𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫29.🍓

"Megtettem. Megittam....de mi lesz most?"

Lassan nyitom ki szemeim, és körülnézek a helyiségben. Minden szem rám szegeződik. Mind a 16 szempár....várjunk...16? A sarokba kapom a tekintetem és meglátom Yoongsot és Jacksont. Ne, ne, ne, ne, ne! Őket már nem láthatnám! Miért?

Hirtelen felfordul a gyomrom, minek hatására eltorzul az arcom. Hányinger fog el, úgyhogy felugrom a helyemről és egyenesen a fürdőszobáig meg sem állok. Mivel hallom hogy jönnek utánam, így magamra zárom az ajtót, -- mivel nem akarom hogy lássák --  és a vécékagyló felé térdelek.

- Kook, jól vagy? - jön át könnyű szerrel a falapon Yoongs.

- Menj innen! Tűnj el! Már nem kellene hogy lássalak! - üvöltöm.

- Kook, engedj be! Hallod!? - dübörög az ajtón Tae.

Öklendezve hajolok a wc felé és érzem hogy vissza akar köszönni minden amit a mai délután folyamán ettem vagy ittam.

- Ha vissza hányod, biztos nem fog hatni! Ne húzd le a vécén az esélyed! Lehet csak lassan hat! - ér hátamhoz Yoongs, de én hátra fordulok és ellököm a kezét.

- Ne érj hozzám! - kiáltom. Mi van ha belehalok? Vagy ha csak rosszabb lesz? Vagy ha nem ért semmit? Nem tehetem meg Taevel hogy meghalok! Nem akarok még meghalni!

Yoongs elhátrál, én pedig egyre gyorsabban kezdem venni a levegőt. Forog velem a világ, zsibbadnak a végtagjaim és bizsereg az állkapcsom. A látásom kezd homályosodni és a hangok is tompulnak. Lenézek a kezemre, ami jobban remeg mint eddig bármikor, irreálisan kifehéredett és ereim átlátszanak mintha egy mutáns lennék, lila körmeimről nem is beszélve. Nem kapok levegőt. Szúr a tüdőm. Lüktet a fejem. Minden erőm elhagyott.

- Kook! Vegyél mély lélegzetet, hallod?! - érkezik Yoongs hangja a távolból. Nem kellene már őt hallanom. Nem így kellett volna történnie.

Össze görnyedek a csempén, de nem sikerül lenyugodnom, az oldalamra dőlök és elterülök a wc mellett. Egy ideig még hunyorgok, majd minden elsötétedik. Megszűnnek az aggódó hangok amik a nevemet kiáltják, az ajtó dübörgése és a tüdőmben érződő szorítás. Minden megszűnik.

Taehyung szemszögéből:

Először én, majd Namjoon, végül pedig Jiho próbálkozik betörni az ajtót. Pontosabban én csak benyitni akartam, vagy azt hogy Kook nyissa ki a zárat, Namjoon szintén törés nélkül akart bejutni, de letörte a kilincset. Ezt követően jött Jiho, aki egy rúgásra, -- szépen fogalmazva -- bebaszta volna az ajtót, HA az nem nyílik ki magától.

Azt hittem Kook nyitotta ki, hiszen hallottam a zár kattanását és már kezdtem megnyugodni, azonban ahogyan bejutottunk a fürdőbe Őt mozdulatlanul találtuk a földön elterülve.

- Ne! - rohanok egyből mellé és pofozgatni kezdem. - Ébredj! Kook! Kook! Édesem! Nyisd ki a szemed! Kook! Ne ijesztgess az istenért! Nem hagyhatsz itt, nyisd ki a szemed! - szorítom magamhoz.

- Tae, engedj oda - guggol mellénk Namjoon, és megfogja Kook csuklóját. - Csak elvesztette az eszméletét, ne aggódj, jól van - nyugtat.

- Jól van!? Ha jól lenne nem terült volna el a csempén! - emelem meg a hangom, ami útközben majdnem elcsuklik. Könnyeim hamar utat törnek maguknak és nem akarom elengedni a kezeim közt fekvő igaz alfát.

- Vigyük ki innen, hogy jobban megvizsgálhassam - fordul hátra a többiekhez Namjoon, segítséget kérve tőlük, mire Hobi, magára vállalva a cipelő szerepét, háttal nekünk, leguggol a földre, és várja hogy a hátára fektessük Kookot.

Egészen Kook szobájáig meg se állunk és az eszméletlent matracára fektetjük. 

Nem lesz baja, ugye...? Az nem lehet...