𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫10.🍓

"-És rájöttünk hogy valószínűleg Yonshinból bosszúálló szellem lett, és...ha rájön hogy látom őket, és kapcsolatba tud velem lépni...akár meg is ölhet." 

-Egy szellem meg tud ölni? Egyáltalán hogy láthatod őket? És mi az hogy bosszúálló szellem? -értetlenkedik Eperke és meg kell hagyni, elég jól fogadta a dolgot. Rosszabb lenne ha felpofozna és itt hagyna a faszba.

-Igen. Vagyis engem igen. Yoongs azt mondta hogy valószínűleg a szellem és a való világ közt ragadtam de azt hogy mi okozta még nem tudtuk meg, és lehet nem is így van. De az biztos hogy a szellemek kárt tudnak bennem tenni, én viszont nem tudom őket bántani. Éppen ezért írtam hogy nagy a gáz. Ha Yonshin rájön hogy bosszút tud állni, valószínűleg megöl és én semmit nem tehetek. 

-Semmit? Valamit csak tehetünk! -feleli és aggódást, emellett félelmet vélek felfedezni a szemében.

-A net nem írt semmi használhatót. Vagy csak nem találtam rá eddig. -vonom meg a vállamat. -De...csak nem aggódsz értem? -mérem végig egy huncut mosoly kíséretében.

-Dehogynem aggódom te barom! Nem bírod megvédeni magadat és iszonyatosan felelőtlen vagy! -rivall rám, megemelve hangját, de mikor rájön hogy éjfél múlt és valószínűleg mindenki más alszik rajtunk kívül, szemei elkerekednek és gyorsan szája elé teszi a kezét.

-Nyugi, hangszigetelt. -felelem. -Nem hall minket senki. -mosolyodom el halványan a gondolatra hogy milyen heves lett hirtelen. Aggódik értem...akkor még van esélyem? -Tényleg. -jut eszembe egy lényeges dolog. -Anyudék tudják hogy itt vagy? Hogy jöttél el egészen idáig ilyen későn? 

-Természetesen elszöktem otthonról. Ha anya megtudja, élve megnyúz, úgyhogy nap felkelte előtt haza kell érnem. Holnap egyébként is suli...

-Nem magánban folytatod? -értetlenkedem. A baráti összejövetelen említette a dolgot. Újra kell járnia a végzős évét, és mivel ciki lenne számára vissza menni a suliba ezért magán tanuló lett. 

-De igen. -forgatja meg szemeit és ezzel egyidejűleg a száját is elhúzza. -Anyám elég szigorúan felügyeli a tanulásom, hogy ne vegyem félválról. Úgy van vele hogy ha suliban nem bírtam megtanulni amit kellett, akkor magamtól, magán tanulóként biztosan meg fogok ismét bukni, szóval csak azért ment bele a dologba, hogy felügyelni tudjon. Így biztosan nem lógom el az "óráimat" és otthon tanulok a szobámban.

-És milyen magántanulónak lenni? 

-Még csak most keződött az év. Januárban lesz vizsgám a fél éves anyagból. Anya miatt viszont rémálom a dolog. Általában ülök a könyv felett és bambulok ki a fejemből. -meséli és minden szavára úgy figyelek mintha hangja az éltető nektár lenne számomra, amihez évek óta nem jutottam hozzá. 

Amint befejezi mondandóját, én pedig kifogyok a kérdésekből, percekig csak egymás szemébe nézünk és mindkettőnk illata felerősödik. A régen érzett eprescsokoládé végre ismét a levegőben keringett. 

-Khm. -fordul el végül Eperke, így a hold pont rávilágít az arcán végig húzódó hegen.  Alaposan végignézek arcán, annak minden részletét megfigyelve.

Lassan emelem fel a kezem és egy kósza tincset kiseprek a szeméből, majd óvatosan az álla alá nyúlok, hogy fejét vissza fordítsam magam felé.

Amint rájön hogy éppen hegét figyelem, hátrébb húzódik, és minndkét ketét az arca elé veszi, mint egy félős kislány aki nem akarja hogy lássa mikor elpirul a kiszemeltje előtt.

-Ne, ne takard el az arcod. -húzom el az arca elől a kezét lassan, ügyelve arra hogy ne tűnjek erőszakosnak és túlságosan rányomulósnak. 

-De csúnya.. -suttogja alig hallhatóan mintha csak magának jegyezné meg ezt a tényt. 

-Nem az. Így is gyönyörű vagy. -felelem és lassan elkezdek közelebb hajolni hozzá. Hol szemébe, hol ajkaira nézek, ő pedig ugyan azt teszi. Érzem hogy akarja. Ő is akarja, pont amennyire én akarom. 

Az egyre csökkenő távolság ajkaink közt egyszercsak megszűnik és csak ekkor esik le hogy hajnali egykor a szobámban, a holdfényben csókolózom Vele, minek hála hirtelen minden problémámat elfelejtem. Csak Ő és én vagyunk az éjszakában.