Sacrifice - Sunki

|34|

Nishimura Riki:

– Urald őt Ni-ki. Nem akarod hogy miatta történjen valami Sunooval. Ő a párod, vigyáznod kéne rá. Urald őt! – ült le mellém egy székre Yon. Már egy hete volt az az eset amikor a belső vámpírom Sunoo irodájában majdnem megerőszakolta őt... Párom azóta nem mer a szobámban aludni.. Ma is az omegákkal ment valahova, de szerintem jobb így neki, én jelenleg csak veszélyt jelentek rá...

– De ha egyszer nem megy?? – kérdeztem kétségbeesetten. Yon csinált egy szimulációt vagy mit annak érdekében, hogy megtanuljam kontrollálni a vámpír "énem". Az egészben pedig a legdurvább az, hogy a szimulációban a vámpíromnak egy legyengített verziója van, és azzal sem bírok el... Kétségbeejtő hogy nem udok uralkodni magamon, és ennek a nagy részét a szeretteim érzékelik.. A gépet Yon itt a munkahelyünkön hozta létre, igazán ügyes, minden ilyen hülye technikai cucchoz ért. Soobin is úgy gondolta hogy jó ötlet ez, mivel ezzel a szimulátorral talán hibrideket is lehet "kezelni".

– Riki ez így nem lesz jó... – motyogta miközben átnyújtotta nekem a telefonom. Nála volt amég én a virtuális világban gyakoroltam uralni a vámpírt.

– Tudom hogy nem lesz jó! – dobtam el a telefont a picsába. Nem mondott semmit szinte, és én máris felbasztam magam rajta.. A lény ami bennem él felemészt... – A faszom kivan attól hogy vámpír vagyok, szopjon le aki átváltoztatott, elegem van az életből is! – kezdett el terjedni testemben a méreg. Úgy érzetem hogy mindjárt megfojtok valakit. – És. Ne. Hívj. Rikinek. – indultam el lassan legjobb barátom felé.

– Ni-ki nyugodj le.. Vörös a szemed... – kezdett el hátrálni Yon feltartott kezekkel. Hallottam azt a bizonyos vészjelzőt ami ilyenkor elindul az ember agyában, de nem segített sokat. Vettem egy nagy levegőt, és igyekeztem visszafojtani a dühöm, de nem nagyon sikerült. A hallásom eltompult, a látásom pedig elhomályosodott. Ekkor még talán tudtam egy kicsit irányítani amit teszek.. – Valaki! Segítség!! – kiáltotta el magát, ami egy pillanatra visszarántott a valóságba. Láttam legjobb barátnőm kétségbeesett arcát. Tőlem félt annyira. Miattam kért segítséget. Miattam törte be szinte az ajtót Soobin, majd fogott le. Minden miattam és amiatt volt, mert bántani akartam a legjobb barátom. Sőt nem... Amiatt mert nem vagyok képes uralkodni magamon.

– Minden rendben Yonie? – szaladt be a szobába Yeonjun is. Az egész helyzet olyan szürreális volt.. mint ha egy film jelenetet néztem volna a rosszfiú szemszögéből. Yon sírva ölelte meg a vérfarkast. – Nyugi nem tud bántani.. – nézett rám hátra hyung. Mérhetetlenül nagy csalódottságot láttam a szemében, valamit könnyeket...

- NEM FOGHATSZ CSAK ÚGY LE! - ordítottam rá teli torokból Soobin hyungra. Akkor már normálisan érzékeltem mi történik, viszont még mindig nem tudtam irányítani a testem. A vámpír kapálózott hátha úgy könnyebben szabadul, de az alfa erősebben szorította testem a földhöz.

– Ez nem Riki hangja! – sírt fel keservesen Yon. Sós könnyei végigfolytak maikulátlan bőrén, miközben úgy káromkodott, mint ha nem lenne holnap. Ő a farkastól akart szabadulni míg én az alfától, bár mind ketten más okból kifolyólag. – MON AMI! – láttam rajta hogy kezd fáradni, Yeonjun nem akarta elengedni őt. – Oppa.. ez nem te vagy. – nézett mélyen a szemembe, mire egy pillanatra magamhoz tértem.

- Ne hagyjátok hogy bántsak bárkit is... - mondtam elhaló hangon, majd újra elnyelt a vámpír. Éreztem mit akar. Bosszút. Nem tudom ki felett akarja aratni, de bosszút akart. Fájdalmas, sok szenvedéssel teli bosszút. Valamint.. Sunoot akarta. Sunoo összes vérét csak magáénak... Mivel.. mivel attól csak erősebb lesz.

- Riki! Hallunk Riki uralkodj magadon! - lökte el magától a vámpírlány "fogvatartóját". - Riki itt vagyunk veled. Sunoo is mindjárt itt lesz.

- SUNOO? - nevetett fel kegyetlenül a vámpír. Mindenttudóan a lány szemébe nézett, akin egy pillanatra végigfutott a hideg.

- Nem.. nem Riki ez nem te vagy! URALKODJ RAJTA! - fogta meg az arcom Yonie. Az én egyetlen Yoniem. Aki annyiszor segített nekem.. A mindenem.. Nélküle nem tudom hol lennék..

- Sunoo... - suttogtam ismét én. - Sunoo.. nehogy ide hozzátok, Őt akarja! - egy mély levegővétel után már megint nem az enyém volt a testem. Ismét bekebelezett ő, a sötét lénylével.

- Yeonjun szólj neki hogy ne jöjjön ide...! - fordult hátra vámpírtársam a vérfarkashoz.

- Vettem Ni-ki közelébe Sunoo biztosan nem jöhet.

- Hova nem jöhetek? - csapta ki az ajtót párom. A vámpír pedig ördögien elmosolyodott. Egy pillanat alatt lelökte magáról Soobint, odébbtolta Yont, és Sunoohoz sietett.

- Szerelmem itt vagyok érted! - simított végig párom testén.

- Te nem Riki vagy... – nyelt egy nagyot. – Te.. te vagy az a vörös szemed.. – kezdett el pánikolni. Nem szabadott volna neki, a vámpír ezzel azt érezte hogy ő irányítja az én párom.

- Ügyesen rájöttél. Én nem Riki vagyok életem. – simította meg Sunoo arcát, erre szegény fiú pedig remegni kezdett. – Szerelmem hozzám tartozol, és ez ellen semmit nem tehetsz.

– Sunoo menj onnan! – kiabált rá kétségbeesetten Yon.

– VIGYÉTEK INNEN SUNOOT! – ordított fel Soobin, és ismét lefogott. Hála istennek a vámpír Sunoora figyelt, akit Yeonjun kimenekített. Szégyeltem magam amiért ez történt. Bántani akartam őt, még akkor is ha nem én voltam... De éreztem minden pillanatát. Az én testemmel akarja megszerezni őt. Az én testemmel akar bosszút állni, és az én testemet használja búvóhelyként. Egy dologra rájöttem. Ő nem az én vámpírom. Ő nem én, én nem ilyen vagyok. Ez más sokkal másabb mint aminek lennem kéne. Nem Riki vagyok, és nem is Ni-ki. De akkor ki vagyok??