🍫24.🍓

108 26 8
                                    

"-Ki nem találnátok kivel találkoztunk!
- Kivel? - kíváncsiskodik Tae.
- WooJinnel"

- WooJinnel? AZZAL a WooJinnel? - kérdezek rá, biztos ami biztos.

- Miért, ismersz más WooJint is? - vonja fel szemöldökét Jin.

- Nem

- Hát akkor?

- Jó, lépjünk tovább ezen. Mi volt Woojinnel? - terelem vissza a témát.

- Utoljára akkor láttuk, amikor Yonshint Max alakjában a falhoz szorította - kezd bele Namjoon, mire csodálkozva Taere nézek. Erről nem tudtam. - És eddig jelentéktelennek gondoltam. Vagyis inkább véletlen egybeesésnek. De most dumáltunk és kiderült, hogy Woojin tudta, hogy Max, Yonshin. Vagyis sejtette és azért fenyegette meg.

- Deee, honnan tudott Yonshinről és miért kereste? - próbálja megérteni a helyzetet Tae és én is pont ezen agyaltam, de arra jutottam hogy biztos ezt se mondták el a többiek. Ezek szerint nem így van.

- Azért, mert a barátnője boszorkány.

Eltátjuk a szánkat a csodálkozástól. Nem is tudtuk hogy van barátnője.

- A barátnőjétől tudta, aki pedig a Ranoktól. Kiderült hogy miután Yonshinhez került a medál, a Ranok riasztották a boszorkányokat és figyelmeztették őket. Sőt, mondhatni sereget toboroztak. Innen tudott Woojin Yonshinről és azért akarta megtalálni és megölni hogy megvédje a barátnőkét.

- De miért pont Maxre gyanakodott? - értetlenkedem, Namjoon azonban válaszul megrántja a vállait.

- Nem tudom. Nem kérdeztem. Fontosabb volt az hogy  ő vagy a barátnője vagy bármelyik boszorkány ismeri e a varázslatot aminek hála látod a szellemeket.

- És, mit tudtál meg? - csigáz fel, hogy végre a lényeghez érünk.

- Se Woojin, se a barátnője nem tudták a választ, de elkísértek a köztük élő legidősebb boszorkányhoz aki jóban volt a Ranokkal. Megmutattam neki a talált iratokat és megkérdeztem mit tud róla.

- És mit mondott? - szorít kezemre Tae miközben felteszi kérdését.

- Hát... elmagyarázta hogy mi is pontosan. Még nem találkozott vele, de hallott róla. Ez a varázslat azon alapul, hogy a kristályok erejével kiszívja az adott boszorkány valakinek az erejét. Lehet az ember, vagy természetfeletti is. Minél nagyobb erőt szív el, annál nagyobb hatalma lesz az illetőnek. Yonshinnak viszont arra a célra kellett az erőd, hogy feloldja a medálon lévő zárat, ami bent tartotta az erejét - tart prezentációt Namjoon és szerintem ha nem sürgetne minket az idő, még egy ppt-t is csinált volna, hogy elmagyarázza nekünk. - Na most. Azokból akikből ki lesz szívva az energia, minimális TALÁN megmaradhat. Sokan belehaltak a dologba, akik pedig nem, azok mély "álomba" zuhantak, ahogyan te is. Akkor kel fel az illető, ha vissza kapja az erejét a medál segítségével.

- De mi elpusztítottuk a medált - szól közbe Tae.

- Pontosan. Mikor elpusztítottuk, valószínűleg Jungkook erejének egy része vissza tért hozzá, így lehetett hogy felkelt, azonban ez nem elég. Élet és halál között ragadt, ugyanis a bűbáj még rajta van.

- És hogy a faszba kellene ezt megtörni? - sóhajtok fel mert kezdem reménytelennek érezni a helyzetet.

- Ööö.. az idős hölgy ezt nem tudta biztosra mondani. Mivel még sosem lett elpusztítva a 3 kristály, így a különleges esetekben annak segítségével helyrehozták a dolgot.

- Akkor most mi a büdös picsámat kéne csinálnunk? - engedem el Tae kezét és idegesen kezdek járkálni a helyiségben. Hiába van minden? Örökre így maradok? Végül is... lehet meg tudnám szokni, de nem tehetem ezt Jacksonnal és Yoongival. Nem miattam vannak a szellem világban.

- Van egy megoldás, de...kockázatos és nem biztos hogy működni fog. - Namjoon kijelentésére felkapom a fejemet. Van megoldás?

𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ