Sacrifice - Sunki

|11|

Kim Sunoo:

– Szerelmem én vagyok! Nem ismersz fel? – kérdezte idegesen a vámpír. Még mindig nem tudtam megszólalni, ezért csak megráztam a fejem. Könnyeim megállás nélkül folytak végig az arcomon. Nagyon erőszakos. A nyakamba mélyesztette karmait, és lágyan szólt hozzám. – Sunoo. Életem. Pedig én vagyok az ...

Már megint itt ébredtem fel. Zokogtam, és fájt a mellkasom. Az a hely, ahová körmeit vályta égétt, és még mindig éreztem kezét a nyakamon, pedig nem volt ott. Taehyun mellettem az igazak álmát aludta, szóval megpróbáltam a lehető leghalkabban abbahagyni a sírást. A fájdalommal nem tudtam mit kezdeni. Óvatosan keltem fel a cica mellől, és sétáltam ki a szobából, ahová szegény el van zárva.

– Jó reggelt Riki. Mit keresel itt? – kérdeztem a fiútól a könnyeimet letörölve a pulcsim ujjával.

– Még nincs reggel babám. Túlórázok. Szerintem alig ha van hajnali kettő. – mondta fel se nézve a munkájából. Nagyon fontos lehet.

– Nem vagyok a babád. Se neked, se senkinek. – néztem rá mérgesen, mire már felnézett, de csak elnevette magát.

– Te tudod babám. – fordult el tőlem. Egy undorral a képemen kezdtem gyilkolni a puszta tekintetemmel. Fel nem bírom fogni hogy miért nem érti meg. Ha megkérem, hogy ne babázzon, akkor ne babázzon. Már éppen kérdeztem volna tőle valamit, amikor felemelte fél kezét. – Ne. Elmagyarázom, csak ne értetlenkedj. Gyermeki arcod van, ezért hívnak téged babának. – motyogta miközben a papírokat pakolta össze vissza. – Sőt, annyira édes vagy, mint egy ici pici baba. – nézett hátra rám mosolyogva, mire még mindig haragosan, megdörzsöltem szemeim a fáradság végett. – Erről beszélek. Olyan édes vagy Sunoo-ya. – kezdett el gügyögni is.

– Még egy ilyen, és szembe köplek. – vigyorogtam rá, majd dobtam felé egy puszit. A kis konyha felé indultam, mivel szomjas lettem.

– Sunoo... – suttogta Riki mögüllem. A szívbajt hozta rám. Értetlenkedve néztem rá, amire ő csak vigyorogva vállat rántott. – Szóval Sunoo~.. – húzta el a nevem – Azt hiszem túl keveset tudok rólad. – ült le az egyik asztalhoz. A pohár vízzel a kezembe helyet foglaltam az előtte levő széken, és egy ideig szemezgetve vele, gondolkodtam. Mit akar egyáltalán tudni rólam? Nem is keresett több mint két hete.

– Mit akarsz tudni? Már régen tudhatnád, ha hívtál volna.

– Te is megteheted volna.

– Nem szoktam kezdeményezni. – zártam le gyorsan a beszélgetésnek ezen szakaszát. Csak hümmögött egyet, és a mutatóujjával csillagokat kezdett rajzolni az asztalra.

– Szóval... Hány éves vagy egyáltalán? Max tizenhétnek tippelnélek, ha nekem kéne, de inkább nem teszem, mert kiderül, hogy tizennégy vagy, és akkor nem kezdhenék ki veled. – nézett végig a szemébe komolyan. Hát mondanom se kell mennyire elpirultam. Szerencsére ezt ő a hajnali órákban nem láthatta. Ha csak nem rendelkezik valami sötétben látó képességgel.

– Izé.. tök cuki hogy ilyen fiatalnak gondolsz, bár megint annyi lennék. Huszonkét éves vagyok. – ejtettem államat abba a kezembe, amivel az asztalon könyököltem. Óvatosan mosolygva elnéztem a fiúról majd vissza, ami látszatra az őrületbe kergette. Imádom kihasználni, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre. Legalábbis néhányra.

– Hyung? – dőlt előre a széken, fél szemöldökét megemelve Riki. – Húsz vagyok.

– Na erre nem számítottam. Azt hiszem vissza kell mennem aludni. Ez jobban megrémiszt mint az álmaimat kísértő vámpír. – ásítottam egy nagyot.

– Tényleg hyung. Hogy állsz most a lényekkel? – kérdezett rá, miközben én ittam.

– Hát azt hiszem a legtöbbtől jobban félek mint valaha, de a hibridek cukik. – mosolyogtam rá.

– Oh.. hát ezt sajnálattal hallom. – éreztem a hangján mennyire lesokkoltam ezzel a válasszal. Valószínűleg arra számított, hogy Taehyun segített rájönni arra, hogy nem ilyesztőek. Hát abban segített, hogy csatlakozzak a csapathoz, csak.. igazából minden mástól rettegek.

Még beszélgettünk egy kicsit Rikivel, amit nagyon élveztem. Jó az ő társaságában lenni. Vele csak úgy repül az idő. Megtudtam róla jó sok mindent. Mint például, hogy nem tartja a kapcsolatot a családjával, valamint azt is, hogy már kicsiként tudta, hogy a melegek csapatát erősíti, amit mindig fel is vállalt. A gyerekkori barátai eltávolodtak tőle, jelenleg csak Yon, az ügynökség, és én vagyok neki. Ezen bevallom egy kicsit meg is hatódtam. Persze én sem úsztam meg, jó sokáig meséltem neki magamról. Sőt megint csak eljutottunk a rémálmaimig, amit megint csak elmeséltem neki. Ezek után, pedig figyelmesen visszaküldött aludni. Megígérettem vele, hogy miután elpakolt, ő is haza megy pihenni, mivel mint kiderült, kettőtől fél hétig beszélgettünk. Azt is mondta, hogy innentől kezdve, ha rosszat álmodok, és felkelek, azonnal hívjam őt, valamint fura, de úgy véljük, talán ő tud segíteni a pánikrohamaim elfolytásában.

– Gyere vissza aludni Sunoo. – ült fel kómásan az ágyon kiscicám.

– Jövök hyung, jövök. – suttogtam neki, majd mellé befelüdve átkarolt, kezével, valamit koromfekete farkával, és úgy aludt el ismét. Nekem se kellett sok idő, engem is elnyomott az álom, és immár nem kellett ziháva, sírva kelnem. Nem zaklatott a vámpír.

Actually.. ez a kedvenc részem. 😇