𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫4.🍓

"Mosolyodik el halványan, majd feláll, a kamerához lép, a kezébe veszi, még utoljára bele mosolyog és leállítja a felvételt."

Senki sem szólal meg miután a képernyő elsötétül és meglátjuk benne saját torz képünket. Jimin keserves sírása mellett néhány szipogó hang hallatszik és a zsepis doboz kézről-kézre járja körbe a helyiségen, a tartalma pedig kifogy mire mindenkin végig jutott. 

Tényleg hagyott egy videót...Igazat mondott. 

Lassan Yoongsra emelem a tekintetemet, aki eddig Jimint nézte, de mikor megérzi hogy figyelem, felém emeli sötét barna szempárját. 
Szemeimet elöntik a könnyek és halványan elmosolyodom. El se hiszem, hogy tényleg ő az és nem csak képzelem. Hogy ez hogy lehetséges? Fogalmam sincs. De jelen pillanatban nem érdekel. Egyedül akarok maradni hogy beszélgetni tudjak Yoongsal.

Körül nézek, majd az órámra pillantok, mintha olyan fontos lenne az idő és felállok.

-Mész is? -kapja fel a fejét Namjoon.

-Igen, még ma van pár elintéznivalóm. -hazudom. -Majd még dumálunk. -intek és elindulok kifelé a házból, miközben reménykedem abban, hogy Yoongs is jön mögöttem, hisz miatta lépek le.

-Induljunk. -intek a sofőrömnek, amint beülök a kocsiba. Nem nézek oldalra, de perifériás látásomnak hála érzékelem, hogy Yoongs mellettem van. Még nem beszélhetek vele. Még nem.

-Ez ilyen igaz alfa képesség? Hogy látsz engem. Másokat is látsz? -tudakolózik Yoongs, de nem reagálok rá semmit. Még csak az kellene hogy az embereim azt higyék megbolondultam. Bár jogos kérdés, de szerintem nem az én kiváltságos képességem. Nem lehet igaz alfa képesség, hisz akkor ezelőtt is láttam volna a halottakat. De csak az utóbbi hónapban kezdődött az egész. 

Mintha az utak még zsúfoltabbak lennének, és néha beképzeltem olyan személyeket akik már nem élnek. Vagyis azt hittem beképzeltem, de ezek szerint nem. 

Amint leparkol a kocsi, kipattanok a hátsó ajtón és beviharzom az épületbe, majd onnan egyenesen meg se állok a szobámig. Az ajtót bezárom magam mögött és belevetem magamat a karosszékembe.

-Nem. Nem igaz alfa képesség. Az utóbbi egy hónapban kezdtem látni a halottakat, de a pszichológus szerint csak az agyam így próbálja feldolgozni a traumát és csak kísért Yonshin képe. -felelek Yoongsnak, aki az ágyamra veti magát és kényelmesen elterül, mintha sajátja lenne.

-Oh, szóval ezért jársz pszichológushoz? -kérdez vissza Yoongs, mintha természetes lenne, hogy tudja.

-Honnan tudtad? Voltál bent az egyik ülésen? Dehát nem láttalak. 

-Nem, dehogy. -néz rám értetlen macska szemeivel. Annyira hiányzott már ez. -Csak este jártam itt eddig amikor aludtál. A naptáradban láttam felírva a pszichomókust. Azután jöttem hogy Jimin elaludt...már amikor aludt... -süti le szemeit.

-A többieknél is jártál?

-Aha. De Jiminienél voltam a legtöbbet. Nagyon nehéz volt neki és...olyan szomorú nap mint nap. Hiába ölelem, nem érzi és hiába vigasztalnám, nem hallja. -húzza el a száját és mintha csillognának a szemei. -De vissza térve a lényegre, mi a faszért nem békültél még ki Taehyungal? Baszni akar veled és te is vele. Tökre egymásba vagytok zúgva. 

-Komolyan ez a lényeg? -nevetek fel és szemeim bekönnyesednek. -Eddig nem is volt erről szó, hogy jött ez neked? Olyan hülye vagy. 

-Mi a baj? -mér végig mikor meglátja sós könnyeimet végigfolyni az arcomon.

-Annyira hiányoztál. -törlöm le könnyeim és hirtelen felindulásból mellé sietek és átölelem.

Arra számítok hogy a kezeim átmennek rajta, és reménytelen próbálkozás, de nem. Megölelem. Sikerül, mintha hús-vér ember lenne. Érzem a menta illatát. Ő is átkarol engem és erősen belemarkol a zakómba, fejét pedig vállamba fúrja. Így ülünk ölelkezve, perceken keresztül.

Itt van. És meg tudom érinteni. Tényleg itt van.