𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫41.🍓

- Nem mehetnél két hét múlva, miután levizsgáztam? Akkor veled mehetnék - kérlel Tae a vonal túlvégéről.

- Ezt már megbeszéltük, a szüleid nem engednének el.

- Jó, de így meg halálra fogom aggódni magamat - makacskodik.

- Joseph velem jön, nem lesz gond.

- Joseph? - kérdez vissza értetlenül.

- Az egyik testőröm. Vigyázni fog rám, nem lesz semmi baj.

- Biztos nem lenne jobb ha ....

- Eperke - szakítom félbe.

- Igen?

- Mikor haza érek, tartunk egy nagy bulit, oké? De a vizsgáidra kell most fókuszálnod, hogy az anyósom ne nyírjon ki téged.

- Anyós?

- Jó, akkor csak anyós jelölt.

- Akkor én férj jelölt vagyok? - Hallom hangján hogy mosolyog.

- Igen, Mrs Jeon.

- Jeon? Te már nem Ran vagy? És miért én veszem fel a te neved? Meg hogy lettem Mrs?

- Ezt...még meg kell vitatnunk, úgy érzem - tettetek úgy mintha halál komoly lennék.

- Beszéljük meg mikor vissza érsz épségben!

- És miután te jelesre levizsgázol! - teszem hozzá én is a feltételemet.

- Jelesre??

- Igen, jelesre Édesem.

Válaszomra elhallgat, és le se kell hunynom a szemem hogy lássam magam előtt gondolatban az elpirult arcát. Aranyos.

- Taehyung, elvegyem a telefonod!? - hallatszik a távolból Tae anyjának hangja.

- Azt hiszem ideje elköszönni - nevetek fel kínosan.

- Igen, bocsi.

- Semmi gond, úgyis ideje lenne már bepakolnom.

- Akkor...megyek.

- Rendben, szia, szeretlek.

- Én is téged. Leteszem.

Bontja a hívást, én pedig magam mellé dobom a telefonom.

Ahogy végig nézek a szobámon, az olyan mintha bomba robbant volna benne az imént. Ruhák minden irányba dobálva, papírkupacok összevissza, a felborult bőröndömről és a szekrényből kigórt táskákról nem is beszélve.

De hogy kerültem én ilyen helyzetben? Az Isa-tól kapott könyv megbízhatónak, és használhatónak bizonyult. És hogy ez mit jelent? VAN ESÉLY A GYÓGYULÁSOMRAAA!

India déli részén él egy törzs, akik elvonultan élik az életüket, és mintha az őskorban ragadtak volna. Azonban nekik van egy szertartásuk, ami elméletileg vissza hozza az emberek elveszett érzékszervét. Persze nem fogják csak úgy megcsinálni nekem, ezért kell több időt eltöltenem ott. Minimum...egy hónapot. A közösségük tagjává kell válnom, és akkor befogadnak. Akkor majd segítenek rajtam. Vagyiiis, az internet szerint így megy a dolog.

Joseph-en és a srácokon kívül egyébként mindenki úgy tudja hogy üzleti útra utazom....aaa biztonság kedvéért. Nem tudódhat ki hogy sebezhető vagyok, Joseph-ben pedig megbízom. A Ranok is megbíztak benne világ életükben, úgyhogy nincs okom gyanakodni.

Nagy levegőt veszek és felpattanok a székemből, majd kinyújtóztatom a végtagjaim, hogy aztán  újult erővel ismét végig nézhessek a rendetlenségen, amit most rendbe kell szednem.

A ruhákat amikre nem lesz szükségem, vissza kell hajtogatnom a szekrényembe, amik viszont kellenek, azok a bőröndben kapnak helyet. A táskákat is vissza kell pakolnom amik egyébként úgy kerültek elő, hogy egy kisebb, de nem túl kicsi hátizsákot kerestem délelőtt, ami végül kiderült hogy nem is a szekrényben van, hanem az asztalom alatt, mert a legutóbbi használat után nem tettem el.

- Ran úrfi - jelenik meg Joseph, mire megugrok, és a szívem hevesebben kezd verni.

- Megijesztettél! - dorgálom meg.

- Elnézést, de tájékoztatni szeretném hogy hamarosan indulni kell, ha el szeretné érni a járatát.

- Köszönöm, tíz perc és készen leszek - küldöm ki és rá húsz percre, mikorra sikerül összepakolnom, el is indulok az udvarra a kocsihoz, amivel kimegyünk a reptérre. Izgalmas egy hónap elé nézünk.