𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫43.🍓

"A vége az lett, hogy hiába farkasként haltam meg, emberként éledtem újjá"

Hiába történt két hónapja, még mindig nem szoktam meg. Ha tudtam volna, hogy a farkas létem az ára, nem hiszem hogy bele mentem volna a dologba, de most már nincs vissza út. A Ranok vállalatainak új vezetőt kell találnom és valahogyan el kell mondanom a többieknek, de mindez mellékes. A lényeg, amire koncentrálnom kell, hogy megszokjam és elfogadjam a helyzetet.

A két hónap alatt nem egyszer összetörtem. Betegeskedtem a szokatlan étrend miatt és megtapasztaltam milyen az, amikor sebet szerzel, és azt le kell kezelni, majd hetekig tűrni a fájdalmat ami vele jár, míg be nem gyógyul. A gyengeség is új számomra. Hiába vagyok edzett, már nincs annyi erőm amennyi farkasként, igaz alfaként volt.
Emberként, esténként sokkal jobban fázom és egyszerűbben betegedek le, viszont a törzs tagjai végig támogattak. Felsegítettek és gondomat viselték.

Pár hét után elkezdett vissza térni a szaglásom. Eleinte tompán, majd egyre jobban kezdtem felismerni a szagokat. A törzsben emberek élnek. Emberek akik olyanok mint most már én is, így egyszerűbben vettem az akadályt. Most viszont eljött az ideje annak, hogy vissza térjek Seoul-ba, a barátaimhoz. A barátaimhoz, akik immár nem a falkám, és a barátaimhoz, akik farkasok, amíg én már csak ember.

Vissza a településre, miután elbúcsúztam a törzstől, ismét hét nap gyaloglás után érek és egyenesen ahhoz a házhoz megyek, ahol Joseph-el szállást találtunk. Bekopogok, majd várok.

Egy ismerős, kedves hölgy nyit ajtót és mikor meglát, kikerekedett szemekkel és eltátott szájjal ledermed előttem.

- Jo...Joseph! - kiáltja testőröm nevét, akinek morgását kintre hallom, de hiába várunk, nem jön. - Joseph! Joseph! - ismételgeti a hölgy, mire a testőröm cammogva jelenik meg az ajtóban.

A földet nézi, így először a mezítelen lábamat csodálhatja meg, majd szépen lassan feljebb emeli a tekintetét. Láthatja a szakadt rongyot ami rajtam van, majd ahogyan arcomra néz, döbbent tekintetétől apró mosoly kúszik a szám sarkába.

Szóra nyitja az ajtót, de nem jön ki rajta hang. Lassan felemeli a kezét és kezemhez ér.
Amint megérzi hogy tényleg itt állok és nem csak délibáb vagyok, vagy képzelődés, térdre rogy és elém borul.

- Joseph, keljen fel gyorsan! - nyúlok le hozzá és nem értem miért viselkedik én.

- Ön...él...életben van - dadogja csodálkozva és hirtelen sárga színben világít fel szeme. A cégen belül a farkas embereim a bétáim lettek, ezzel is bebiztosítva hogy hozzám hűségesek. Joseph is vérfarkas és a bétám volt eddig. Viszont most hogy nem vagyok farkas...óh.

- Óóóóhh - kapok a fejemhez ahogyan leesik a dolog. NEM VAGYOK FARKAS! A bétáim pedig omegák lettek, mert elvesztették az alfájukat! Hiába vagyok még mindig életben, valószínűleg azt hitte mindenki hogy meghaltam! De akkor Tae és a többiek... - Baszki! Azonnal haza kell mennünk! - mondom várakozást nem tűrően. - Pakolj össze, hozz ételt is és induljunk rögvest! Mennyi pénzünk van? Fuvart kell szereznünk a reptérig, majd onnan hazarepülni! - sürgetem Josephet aki egyből ugrik kérésemre, és már csak mikor kocsiba kerültünk kérdezte meg hogy mi történt.

A válaszom annyi volt, hogy "Majd megbeszéljük mikor vissza értünk, kérlek bízz meg bennem". Érzi hogy valami megváltozott, de nem tudhatja meg a részleteket egyenlőre. Félek hogy akkor már nem tartana a felettesének. Előbb találnom kell egy megfelelő utódot, és majd akkor lemondok a vezetőségről, de addig nem lehet hogy kitudódjon.