𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫39.🍓

"- Biztos? - dobja el a pólóját és hirtelen az ölembe ugrik, majd átölel, és körmét a bőrömbe vési."

- Szállj le rólam! - szorítok felkarjára, és ekkor meghallom hogy nyílik az ajtó. Pont a legrosszabbkor. Eddig nem füleltem hogy jön e valaki, hisz nem is lett volna okom félni ettől. Most viszont már bánom hogy nem tettem. Akkor meg tudtam volna fékezni ezt....

Tae könnyes szemekkel néz minket, és mielőtt bármit is mondhatna lelököm magamról Isa-t.

- Eperke....ez nem az aminek látszik! - pattanok fel a székből és az elsiető fiú után rohanok.

Taet a bejárati ajtóban érem utol és mielőtt kimehetne, megragadom a csuklóját.

- Kérlek, hadd magyarázzam meg! Csak úgy rám mászott, nem akartam! - magyarázom kétségbeesetten.

- Nem kell magyarázkodnod, hisz nem vagyunk együtt. Láttam amit láttam. Ő egy lány. Simán távol tarthattad volna magadtól igaz alfaként, ha nem akartad volna. Több erőd van, ne mondd hogy nem tudtál mit tenni - rázza buksiját így barna fürtjei hol eltakarják nedves íriszeit, hol oldalra lebbennek.

Kicsavarja a kezét szorításomból és kirohan a kapun, én pedig csak könnyezve nézem az eltávolodó alakot.

- Oppa? - sétál mögém Isa, mire keserűség tölti el a mellkasom.

- Miért? MIÉRT KELLETT RÁM MÁSZNOD!? MONDTAM HOGY TAE-T SZERETEM! - üvöltök rá, mire összerezzen. Biztos vagyok benne hogy rózsa illatát csak úgy árasztja a házamban, és remélem retteg. - Takarodj! Takarodj a házamból!

- De oppa...

- NINCS! NINCS TÖBB OPPA! TAKARODJ! - üvöltöm amilyen hangosan csak tudom, mire mellénk sétál a testőröm.

- Kikísérem - lép a ribanc mellé és ráfog felső karjára.

- Legközelebb ne engedje be - fordulok testőröm felé, mire az bólint.

Próbálok mély lélegzetet venni, hogy vissza tartsam a sírást, de nem megy. Kint havazik és már sötétedik, hiába van csak délután 4. Ráadásul Tae a város másik felén él. Aggódom érte. És félek, hogy ezt sosem hozhatom rendbe.

Miközben a testőröm kikíséri Isa-t, előhúzom a telefonom és tárcsázni kezdem Tae számát, de hosszas kicsengés után megszakad a hívás. Nem vette fel, így ismét a hívás gombra kattintok és kisietek a házból, ki az utcára.

- Uram! - siet utánam a testőröm.

- Utána kell mennem! - vágom a fejéhez hátra se nézve.

- Uram, ne így menjen, mert megfázik! Kiállok az autóval, úgy utolérjük - próbálkozik és abban igaza van hogy egy szál pólóban nem kellene a havas utcákat járnom, de jelenleg ez cseppet sem érdekel.

- Délután 4 óra van és péntek, maga szerint mennyire tömöttek az utak? Gyalog gyorsabb! - vágom rá, és válaszát meg se várva elviharzom.

Utol kell érnem, meg kell találnom, nem veszíthetem el a nyomát, hiába nem érzem a szagát! Haza megy valószínűleg, úgyhogy tudom merre kell mennem.

Meg kell beszélnem vele, meg kell mondanom neki hogy szeretem, nem veszíthetem el ismét. - a gondolataim miatt elönt a bizonytalanság. Mi van ha már nem szeret? Mi van ha nem kellek neki? Mi van ha nem bocsát meg? Mi van ha eleve azért jött hozzám hogy elmondja hogy már nem szeret azért aki lettem?

Megrázom a fejem. Nem szabad hogy a negatív gondolataim átvegyék az irányítást. De... egyáltalán jó döntés utána mennem...?

Bárcsak itt lenne Yoongs...vele meg tudnám beszélni hogy mit tegyek.