𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫34.🍓

"- Tae...Eperkém...sajnálom... - suttogom magam elé.
Nem kellett volna meginnom a kristályt..."

Arra ébredek, hogy kiráz a hideg. Ezek szerint...véletlen elnyomott az álom.
Álmosan kinyitom szemeim, és ekkor meglátom magam előtt Yoongsot. Kiabál valamit, ha arc mimikájából jól látom, akkor a nevemet, de...nem hallom és az érintését se érzem, hiába van keze a vállamon. Ezek szerint tényleg hatott.

- Yoongs....sajnálom - nézek szemeibe, mire abba hagyja a szólongatást, elhátrál és beszélni kezd. - Nem hallak - vágok szavába. - Igazad volt...hat a kristály csak lassan. Viszont nem tudom mi a fene történik velem. Kezdem nem érezni az illatokat, és fogalmam sincs hogy mit csináljak. A szaglásom nélkül fel se ismerem a többieket farkas alakban. Nem érzem meg őket és...teljesen kiborultam szóval eljöttem... Már biztosan keresnek - zúdítok rá mindent halott barátomra, aki csak egy biztató mosollyal nyugtázza a helyzetet és most már nem is próbál semmit mondani, hisz tudja hogy úgyse hallanám.

- Már...már nem úgy látlak mint régen. Halvány vagy. Átlátok rajtad és .... és ezután nem foglak látni... te már meghaltál... - Bekönnyezek. Bele se gondoltam hogy milyen lesz őt újra elveszíteni. Eddig...hónapok óta itt volt mellettem. Mikor felkeltem őt láttam, hallottam a hangját, életnagyságban láttam, de most ismét elveszítem. Soha többé nem fogom látni. Nem hallom majd a hangját, a morcos kedélyét és a faszfej beszólásait. 

A sós cseppek végigszántják arcomat, de nem csak én sírom el magam. Yoongs is könnyezik. Nem csak én veszítem el őt, hanem ő is engem. Látni és hallani fog ugyan, de nem beszélhet velem, és én nem fogom őt se látni, se hallani.

- Hiányozni fogsz...már most hiányzol - csuklik el a hangom és normál esetben az arcomat már réges-régen a kezeimbe temettem volna, most azonban nem akarom levenni róla a szemem. Látni akarom amíg lehet. Nem akarom elveszíteni.

"Ne is nekem " - tátogja....vagyis amit leolvasok belőle, de szerintem ez így nem értelmes.

- MI? - kérdezek vissza, mire rám mutat és közben kimondja hogy..."te", aztán jön az "is", végül pedig magára..."nekem". "Te is nekem" értem meg a tátogását, mire újra rám jön a sírhatnék.

- Percről percre egyre halványabb vagy... - állapítom meg hangosan. Eddig csak arra tudtam gondolni hogy Yonshin ellen hogyan tudok védekezni és abba nem gondoltam bele, mennyire fájdalmas lesz elveszíteni Yoongsot. - Te vagy a legjobb barátom, örökké, remélem tudod - szipogom és felemelem jobb öklömet, hogy felé tartsam. Bólint és ő is ugyanígy tesz.

Már nem érzem ahogyan ökle az enyémhez ér, de látni még látom. Még ha halovány is...
Yoongs a jobbjával ökölpacsizik velem, így szabad bal kezét emeli fel és szívet formál nagy- és mutatóujjából.

Sírva nevetek fel, és magamban megállapítom hogy milyen bolond.

- Kook! - hallom meg Eperke hangját, mire abba az irányba kapom a fejemet és leengedem az öklömet.

Egyből felpattanok a földről és vissza kiabálom hogy "itt vagyok", fél perccel később pedig már egy barna hajkoronájú farkas fiú ugrik az ölembe és ölel olyan szorosan amennyire csak tud. Mintha attól félne hogy ha elenged, köddé válok.

- Aggódtam érted, tudod? Nagyon aggódtam - fúrja a fejét a nyakamba.

- Sajnálom...A többiek? - nézek körül de senkit se látok közeledni, a szaglásom meg...ugyebár nem a régi, úgyhogy nem tudom biztosra hogy Tae csak egyedül jött e.

- Szétváltunk. Én sejtettem hogy itt vagy, de a többiek másra tippeltek. Jimin nálad maradt ha vissza mennél, Jin és Namjoon pedig az utcákat járják. Kivel beszéltél? És miért sírtál? - tol el magától egy aprót hogy végig tudjon simítani az arcomon, amin még ott találhatóak a rászáradt könnycseppek.

- Yoongs... -fordulok hátra, de hűlt helyét találom... már nem látom...