𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫30.🍓

"Egészen Kook szobájáig meg se állunk és az eszméletlent matracára fektetjük.
Nem lesz baja, ugye...? Az nem lehet..."

- Mi van vele? - sürgetem Namot, hisz már minimum 1 perce vizsgálja. És egy perc bizony sok idő. Ha másodpercekben nézzük az 60 másodperc! Annyi idő alatt bármi megtörténhet!

- Nem látok rajta semmi rendelleneset - egyenesedik fel Nam.

- Akkor miért eszméletlen? - kérdezősködöm és lehet ezzel az agyára megyek, de tényleg ideges vagyok és aggódom Kook miatt.

- Hogy mi történt vagy mit tapasztalt csak akkor tudjuk meg mikor felkelt - húzza meg vállait Nam, jelezve hogy most egyenlőre semmi egyebet nem tud mondani vagy tenni.

- És ha addig a kristály megöli? Mi van ha már nem fog felébredni hogy elmondja!? - a hangom megremeg ahogyan belegondolok kérdéseimbe.

Egy kezet érzek meg a vállamon. Hátra nézek és látom hogy Jimin az. Biztatóan húzza száját félmosolyra. Szemei fájdalmat tükröznek, mégis itt van mellettem. Bele se gondoltam hogy vajon ő hogy a fenébe vészelte ezt át...én biztosan nem bírnám ki ha Kookot elveszíteném. Kezd minden helyére zökkenni....nem tudnám elviselni ha most minden kisiklana és Ő...Ő... nem! Nem is gondolunk rá! Nem halhat meg!

Leülök az ágy szélére és megfogom az alfám puha kezét.
Mindenki a szobában van, de senki sem mer megszólalni. Csendben álljuk közbe az ágyat és nézzük a benne fekvőt, arra várva hogy történjen valami, mikor megcsörren valakinek a telefonja. Hobi húzza elő mobilját a zsebéből, megnézi a kijelzőt, majd kisétál a helyiségből. Hiába teszi, így is halljuk, de gondolom nem akar nagyon zavarni.

- Szia anya! - veszi fel a telefont, majd hallgat. - De ne már, még... - nem tudja befejezni, valószínűleg a vonal túlsó felén félbeszakították. - Már 18 elmúltam, nagykorú vagyok! ... Jó, de vele itt vagyok én!.... értettem, megyünk már.... Én is szeretlek, puszi! - Elköszönése után bontja a vonalat és vissza tér a helyiségbe, mire mind őt figyelve várjuk a fejleményeket. Kivéve engem. Nincs az az isten hogy én levegyem egy pillanatra is a szememet Róla. Addig nem, amíg meg nem bizonyosodhatom róla hogy jól van.

- Anya volt az. Jiho.... - fordul a lányhoz. - Haza kell mennünk. - Ismerem már annyira Hobit, hogy tudjam, most elhúzza a száját. - Próbálkoztam vele hogy én már 18 múltam, de te... - kezd magyarázkodni.

- Tudom, vettem - sóhajt Jiho.

- Bocsi srácok. Majd írjatok hogy mizu! - köszön el Hobi és miután mindenki mindenkitől elköszönt, elmennek.

- Mi történt? - jelenik meg Kook testőre az ajtóban. - Túl nagy lett a csend.

A délután folyamán mindig a sarokban állt, és csendesen figyelte az eseményeket, egészen addig amíg Kook el nem küldte a boltba hogy vegyen valamit. Utólag elmondta hogy sosem szokott ilyesmit csinálni, de nem akarta hogy itt legyen, és zavarjon minket, hiszen mellettünk úgyis biztonságban van és a szellemekkel szemben úgysem tudja megvédeni. Ráadásul be se akarta avatni a történtekbe.

A testőr ellök mindenkit akit útjában talál és egyenesen az ágyig töri magának az utat. Kook mellé lép, megfogja csuklóját hogy kitapintsa pulzusát, majd ujját Kook orrához emeli hogy megnézze lélegzetvételét.

- Mi történt? - fordul felénk ismét.

- Összeesett a mosdóban - hebegi Jin, nagyot nyelve.

- Itt sólyom a központnak. A Nyúl rétre ért. Küldjék a 3-as és 9-es csapatokat! - beszél a testőr fülébe helyezett adóvevőt megnyomva. - Kérem, távozzanak. - fordul felénk végül.

Mi? Most komolyan azt várja, hogy elmenjünk és itt hagyjuk a barátunkat?