𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫26.🍓

Nagy nevetések közepette pont azon veszekszünk hogy vajon ki a legrosszabb angolos a csoportban, és hogyan kellene porrá törni a kristályt, mikor csengetnek. Ki lehet az?

- Újabb látogatói érkeztek Ran úrfi. Jung Hoseok és Wang Jiho az. Beengedjem őket? - jelenik meg a testőröm.

- Igen, kérlek.

- Mit keresnek itt? - értetlenkedik Tae, mire megrántom a vállam és a többiekre nézek.

- Mi hívtuk ide őket - jelentkezik önként Namjoon.

- Miért? - értetlenkedem. - Nem mintha gond lenne.

- Olyan rég voltunk együtt. Gondoltam nosztalgikus lesz. Bocsi hogy nem kérdeztelek meg, de azt mondtad ráérsz - magyarázkodik hyungom.

- Újra együtt a kis csapat? - néz végig rajtunk Yoongs. Eddig próbáltam figyelmen kívül hagyni, Tae érdekében. A mostani kijelentésre viszont elmosolyodom. Igen. Újra együtt. Mindd itt.

- Sziasztooook! Hoztunk nasiit! - érkeznek a nappaliba az újonnan jöttek.

- Nasit? - csodálkozom. - Kukoricás jégkrém is vaaan? - sietek eléjük.

- Nem, azt nem találtunk a boltban... - húzza el a száját Jiho. - De van helyette halas.

- Uuuu - csillannak fel szemeim és kikapom a kezükből a nagy szatyrokat. Olyan régóta akarok ilyet enni, de nem volt időm elmenni boltba, az embereim pedig nem a csicskáim, nem fogok tőlük ilyet kérni.

Szépen lassan elmagyaráztuk az újonnan érkezetteknek hogy mi a helyzet és mit kéne csinálnunk, majd kezdetét veszi a munka.

Mivel szó szerint porrá kell őrölni a köveket, így felváltva kezdtük porlasztani a medál darabjait, közben szólt a zene, beszélgettünk és eszegettünk. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat, egészen addig amíg Jiho végül fel nem hozta ismét a medál ivás témát, hisz annak darabjai ott hevernek az asztalon és azóta se csináltunk vele semmit.

- Akkor tényleg meg akarod inni a boszikristályt? Mármint... Ez nem veszélyes? Nagyon nagy varázsereje van.

- Ezt kell tennünk, különben szétszaggatják a holtak - jelenti ki NamJoon és lehet részben igaza is van.

- De nem biztos, hogy sikerül. Lehet ez a szer kinyírja! - ellenkezik Eperke.

- Szerinted sikerülhet? - fordulok tanácstalanul Yoongs felé.

- Itt van? Ott áll? - könnyezik be Jimin. Oh baszki, tényleg. Ő nem tudja hogy itt van. Teljesen kiment a fejemből, hogy csak én látom.

- Hm - bólintok, miközben Yoongs mellé sétál. Annyira szomorú így látni őket.

- Nem tudom, hogy sikerülhet e. Attól még hogy pár hónapja halott vagyok, nem tudok többet nálatok - rázza a fejét tanácstalanul Yoongs hyungom. Így hát eldőlt: Nekem kell döntenem erről.

- Próbáljuk meg - igyekszem elhatározottságot színlelni, rendíthetetlen hangszínemmel, de valójában még bizonytalan vagyok.

- Kookie...- néz felém Eperke, szemei pedig aggódást tükröznek.

- Meg kell próbálnunk - simítok szerelmem arcára.

- Hallja amit beszélünk? - teszi fel váratlanul a kérdést Jimin. Eddig kezeibe temette arcát, de most hirtelen felkapta fejét a gondolatára. Szerintem egyáltalán nem figyelt az utóbbi beszélgetésünkre és kérdése azt takarja, hogy Yoongs hall e minket.

- Igen. Mindent hall és lát - bólintok egy keserű félmosoly kíséretében.

- H..hol van...most? - kérdi remegő hanggal. Egyből szeretnék válaszolni de tekintetem Yoongs felé fordítom és ő csak szomorúan megrázza fejét. Nem akarja, hogy megmondjam, hisz akkor Jimin megint mégjobban összetörne.

- A szobában - mondom végül egy kis gondolkozás után. Jimin ismét kezébe temetkezik, remegő válla azonban így is elárulja, hogy miért teszi.