Sacrifice - Sunki

|8|

Nishimura Riki:

Asszem hülyeség volt hazudni, és felhozni a lakásomba... De már nem tudok rajta változtatni.

– Itthon vagyok! – engedtem be magam előtt a kölyköt, majd én is beléptem. Yon szinte azonnal előttünk termedt. Kérdőn nézett rám.

– Parles tu français? (Beszélsz franciául?) – kérdezte Sunootól. Valószínűleg furcsán nézett rá, ezzel arra jutott, hogy nem érti. – Non? D'accord. (Nem? Rendben.) – fordult immár felém. – Qui est-ce? (Ki ez?) – mutatott eléggé feltűnően a mellettem álldogáló, értetlenül bámuló fiúra.

– Nem tudni beszélni francia. – ráztam meg a fejem nevetve, majd még bólogatni is kezdtem hozzá. Ilyet. Ez a lány mit el nem vár tőlem...

– Nem létezik. – csapta magát homlokon, majd megint csak az alacsony fiúhoz szólt, most már angolul. – Do you speak engils?

– Yes, I do. – válaszolt cukin a fiú.

– Bon sang! (Francba / basszus, valami ilyesmi) – morogta Yon. – Akkor Riki így kérdezem. Ki a faszom ez a gyerek?

– Ni-ki! – javítottam ki szinte azonnal. – És izé... tudod Mrs. és Mr. Kim fia.

– Hoztál nekem enni?? – kérdezte, mire bólintottam. Erre ő úgy elmosolyodott, hogy a szemfogait is jól észre lehetett venni. A kezébe nyomtam a zacskót, de mielőtt a konyhába indult volna vele, visszanézett Sunoora. – Egyébként nagyon cuki vagy!

– Figyelj Sunoo. Beszélnem kell vele egy kicsit, addig menj be a szobámba. Az ajtóra ki van írva, hogy Ni-ki, szóval nem fogsz eltévedni. Balra vannak a hálók. – navigáltam el a fiút, mire ő bólintott. Vagy háromszor végiggondoltam, hogy van-e valami vámpírokra jellemző a szobámba, de nem jutott eszembe semmi. Ha talál valamit, azt mondom Yoné. – Hé... kislány.. tudod – ültem le vele szembe az asztalhoz – Sunoo nem tudja, hogy vámpír vagyok, mi több, fél is tőlünk, szóval légyszi ne tőled tudja meg. Még kibírom egy kicsit vér nélkül, nem fogok rátámadni. És légyszi te is viselkedj viszonylag normálisan. – kértem meg barátnőmet, aki erre hevesen bólogatni kezdett.

Beléptem a szobámba. Az a látvány fogadott, hogy a kis édes Sunoo az ágyamon ül, és csillogó szemekkel nézi a a falamra ragasztott cuccaim. De nem a normálisakat, hanem a melegeknek szóló cuki tanácsokat, kisebb rajzokat, és képeket. A gyöngyökkel kirakott "gay panic" feliratos táblán végighúzta a kezét, majd eldőlt az ágyamon, úgy nézte tovább.

– Csak nem tetszik? – kérdeztem mosolyogva az ajtófélfának dőlve, összefont karokkal.

– Mi? – jött zavarba hirtelen. Tényleg nagyon édes. – Én nem.. nekem nem.. – kezdett el tagadni mindent is. – Oké.. tetszik. – motyogta rózsaszínes arcát lehajtva.

– Nincs ebben semmi szégyellni való. – nevettem fel, majd odamentem hozzá. Rátettem a kezem a gyöngyös, szivárvány alapú fekete betűkre.

– Talán egy kicsit... – motyogta a sarkára ülve. – Király hogy felvállalod. Basszameg... én nem merném.. mármint a szüleim még mindig heteronak hiszenk. – kezdte el piszkálni a haját. – Mármint... te szinte idegen vagy nekik, mégis láttad hogyan reagáltak...

– Hát igen. Nem mindenki elfogadó. – mosolyogtam rá keserűen.

– Tudod... Én pán vagyok. És a szüleim mindent is elítélnek ami nem hetero, de egy ideje nagyon ráálltak a pán témára. "Hogy lehet az, hogy bárkibe beleszerettek, legyen az fiú, lány, transznemű.. Undorító!" – idézte szüleit. – Nem szeretem ha így beszélnek rólam, vagy rólunk. A tudtukon kívül...

– Ebbe azt hiszem bele kell törődni. Így se látnak most téged szívesen. Vagyis.. apukád elég egyértelmű volt. – néztem rá. Ő is engem figyelt, és szomorúan bólogatni kezdett.

– Mindegy. Nem érdemlik meg hogy róluk beszéljünk. – intett egyet elmosolyodva, majd hirtelen komoly fejre válta, rám nézett. – Nem tudom, hogy mi az oka, de meg szeretném veled osztani egy álmom. Ami már azóta kísért, hogy tudunk a lényekről. – fogta meg a kezem. Úristen megfogta a kezem.... Gondolom azért, hogy könnyebben tudja elmondani, vagy érezze, hogy nincs egyedül...

– Ha neked úgy könnyebb lesz. – mosolyodtam el szélesen, de figyeltem arra, hogy fogaim véletlenül se látszódjanak.

– Tudod... Mindig úgy kezdődik, hogy rohanok. Rohanok egy fiú elől. Ő nagyon gyorsan fut. Érzem, hogy csak játszadozik velem. Amikor túl közel van lelassít, amikor túl távol, szinte már mellém kerül.
Sok ideig kerget. Szaladunk emberek között, vagy egy elhagyatott erdőben. Mindig máshol. Az álmom vége pedig az, hogy feltételezem a fiú szájába rohanok. Ekkor realizálom, hogy egy vámpír. Éles fogai, és igéző tekintete van. Gyönyörűen néz ki. Szinte már hasonlít rád. De mindig csak pár másodpercig látom, és beleesek egy vértócsába. Egy végtelen vér folyóba inkább. És amikor elfogy a levegőm, felkelek. A vörös szeme az agyamba égett. Mindig izzadságban úszva, könnyezve ébredek. Nem kapok rendesen levegőt, és a pulzusom is az egekben van.  – fejezte be. – De mindig várom hogy vele álmodjak. Vonz. Nagyon durván.

Ohh bassza meg Riki... Ha rólad beszél a fiú, nagy bajban vagy.