nélkül kicsaptam az ajtót. Az első akit megláttam Ni-ki volt, utána pedig a kanapén ülő pánikoló párom. Szerintem mondanom se kell első dolgom volt felerősítenem a feromonjaimat, hátha könnyebben meg tudom nyugtatni vele az alfám. Bár úgy érzem abban a percben jobban pánikoltam mint ő, de igyekeztem ezt előllük elrejteni. Sosem volt még szerencsém egy ennyire nyugtalankodó alfához, és istenem többen nem is szeretnék ilyet átélni... Ni-ki ezt a pillanatot látta tökéltesnek ahoz hogy lelépjen, így intve nekünk egyet magunkra hagyott.

– Soobin hyung. Itt vagyok. – guggoltam le elé és óvatosan megfogtam kezeit. – Nézz rám hyung. – könnyes szemeit rám emelte. – Jól van nyugalom. – mosolyodtam el kedvesen majd megsimítottam puha arcát.

– Kai?

– Igen én vagyok az, Kai.

– Kai! – törölte le könnyeit, és szripogva de egy kedves mosolyra húzta ajkait. Kezdett megnyugodni, pedig csak alig csináltam valamit. – Szívem.. Vattacukor. – szorította meg kezemet. – Mi történik az illatoddal? – jelentek meg újra könnyek a szemében. Tudtam hogy valamikor érzékelni fogja de hogy ilyen hamar, azt nem gondoltam volna. Mondták az orvosok hogy érsze lehet majd venni az illatom alapján hogy terhes vagyok, viszont azt hittem csak később... – Mond el nekem őszintén kicsi!

Felültem mellé a kanapéra, és komoly arccal néztem rá. Nem akartam vele ilyen hamar beszélni erről, vagyis a lehető legkésőbb akartam volna felhozni a témát, mivel nagyon nem vagyunk készen arra hogy felneveljünk egy gyereket. Legalbánnis én biztos nem állok készen egy ilyen fontos feladatra. És.. csak rettegek hogy Soobin nem fog így szeretni.. Jakievel is ez volt.. Eldobták mert terhes lett.. mi van ha.. mi van ha Soob.. engem is elhagy.. és akkor a kisbabánk... MI VAN HA MEGHAL A KISBABÁNK?? Soobin amúgyis elhagy, csak ő marad nekem, és ha őt is elveszítem nem élem túl... Ha a kicsim meghal.. akkor nekem is ennyi.. Soobin pedig éli a kis boldog életét a szerelmével.. aki.. aki nem én leszek, mert elhagy.. elhagy. Elhagy a kisbaba miatt.. aki sose fog rendes családban felnőni, mert nem lesz apukája... Hogy bírta ezt Jake..?

– Életem ne sírj! – simította meg az arcom egy szomorú mosollyal ajkán. Észre sem vettem hogy sírok...

– D.de..félek... – zokogtam fel keservesen. Ő pedig óvatosan magához húzott, és erősen megölelt. A nyakához szorítva az arcom sírtam tovább.

– Csak nem olyan nagy a baj...

– Félek.. félek h.ogy.. el..elhagysz... – engedtem el egy kicsit, és a pulcsimba törölve szemem bújtam is vissza hozzá.

– Sosem hagynálak el kicsim. – simogatta meg bíztatóan a fejem. Mégis rettegtem hogy mi lesz ha mégis elhagy. Mi lesz ha nem kellek neki úgy hogy gyermeket várok..?  – Most már elmondod? – félve de bólintottam. Elengedett, hogy a szemembe nézhessen.

– Én.. – kezdtem el remegő hangon. Már megint a sírás kerülgetett. – Én.. Én.. Soobin... Én.. – Mi a faszért nem bírom kimondani?? – Soobin. Én terhes vagyok. – Ámen ámen! Most pedig meghalunk... – Terhes vagyok a te kisbabáddal. – pillantottam fel rá félve, majd gyorsan el ki kaptam róla tekintettem, inkább a babára néztem, mivel semmilyen érzelmet nem bírtam leolvasni az arcáról. Hidegen nézett a szemembe, amitől őszintén nagyon megrémültem. Mondtam hogy nem kellek majd neki a babával. Mondtam.. mondtam.. és.. és megint sírni kezdtem.. ki gondolta volna....

– Kai.. Miért sírsz? – fogta meg az arcom és felémhajolt. Eddig is éreztem hogy levagyok dominálva, mégis folytatta, és komoly fejjel nézett rám. Konkrétan sírni is elfelejtettem egy pillanatra annyira megrémültem tőle. – Ne sírj szívem. – simította meg az arcom, majd kezét lassan levetette a hasamra. – Hisz.. hisz ez csodálatos. – felnéztem rá, és akkor vettem észre hogy mosolyog. – Apa leszek. – mondta kicsit hangosan, örömkönnyekkel a szemeiben. – Szülők leszünk Vattacukor! – döntötte neki homlokát az enyémnek. Mosolyogva, de még mindig könnyezve hunytam le szemem, és adtam át magam ennek a csodálatos érzésnek. Soobin hyung még sem ítélt él.. még sem akar elhagyni... Elfogadta hogy gyeremkünk lesz, és örül neki. – Egyébként.. szerelmem én.. bocsánat hogy akkor megerőszakoltalak. – köszörűlte meg a torkát. Bűnbánó arckifejezése mindent elárult, lehet végig ezen gondolkozott azért volt olyan komoly és ijesztő...

– Nem erőszak volt. Mellesleg ha nem tötént volna meg, nem lenne ő itt. – tettem kezem óvatosan a hasamra, amit Soobin is megismételt. – Szeretlek nagyon hyung.

– Én is téged életem. Szeretlek. – helyezkedett vissza az eredeti pozíciójába, így már mind ketten a kanapén ültünk. Mosolyogva néztem rá miközben megfogtam a kezét. Két perce még sírtam, mivel azt hittem hogy elhagy.. viszont ez jobb mint amire számítani lehetett. Úgy éreztem hogy nagyon boldog családot fogunk alkotni még úgy is hogy nem értek a gyermekneveléshez. – Gyere ide. – villantotta meg gödröcskéit ahogy magához húzott, és ajkaimra mart. Nem kímélt, durván kezdett csókolni. Ez az "ügyesen összehoztunk egy gyereket" fajta csók volt. Alig bírtam tartani vele a lépést. Néha meg-meg harapta szám, de nem zavart.. az se érdekelt, hogy erőszakos, csak örültem hogy itt van még mindig mellettem. Átültem az ölébe miközben ő átvezette nyelvét az én számba. Hirtelen markoltam bele hajába ahogyan megéreztem ujjait amint azok a csípőmbe kapnak. Másik kezét a pici babához tette, vélhetően azért, hogy emlékeztesse magát; nem eshet túlzásba. Én szabad kezemmel a vállába kapaszkodtam miközben már kemény, álló tagján ültem.

– Soob. – toltam el magamtól az alfát.

– Bocsi pici.. Megyek, és elintézem magamnak... – kezdett el mocorogni arra várva, hogy kiszáljak öléből. De nyilván nekem nem ilyen gondolataim voltak.

– Tudok segíteni hyung! – mosolyogtam rá ártatlanul, kezeimet a nagdrágszíjára vezetve. – Megengeded? – csúsztam kicsit hátrébb combjairól, hogy kénylemesebben elférjünk. Nyelt egy nagyot, majd bólogatni kezdett.