𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫22.🍓

"-Kook...ugye meg fogjuk találni a megoldást, hogy újra...normális legyen minden?" - kérdi és olyan váratlanul ér a dolog, hogy azt se tudjam mit mondjak vagy csináljak.

- Mi? Ez most honnan jött?

- Kicsit...öhm...tudom hogy te látod őket és tök oké, hogy ilyen jól elvagytok, deee... mikor olyan is van a szobában aki csak téged lát és téged hall...ijesztő, és megrémít. Teljesen olyan mint a filmekben ahol az őrült, pszichopata, sorozatgyilkos magában beszél.

- Eperke, tudod hogy nem őrültem meg - próbálok magyarázkodni. Tényleg léteznek szellemek, nem csak beképzelem.

- Tudom. Csak ez...nekem még ez...ehhez több idő kell.

- Lefeküdne veled, és megbocsátana hogy újra össze jöjjetek miután te elküldted a faszba, de ahhoz idő kell neki, hogy feldolgozza hogy beszélgetsz néha magadban - nevetgél Yoongs, de Taere tekintettel most kivételesen nem nézek rá és hangosan nem is reagálok. Nem magamban beszélek hanem velük. Nem őrültem meg, csak még hozzá kell szoknia mindenkinek! Bár... remélhetőleg hamar meglesz a megoldás és minden a régi lesz, ahogyan Tae is mondta. 

A telefonom megcsörren és mindenkire a frászt hozza.

- Mizu hyung? - veszem fel a telefont, aminek a kijelzőjén Namjoon neve szerepel.

- Ráérsz? Otthon vagy? Találtunk valamit és mindenképpen meg kell beszélnünk személyesen - hallatszik a vonal túlsó feléről.

Taere mézek aki mindent hallott és várom a beleegyezését. Olyan régen voltunk együtt kettesben. Bár az is igaz hogy mivel itt van Yoongs és Jackson, végül is most sem vagyunk kettesben.
Tae bólint.

- Igen, itthon vagyok és ráérek, gyere nyugodtan - ezzel le is tettük.

- Ennyit arról hogy ma csak te meg én vagyunk itt - húzom el a számat.

- Még van időnk amíg ide nem... - kezd bele Tae, de nem tudja befejezni mert megszólal a vezetékes munka telefonom.

- Igen? - veszem fel a készüléket.

- Uram, látogatója érkezett. Park úr van itt.

Eperkével egyszerre nézünk össze, majd Yoongsot keresem a tekintetemmel de már csak azt látom ahogyan az ablak felé távozik a szobából. Két hónapja nem láthatta és már nagyon aggódott Jiminért.

- Engedje be! - kérem a testőröm és bontom a vonalat.

- Mit keres itt? - értetlenkedik Tae mire megrántom a vállam.

- Engem jobban érdekel hogy hol volt eddig. - Felállok és a kezemet nyújtom Taenek, aki elfogadja mancsom és össze kulcsolja ujjaink. - Menjünk le.

Amint a nappaliba érünk, Jimin felugrik a kanapéról amin helyet foglalt amíg várakozott és idegesen kezdi tördelni a kezét. Tetőtől talpig fekete, bő ruhában van ami eltakarja alakját, de arcára is elég ránézni hogy tudjam; sokat fogyott. Nagyon megváltozott.
Fekete haja csapzottan áll kobakján, a sötét karikákat a szeme alatt pedig szinte egyből kiszúrom. Nagyon nincs jó bőrben.

- Én... már régóta akarok veled beszélni, csak... anyáék úgy vélték nem lenne jó hatással rám... - magyarázza.

- Mi? Az hogy beszélsz velem? Mi bajuk van? És miről akarsz beszélni? Miért nem írtál rám? Kerestünk de nem voltál otthon.

- Miután azt mondtad, hogy Yoo... - nyel egy nagyot - hogy Yoongi...hogy szellem és te látod őt, reménykedni kezdtem... Hogy rajtad keresztül beszélhetek vele, és hogy... hogy talán mindig mellettem van. Otthon éreztem a jelenletét aznap este. Tényleg éreztem! És beszélni kezdtem hozzá, de... anya meghallotta és reggel rákérdezett. Elmondtam az igazat. Mi mást tehettem volna? ... - lehajtja a fejét. - Anya leordított amiért ilyen baromságokban hiszek. Ő nagyon vallásos és a szellemek nem éppen a hitvilága részei. Nem tetszett neki és azt mondta nem találkozhatok veletek többet... Apával úgy döntöttek hogy jó lenne nekem egy kis környezet változás, és kimentünk Kínába rokonokhoz... - könnyes szemekkel néz rám. - Hazaszöktem.