Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy kislépés

Másnap reggel – legalábbis úgy sejtette, hogy akkor – Loire arra ébredt, hogy a fejét forgatják, a karján és nyakán hatalmasra nőtt hólyagokat vizslatják. Beszéltek is a feje fölött, de nem értett belőle semmit, minden hang úgy zúgott a hallójárataiban, mintha csak víz alatt lebegve érnék a szavak. Kinyitotta a szemét, de elmosódott foltokat látott csak. Levegőt is alig kapott, minden lélegzet sípolva áramlott a tüdejébe, és égette a belsejét.

Azt sem tudta, hol van, csak abban volt biztos, hogy minden fájt. Ennyire még sosem volt rossz létezni. Rátört a rettegés, hogy egyedül van idegenek közt. Félt, hogy meghal. El akarta zavarni magától azokat, akik körülállták, akik lefogták és vizsgálták. El akarta lökni a kezeket, de nem mozdultak a tagjai. Kiabálni akart, Wardot hívni, hogy legyen ott mellette, hogy fogja meg a kezét, hogy ne hagyja, hogy ezek a szörnyek hozzáérjenek. De képtelen volt megszólalni, a hangszálain épp annyira nem sikerült uralkodnia, mint semmi máson sem a testében.

Aztán egyre távolabb került az ébrenlét valóságától. Egyre messzebbre sodródott, egyre kevésbé fájtak a tagjai, a hólyagok. Egyre kevésbé égette a láz. A tudata is mind ködösebb lett, szeme lecsukódott, egyébként sem volt értelme nyitva tartani őket, mert színeken és fényeken kívül úgysem látott mást velük. Aztán végre elhaltak a hangok is, végre a semmi vette körül. Csönd és megnyugtató feketeség.

Loire-nak arról persze fogalma sem lehetett, hogy a feje fölött mi zajlott pontosan. Reggel a Fő bejött, hogy meglátogassa, hogy megnézze, mi van a beteggel. És azt találta, hogy a hólyagok teljesen elborították a testét, hogy gyöngyház fénnyel ragyog a bőre alatt a mágia. Elég lett volna csak egy aprócska tűszúrás, hogy kifakadjanak.

És az a megbűvölt hulla ott ült mellette, próbálta felébreszteni. Segítséget is hívott, de a házában mindenki gyáva féreg, nem mertek a lánya közelébe menni. Egyébként sem engedelmeskednének egy halott parancsainak. Akkor pedig ő a lánya szobájába rendelt mindenkit, akiket eredetileg azzal bízott meg, hogy figyeljenek rá. Látta a kelletlenséget az arcukon, ahogy azt is, hogy továbbra is vonakodtak a beteg közelébe jönni. Rettegtek a lánytól, a betegségétől, de ugyanúgy rettegtek tőle is. És milyen helyesen tették!

Üvölteni akart velük, legszívesebben porrá és hamuvá égette volna őket, de nem tette, ahhoz, hogy ezt az értékes gyereket megmenthesse, szüksége volt rájuk. Felkelt Loire ágya mellől, jeges tekintetével Wardot figyelte.

– Te! – Szólította meg. – Ha akarod, hogy éljen, hozd utánam.

Kilépett a szobából. Ward pedig gondolkodás nélkül felnyalábolta a lányt, és követte a nőt. A dühéből, elszántságából biztosan érezte, képes lesz tenni érte. Elérni, hogy jobban legyen. Nem érdekelte, hogyan, vagy mi az ára. Az számított csak, hogy Loire felébredjen. Teste könnyű volt a karjában, nem tért magához, zaklatottan, kihagyásokkal lélegzett. Égett a láztól, mégis hideg volt a bőre az egész testét borító betegség-verejtéktől.

A Fő határozott léptekkel haladt, hátra sem kellett néznie, hogy az animus követi-e. Nem mutatta, de magában elismerte, hogy lenyűgöző példányt csodálhatott benne. Korábban maga is kísérletezett animusokkal, próbált olyanokat előállítani, amiknek van magukhoz való eszük. Aztán felhagyott ezzel, amikor rájött, mindenkinek jobb és kényelmesebb az, ha csak engedelmeskednek. Neki mindenképp, hogy ne kelljen aggódnia, hogy valaki eltéríti majd őket mellőle. A lánya is rájön majd erre.

A nő értette, miért ragaszkodik ehhez az emberhez, ő is ragaszkodott egy ideig hozzájuk. Amíg meg nem világosodott. Rájött, hogy a varázstalanok semmivel sem érnek többet egy haszonállatnál, amit a húsáért vagy az erejéért tartanak. Ugyanez volt a véleménye a házában szolgáló alacsonyabb rendű mágusokról is. Otthont adott nekik, és úgy általában életet, és erre tessék, hálátlan csürheként viselkednek. Éppen azt nem teszik meg, amivel megbízta őket, hogy a távolléte ügyeljenek a gyerekre, nehogy rosszabbul legyen. A felkeltett halottak sosem szegülnének szembe vele gyávaságból.