Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy kislépés

Félix egy olyan kávézóba vitte, amilyet még sosem látott. Még a szája is tátva maradt, amikor az öreg az elfüggönyözött boxhoz vezette. Harmadik azonnal tudta, hogy itt aztán tényleg nyugodtan beszélhetnek bármiről, minden titok a megbűvölt függönyök túloldalán marad. Elképzelni sem tudta, mennyibe kerülhet ebben a kávézóban egy óra, de ahogy jobban belegondolt, talán nem is akarta. Az öreg széthúzta előtte a függönyt, és intett neki, hogy beterelje. Ő maga nem ült be hozzájuk, kint maradt a boksz előtt állva, hogy még biztosabbra menjen afelől, hogy senki sem zavarhatja meg őket.

Bent Luther előzékenyen Harmadik elé tolta az itallapot, és ő már annyitól úgy érezte, hogy soha többé nem lesz szomjas, hogy az árakat végignézte. A Magistert szórakoztatta az a felháborodott döbbenet, ami Simon arcára kiült. Nem is mulasztotta el szóvá tenni.

– Azt ne mondja, hogy sokallja a kávék árát! – vigyorgott vele szemben, miközben maga is az itallapot lapozgatta. – Amennyit a szolgáltatásaiért fizetek a hónap minden napján végigihatná itt az egész választékot.

– Az lehet – pötyögte be rendelését a mágikus rendelőlapon Harmadik –, de nem szeretek felesleges dolgokra költeni. Pláne nem ennyit. De a mai reggelem után azt hiszem, tehetek ennyi kivételt.

– Ennyire megviselte, ami Lawrence-nél történt? – méregette Luther, bár nem látszott rajta, hogy együtt érezne vele a megpróbáltatásai miatt.

– Elég gyakorlott hazudozó vagyok – nézett kemény kifejezéssel az arcán a Magisterre –, kifejezetten, ha tudom, miről van szó. De képzelheti, hogy meglepett, amikor számonkérte rajtam, hogy miért magának akarom eladni a fegyvert, amit terveztem. Ha már partnerek vagyunk, vagy ha már kényszerűségből együtt dolgozom magával, nem akarja elmondani, hogy mi a fenét tervez?

– Csapdát akarok állítani Lawrence-nek – jelentette ki teljes természetességgel Luther.

– Higgye el nekem, hogy erre magamtól is rájöttem. Azt nem értem csak, miért nem szólt róla, hogy épp vevőket keresek, és a jelöltjeim közt nemcsak a Magister van ott, hanem a mágusok is. Belegondolt egyáltalán, mekkora veszélybe sodor ezzel engem és a testvéreimet is? De ne aggódjon, csak az utóbbi miatt vagyok nagyon dühös.

– És Lawrence hogy fogadta? – Luther fel sem vette a szemrehányást.

Harmadik sóhajtott egyet. Biztos volt benne, hogy Lutherből nem fog tudni érzelmeket kicsikarni, de még egy bocsánatkérést sem. Ezért vállát megvonva, kényszeredetten válaszolt neki.

– Kidumáltam magam, és szerintem hitt nekem. Viszont kellemetlen helyzetbe hoztam Pascalt. Remélem, nem gond. – Szándékosan nem mondta el a teljes igazat, ennyit titkolózás a korábbiak után neki is járt.

– Ügyes gyerek, majd kijön belőle. Viszont akkor beszéljük át a fegyvereladás részleteit, hogy legyen mit továbbadnia Lawrence-nek. A mágusokat nem kell túllihegni, szerintem a közös barátunk előzékényen meghívja őket majd.

Ebben az egyben Harmadik sem kételkedett. Lawrence egyáltalán nem igyekezett véka alá rejteni, hogy kitől van a hatalma, és mennyire szimpatizál a varázslókkal. Sokan kritizálták emiatt, az ellenlábasai tábora pedig napról napra nőtt. De szerencséjére az őt ellenzők egymással is szemben álltak. A vezér elég okos volt ahhoz, hogy lássa, mennyire puskaporos hordóvá alakult a Scientia Castitae az utóbbi időben. Tudta, mennyire veszélyesek, nemcsak másokra, de a saját tagjaikra is. Idő kérdése csak, hogy a feszültségek mészárlásba torkolljanak. Akárkikébe. Hacsak valaki nem állítja meg őket. Még egy feladat, amit Simon nem kívánt magának, de belecsöppent, és kényszerpályára került vele.