𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 ℂ𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́3️⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟|

🍫33.🍓

"- Én akkor is szeretni foglak."

Megdermedek és a szívem hevesebben kezd dobogni. Végre megérzem az eper és csokoládé keverékét, viszont sokkal gyengébb mint ezelőtt és ez ismét kiborít, így ahelyett hogy azon agyalnék, hogy Tae azt mondta szeret, azon kattogok, hogy vajon mi a fene történik velem és mégis mihez kezdjek.

Eltávolodom Tae-től és farkas alakot öltök. A levegőbe szimatolok, de nem érzem erősebben az Eper illatát, az emeletről lejövő személyekét pedig egyáltalán nem érzem a levegőben.

- Kookie, mi a baj? - nyújtja ki felém rémülten a kezét Tae. Fél. Tőlem fél vagy attól hogy mi történik velem?

- Kook! - érnek le a többiek a lépcsőn. - Azt hittük lázad van, olyan erős az illatod, majd szerintem az egész környék érezte már az epres csokoládét, mégis mi a fene történt? - értetlenkedik Namjoon, mire ismét emberi alakot öltök, de nem maradok sokáig talpon. A földre rogyok, a testőröm pedig egyből mellettem terem.

- Menjen ki innen! A bejárati ajtó előtt várjon és ne jöjjön vissza! - parancsolom neki.

- De uram...

- Kifelé! - üvöltöm.

- Kook...

Nevem hallatán a többiek felé fordulok, de csak homályosan látom őket. Lüktet a fejem és megint érzem azt a bizsergető érzést.

- Minden rendben van, nyugodj meg - siet mellém Tae, mikor meglátja arcomon lecsorduló könnyeim.

- Semmi sincs rendben! Valami baj van velem! - sírom, miközben eszembe jut valami. - Változzatok át - nézek fel rájuk kérlelve. Tae egyből eleget tesz a kérésemre, a többiek viszont értetlenkedve néznek egymásra.

Lehunyom a szemem és ismét elmondom; "kérlek változzatok át farkas alakba, valamit meg kell tudnom".

Farkas morgást hallok, így kinyitom szemeim. 4-en állnak előttem, de mintha egyformák lennének. Más a színük árnyalata, de nem tudom őket megkülönböztetni.

- Eperke? - fordulok az egyik farkasalakban lévő barátomhoz, de az megrázza a fejét.

- Ne... - hátrálok el.

Teljes testemben remegek és teljesen a falig hátrálok, mialatt a többiek vissza változnak ember alakba. Jiminre azt hittem hogy Tae.... nem tudtam felismerni őket... nem éreztem az illatukat...

- Kook mi ez az egész? Mi a baj? - kérdi Jin.

- Én...nem...már nem érzem úgy a szagokat... - Remegő hangom még engem is meglep. Egy farkasnak mindene a szimata. Ennek hála tudjuk meghatározni hogy ki kicsoda, megtudni, hogy milyen a hangulata vagy hol van, esetleg baja esett e.

- Kook...a szemed... - bámul Jimin ijedten.

- Mi van vele?

- Lila... - jön közelebb Namjoon, hogy alaposan szemügyre vehesse.

A tüdőben reked a levegő, és egy hang se jön ki a torkomon. Miért történik ez velem? Vagy inkább...mi történik velem? Átalakulok? Meg fogok halni? Elvesztem a farkas képességeim? Mi ez az egész?

Kikerülöm Namjoont és nem érdekel hogy a barátaim engem szólongatnak, a hátsó ajtóig meg sem állok, ahol farkas alakot öltök és elrohanok.

Nem tudom hová megyek, a lényeg hogy el innen. El minden elől, el oda ahol nincs ez. Ahol nincsenek problémák, elvárások, kötelességek, félelmek és fájdalmak. Kell egy kis idő, mert minden olyan gyors és zavaros és...és én már csak nyugalmat akarok.

Az erdőben kötök ki, pontosabban a szentélynél. Nem tudom miért ide jöttem, de ez a hely valahogy megnyugtat. Ahogyan a nevünket látom a fába vésve, felidézem a pillanatot. Mikor itt voltunk és mind együtt nevettünk. Újra ezt akarom.

Fáradtan leülök az avarba. A szentély előtt mécsesek égnek....Ezek szerint mégse olyan elhagyatott. Még vannak néhányan akik kijárnak ide.

Lehunyom a szemem és Rájuk gondolok. Ránk. Hagyom hogy a könnyű szél, és a fák halk moraja átjárjon hogy végül teljesen lenyugodhassak.

- Tae...Eperkém...sajnálom... - suttogom magam elé.

Nem kellett volna meginnom a kristályt...