Sacrifice - Sunki

|33|

Kim Sunoo:

Úgy éreztem hogy Beomnak szüksége van egy beszélgetésre, így elhívtam őt hogy beszéljen velem. Nem nézett ki úgy mint aki jól van, így a saját kicsit iroda szerűségembe, törökültülésben ültünk a földön. Vagyis a szőnyegen... Mindegy. Az után kaptam meg nem sokkal az irodám vagy mimet amiután visszajöttem, bár eddig nem nagyon használtam. Ez a hely inkább olyan mint egy kis pihenő, vagy gyerekeknek fenntartott játszó terület, ezért sem nevezném feltétlen irodának. Mondjuk van egy íróasztalom meg egy laptopom... Ezeken kívül fura de egy kanapé is van a szobában, amit Soobin azért tetetett bele, mert régebben sokat éjszakáztam bent, és hogy ne mindig az omegákkal kelljen aludnom, a kanapé gyakorlatilag egy kihúzható ágy. Igazán ötletes.. A szobában még az asztalon meg a kanapé-ágyon kívül van a szőnyeg ami jó puha, valamit két babzsák, és még egy kicsit szőnyeg ami gyerekek részére kitalált autókázáshoz használt cucc. Amin az utak meg a házak vannak... Minden gyereknek volt ilyenje kicsiként. Gondolom én... Amúgy még van egy szekrényem aminek a nagy részében játékok vannak. Pont ezért mondtam hogy ilyen gyerek szoba. Mint ha gyerekem lenne konrétan úgy néz ki az irodám... Mondjuk lehet megkéne beszélnem Rikivel hogy csináljunk gyereket ha már ennyi játék van benne. És ugyebár lehet nem tudnék teherbe esni, de próbálkozni lehet!

– Drága kicsi Beomgyu mi bántja a szíved? – kérdeztem rá, mivel a gyerek már reggel óta ilyen búval baszott volt. Senki nem értette mi baja, hiába kérdeztem Jaket vagy Kait. – Na.. én lehet tudok segíteni.. vagy legalább mondani valamit rá. – bíztattam az őszinteségre. Ha valami probléma van fel kell keresni valakit. Engem meg azért fizetnek, hogyha az omegáknak problémájuk van, én legyek az a valaki. Na meg gyakorlatilag olyan vagyok nekik mint egy dadus, nálam "nevelkedtek". Óvatosan Beomgyu hosszúkás hajába vezettem a kezem, és egy mozdulattal összeborzoltam neki. Erre legalább reagált, elővette a legmérgesebb arcát, és úgy nézett rám mint akit meg akar ölni.

– Ha mégegyszer szétbaszod a hajam, többet nem szólok hozzád! – tette karba kezeit, és kezdett el duzzogni. Úgy viselkedik mint egy óvodás ami néha aranyos de abban a pillanatban meg tudtam volna emiatt fojtani. Beomgyunak ez a buktatója, általában minden helyzetben ugyan olyan gyerekesen reagál, de igazából meg van olyan érett hogy jól reagálja le a dolgokat. Szóval csak szimplán nem volt gyerekkora, és valószínű hogy így próbálja visszahozni.. vagy nem tudom. Nem értek én ehhez. – Senkit nem érdekel hogy végre együtt vagyok Yeonjun hyungal... Mindenki azzal foglalkozik hogy Hueningie terhes... És tényleg egy gyönyörű dolog amin most keresztül megy Soobinnal, de azt hittem legalább egy kicsit fontosnak tartják az itt dolgozók hogy mi lesz velem.. velünk... – emelte rám szomorúan csillogó szemeit. Nem bántották, mégis megbántották őt.

– Gyerek ide Beomie hyung! – tártam ki kezeim egy ölelésre, amit meg is kaptam Gyutól. Egy szomorú ölelésbe vont engem. Konkrétan átvettem tőle a hangulatát. Sőt.. egy pillanatra éreztem is a levendula illatát. Nem tudtam hogy ilyen neki... Sosem volt olyan sebezhető hogy érezni lehetett volna rajta. Sajnáltam őt nagyon hogy ezt így kell megélnie. Szüksége van a társai figyelmére, és ők ezt nem bírták megadni. Szóval én egy random ember akit nem olyan rég még nem is ismert, kötelességemnek éreztem hogy megvígasztaljam. Minden figyelmemet neki szenteltem, és meghallgattam a problémáját. – Bármi van velem megtudod beszélni jó? – szorítottam jobban magamhoz. Éreztem ahogy bólogat, így egy picit elmosolyodtam. Nem sokat szoktam ölelkezni vele.. Zseniálisan ölel. Szerintem ez már illegális. Bár az érzelmesebb teremtmények mind ilyenek. Szegényen egy állarc van hogy ne fedje fel mennyire sebezhető. Legalábbis ezt éreztem abban a pillanatban.

– Sunoo.. – motyogta. – Yeonjunnak ne mond el hogy majdnem sírtam. Tudja hogy gyenge vagyok de nem akarom hogy aggódjon. – szripogott. Mosolyogva megígértem neki hogy ezt magamban tartom, és egy kisujjesküvel meg is pecsételtem az ígéretem.

– Jun belőlem soha semmit nem bírna kiszedni. Én előbb belőle nagyobb hatással vagyok rá mint gondolná. – mosolyodtam el ördögien, amit Beomgyu is észrevett. Kicsit furán nézett rám, ami miatt megköszörültem a torkom. – Nem úgy értemm... Csak tudom hogy még mindig lelkifurdalása van amiatt amit velem úgymond tett, bár nem volt durva tényleg, csak én nagyon megijedtem, ezért szeretne bocsánatot kérni vagy őszintén nem is tudom mit... De ezzel kicsit tudom őt befolyásolni. – rántottam meg a vállam mint hogyha egy semmiségről beszélnék, ezért Beomgyu is annak vehette, mivel nem kérdezett semmit a témával kapcsolatban.

Kopogásra lettünk figyelmesek az ajtó felől. Nem sokan tudják hogy ez az én irodám lett, szóval csak Yeonjun hyungra vagy Soobin hyungra számíthattam, de ahogy belépett Riki kicsit meglepődtem. Mármint neki nem mondtam hogy van irodám..

– Sziasztok! – köszönt mosolyogva, miközben átlépte a küszöböt, és kényelmesen helyet foglalt a kanapémon. – Tudunk beszélni négyszemközt szívem? – nézett rám felvont szemöldökkel. Lassan bólintottam.

– Akkor én megyek Junie hyunghoz... – mondta Beomgyu inkább magának mint nekünk, és köszönés nélkül hagyott minket a szobában.

– Van kulcsod az irodához?

– Van, de miért kérd?... – vettem ki a fiókból az ajtó záróját, amikor is észrevettem Riki mosolyát. – Na nem. Nem gondolod komolyan... Munkahelyen vagyunk Riki állj le. – mondogattam ahogy egyre közeledett felém. Nem hittem el, nem bírja ki hazáig? Ennyire türelmetlen nem lehet.. Főleg hogy általában a hétvégéket együtt töltjük, és ha van hozzá kedvünk akkor szexelünk, viszont na. A hétvégén háromszor csináltuk a pénteket nem beleszámítva. Riki egy kanos állat...

– Melletted nem bírok magammal édes... – szólt hozzám lágy hangon. Ez a vámpír fog a halálomba vinni. Ahogy elém ért, és megfogta derekam megremegett a lábam. Pedig csak hozzám ért... Óvatosan kivette a kezemből a kulcsot, és gondosan bezárta vele az ajtót. – Mit gondolsz baba tudsz halk lenni? – hajolt le nyakamhoz ahogy visszaért elém. Egy kisebb puszit hagyott rajta, majd tovább is ment a vállam felé. Ilyenkor átkozom magam hogy nagy pólókba járkálok.. simán lehúzta a vállamról az anyagot, így tökéletesen elétárult a bőröm. Azt az oldalamat szabadította meg az anyagtól amelyiken még nem volt harapás.

– Riki ugye nem? – túrtam bele hajába. Láttam rajta hogy nagyon a nyakamat szugerálja.. Meg akart harapni. Méghozzá a munkahelyen. Otthon még talán, de az irodámba voltam összezárva a belső vámpírjával. Azért néha eléggé félelmetes.. mármint egy vámpírral járni nehéz főleg ha nem bír magán uralkodni.. – Riki nem haraphatsz meg. – szóltam rá, és inkább el is húztam a nyakamtól. Ilyen állapotban kiszámíthatatlan. Szóval inkább a számat harapdálja szét mint hogy belém vájja a fogait. Azokat az éles fogait... – Riki.. életem.. inább.. csókolj meg... – simítottam meg arcát lehunyva szemeim. Hirtelen csapott le ajkaimra, és igen durva volt. Nem bírtam visszacsókolni, valamint eltolni sem őt, mivel lefogta a kezeim.. Ilyenkor úgy érzem magam mint ha egy áldozat lennék...

Bár ha kell feláldoznám magam a szerelmünkért.