𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫44.🍓

A repülőtéren átöltöztem, majd amint leszálltam a gépről, Joseph segítségével fogtam egy taxit és megkértem hogy ő menjen, jelezze a cégnél hogy nem vagyok halott, hogy mire oda érek, rendeződjenek a dolgok. Valószínűleg elterjedt a hír hogy meghaltam és káosz van most az egész világpiacon, azonban most nekem fontosabb dolgom van. Sokkal fontosabb a világnál. Eperke, megyek már.

Egyenesen Tae-ék házához megyek és szó szerint ráülök a csendőre a kapuban mikor megérkezem hozzájuk. Tae anyja nyit ajtót.

- Te meg... - csodálkozik és ugyanúgy ledermed mint a hölgy Indiában. Könnyek szöknek a szemébe és magához rántva átölel. - Remélem tudod hogy iszonyatosan felelőtlen vagy és ha a fiam nem szeretne ennyire, most azonnal agyonvernélek, amiért nem adtál magadról életjelet!

- Hol van Eperke? - szakítom félbe. Kérdésemre Mrs Kim eltol magától és letörölgeti a könnyeit.

- A...a sírodnál.

- Mi? - dermedek le.

- Az erdőben van azt hiszem. Nem tudom pontosan hova állították neked, de egyszer követtem mikor kiment és láttam hogy az erdőbe megy. Mindannyian együtt szoktak kijárni minden hétvégén. Tae pedig minden nap.

A tüdőmben reked a levegő. Nem tudok megszólalni.

- Mit állsz még itt? Menj már! Annyi szenvedést okoztál! Tae hónapok óta szinte semmit nem eszik! Menj és hozd helyre! - emeli meg hangját az asszon kétségbeesve. - Menj mielőtt én rugdoslak oda! Hogy ilyen felelőtlen legyen valaki! - teszi hozzá.

- Megyek - nyögöm ki nagy nehezen. Remegő lábbal hajolok meg Mrs Kim előtt elköszönés képen, majd kirohanok az utcára és futva indulok meg az erdő felé. Sejtem hogy hol lehetnek. A szentélynél.

Útközben néhány gally felsérti a bőrömet, de nem zavar, hiába égeti a bőrömet. Már a mellkasom is szúr és az oldalam is fáj, de nem állok meg csak a szentélynél.

Lihegve támaszkodom a térdemen mikor megérkezek és tényleg mindenki itt van. Namjoon, Jin, Hobi, Jimin, Jiho és Tae ledermedve néznek rám.

- Képzelődöm...? - suttogja szinte, Tae és könnyei záporként kezdenek hullani, miközben térdre esik, kezeit pedig szája elé veszi.

- Kook? - közeledik lassan Namjoon, mire bólintok.

- Szelleeem! - üvölti Hobi és Jiho mögé bújik.

- Nemh vagyhok szellemh! - lihegem és végre sikerül kiegyenesednem. Az állóképességem sokkal rosszabb emberként. Nagyon gáz.

- Mi történt veled? - lép mellém Namjoon és óvatosan alkaromhoz ér, hogy kitapintsa a pulzusom.

- Ez most komoly? - veszem kérdőre.

- Nem ez lenne az első alkalom hogy szellemeket lát valamelyikőnk! - vitatkozik Jin.

- Élek! Nem haltam meg! Vagyiiis...nem egészen.

Tae ügyetlenkedve támaszkodik fel, majd nagy lendülettel borul a karjaimba. Amint megérzi, hogy tényleg élek, mégjobban magához szorít.

- Haver, te bűzlesz - jegyzi meg Jin.

- Tudom - mosolyodom el fáradtan.

- Mégis mi a fene történt veled, beavatnál végre? Miért nem gyógyulnak ezek a sebek? - méreget Namjoon.

- A törzsnél...- nyelek egyet, ami félbe szakítja mondatom és gondolataimba merülhetek. Hogy mondjam el nekik? - csináltak egy szertartást, mert azt hitték a mitológiájukból egy démon szállt meg, úgyhogy...öhm, minden féle füvet meg ilyeneket itattak velem és megöltek, hogy aztán feltámasszanak ééés, ember lettem.

Nehezen sikerült kinyögnöm a lényeget, az biztos. Az információ miatt pedig félve pillantok fel a többiek döbbent arcára. Hát...elmondtam nekik. Mi lesz ezután?