Sacrifice - Sunki

|47|

Kim Sunoo:

Az elmúlt hetek szinte ugyanúgy teltek.
Reggelenként ugyanaz az erős és alig múló émelygés köszöntött rám, amit kezdetben kétségbeesetten próbáltam leküzdeni mentolos cukorkával meg citromos vízzel, de úgy érzem most már hozzászoktam, hisz ez egy jó jel. Egy jel arra, hogy a kisbabánk itt van. Bent a pocakomban. Még mindig szürreális...

Napközben dolgoztunk. Együtt. Mindig együtt. Sok időt töltöttem az omegákkal, a terhességem miatt is, hisz ők adtak tanácsokat. Ők úgy is jártasabbak ebben...

A hétvégék... hát, azok változatosak voltak. Randik. A srácokkal töltött esték... Mindenki ott volt. Kai, Soobin, Yeonjun, Beomgyu, Jake, és néha még Sunghoon is eljött. Bár volt, amikor egy nap arról szólt, hogy egész nap takaróba burkolózva ölelkeztünk, beszélgettünk, vagy sorozatot néztünk. Egyszer még piknikezni is voltunk, bár végül mindketten napszúrást kaptunk. Mit is mondjak, ilyen ez a vámpír élet...

A hasam még mindig alig látszik, de mit panaszkodjak, még csak a második hónapom közepén járok. Nem úgy mint Kai, aki már a hatodiknál. Te jó ég... Egyre közelebb vagyunk ahhoz hogy az a drága megszüljön. És hát az esküvőjük is közeledik. Soobin hyung összeszedte minden bátorságát és megkérte az omegája kezét, így el is döntötték, hogy pontosan egy évvel az eljegyzés után házasodnak össze, ami azt jelenti a babájuk már nyolc hónapos lesz az esküvő alatt. Már nagyon boldogan tervezgetik a részleteket.

Lent a konyhában ültem, az ujjaimmal finoman markolászva a poharat, amiben a friss vér volt. Yon már elindult dolgozni, így a lakásban csend, és nyugalom uralkodott. Az émelygés még mindig jelen volt, de valahogy most könnyebben viselem.

Ahogy épp egy kortyot ittam, az ajtó hirtelen kinyílt, és Riki lépett be, szemei feszült aggódást tükröztek. Azonnal felálltam az asztaltól, és közelebbléptem, de mielőtt megkérdeztem volna, mi a baj, megszólalt:

– Sunoo… az anyám felkeresett ma reggel. – mondta halkan, de komolyan. Szemeim tágra nyíltak, nem tudtam ez egy jó, vagy rossz dolog, hiszen Riki-ya sosem beszélt nekem a szüleiről...

– T-telefonon..? – húztam össze szemöldököm, miközben megérintettem párom karját nyugtatásképpen.

– Nem. – mondta, majd félreállt, és akkor megláttam egy velem egymagas, szelíden mosolygó hölgyet. Az arcvonásai szinte tökéletesen megegyeztek Rikiével, kivéve a szeme.. az egyetlen dolog ami nem hasonlított az a szeme volt.

– S-Sunoo vagyok. Örülök a találkozásnak Mrs. Nishimura... – motyogtam kissé meghajolva.

– Ne hívj Mrs. Nishimurának, kérlek – szólalt meg kedvesen a nő, hangja nyugtató volt. – A Maikey is megteszi. Vagy… csak Mai.

– Rendben.. Mai.. Köszönöm. – mosolygtam rá, amire ő is elmosolyodott.

– Olyan gyönyörű fiút találtál magadnak Riki-san. – tett egy lépést közelebb hozzám Maikey. Gyengéden fogta meg az arcom, majd végigmérte engem, amitől gyomrom kissé összeszűkült. Nem akartam rossz benyomást kelteni párom anyukájának... Amikor meglátta a harapást, kissé összeráncolta homlokát. – Ez meg? – kérdezte azonnal Rikire pillantva, hisz nagyon jól tudta hogy fia át lett változtatva....

– Megmagyarázom. – mondta azonnal párom, amire Maikeyel egyszerre néztünk rá. – Sunoo... Nos.. egy gonosz vámpír végett közel volt ahhoz hogy elveszítse életét, így muszáj volt őt átváltoztatnom egy barát segítségével. – mesélte el a történteket tömören párom.

Mai nem felelt rögtön, csak egy hosszú, mély lélegzetet vett, majd lassan bólintott.

Ekkor megmozdultam kissé, kezem önkéntelenül a hasamra tévedt, ahogy Riki mellkasának dőltem. Mai tekintete odasiklott, és megakadt a finom, még alig látható domborulaton. A szemei elkerekedtek.

– És ez...? – kérdezte csendesen, hangja kissé megremegett. – Ez azt jelenti, hogy...

– Igen – feleltem halkan, és halványan elmosolyodtam. Nem tudtam hogyan fog reagálni, de tudnia kell, hisz ő Riki anyukája. – Várandós vagyok. A második hónapban.

– Vámpírként...? – kérdezte kicsit értetlenül Maikey

– Nos.. az a barát aki segített egy omega... Így történtesen szereztem egy méhet magamba.. – kuncogtam kissé elpirulva.

Mai szemeiben könnyek gyűltek, amitől kicsit bepánikoltam, és azonnal szereztem neki egy zsebkendőt amit odanyújtottam neki, de csak megrázta a fejét.

– Megölelhetlek..? – kérdezte szipogva.

Kissé meglepődtem, viszont.. bólintottam. Ha minden jól megy, ő lesz az anyósom, és a kisbabám nagymamája, szóval persze hogy megölelhet, hülye lennék nemet mondani.

Amikor átölelt, éreztem testének melegét, és ahogy vállai, és mellkasa remeg a néma zokogástól. Éreztem a könnyeit a nyakamról a pólómra folyni, de nem nagyon érdekelt, csak gyengén öleltem őt vissza.

– Ne haragudjatok… csak olyan hihetetlen ez az egész – suttogta Mai, miközben lassan elhúzódott. A szemei kipirosodtak, de még mindig mosolygott. – Soha nem gondoltam volna, hogy lesz unokám, hisz.. nos ismerem Rikit és tudom hogy a fiúkat kedveli.. és nos ő mindig olyan zárkózott volt, ezért úgy gondoltam nem fogadna örökbe... És most.. van egy gyönyörű párja, aki teherbe esett... Ez.. őszintén... – elakadt a hangja, aztán halkan kuncogott. – Gyönyörű. Minden szempontból. – mondta, majd ismét megölelt, amire elmosolyodtam.

Amikor elvált tőlem, még adott egy ölelést Rikinek is, majd ezután leültünk a nappaliba beszélgetni, teljesen elfelejtve hogy hétköznap van, és munkába kéne lennünk.

– Annyira sajnálom, hogy csak most jöttem el – szólalt meg újra Maikey, mélyen Riki szemeibe nézve. – De... reméltem, hogy nem késő.

– Nem késő – válaszolta Riki halkan, és a hangja lágyabb volt, mint amit megszoktam tőle. – Sosem késő anya...

Maikey felkuncogott, és végignézte, ahogy Riki megfogja a kezem, és az ölébehúzva azt gyengéden simogatni kezdi.

– Nos... Van még valami.. – motyogta Mai, majd megköszörülte a torkát. – Holnap után hazautazom, és szeretném hogyha velem jönnétek.

– M-mármint J-Japánba...? – kérdeztem dadogva, amire Mai mosolyogva bólintott. Te jó ég...