Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy kislépés

Mikor Harmadik hazaért, már minden testvére aludt, egyetlen lámpa sem égett az akkor épp hetüknek szűkös lakásban. Halkan levette a cipőjét, és besurrant a dolgozószobaként, nappaliként és étkezőként is használt legnagyobb szobába. Felkattintotta a kislámpát az asztalán, és bekapcsolta a laptopját. Mielőtt nekilátott korábban kiötlött terve megvalósításának, kivett még egy energiaitalt a hűtűből. Szükségét érezte, hogy rendesen gondolkodni tudjon. Ezt az édes, szénsavas löttyöt szürcsölgetve ült le gépe elé.

Belépett a Népmegfigyelési Archívumba – már régen betört ide –, a korábban jól bejáratott útvonalakat használta. Most is ugyanolyan elővigyázatosan járt el, mint a korábbi alkalmakkor is bármikor. Nem hagyhatott nyomokat, nem engedhette, hogy visszakeressék, ki ő, és honnan lépett be. Éppen ezért mindig kiválasztott egy viszonylag magas jogosultságokkal rendelkező aktív felhasználót, és vele egyidőben böngészett, nehogy valakinek szemet szúrjon. Aznap éjjel sajnos nem talált ilyet.

Gondolkodott egy kicsit, kinek az adataival lenne érdemes elrejtenie a saját jelenlétét, és akkor észrevette belépni Luthert. Fogalma sem volt róla, hogy a Magister mit csinálhat az Archívumban az éjszaka közepén, persze ki tudta volna deríteni, ha nagyon akarja, de most nem azért jött, hogy utána kémkedjen. El sem merte hinni, hogy ennyire szerencsés lehet, hiszen így a legmagasabb jogosultságokkal kutakodhat teljes lelkinyugalommal.

Annyi hátránya származott csak ebből a megoldásból, hogy úgy állította be a bent tartózkodást, hogy a saját biztonsága érdekében őt is dobja ki a rendszer, ha a másik, akivel párhuzamosan bent van, kilép. Így garantáltan nem tudott lebukni, viszont azt sem tudta előre megjósolni, hogy meddig tudja használni az Archívumot.

Akkor épp Eleanorról akart összeszedni mindent, ami csak fellelhető róla a Népmegfigyelés rendszereiben; beszélgetéseket, dokumentumokat, fényképeket igyekezett előásni róla. Aznap éjjel kifejezetten mellé szegődött a szerencse. Több dolgot is talált róla, mint amire eredetileg számított. Egészen pontosan rövid úton kiviláglott előtte, hogy amióta csak kiderült, hogy a lány Espadától vár gyereket, a család minden költségét Luther, majd később Espada fizette. Harmadik persze pontosan ezt várta, meg azt, hogy Eleanor a legkevésbé sem követ ésszerű költekezési szokásokat, hiába él mások jóindulatán.

Mennyire örült neki, hogy pontosan arra jutott a kutakodásai alatt, amire számított. Bastion igazat mondott, a nő valóban nem tudott ellenállni a kísértésnek. Rengeteg olyan kiadása volt, ami bár gyanúsan egy gyerek kiadásainak tűnt, nem lehetett Taráé. Könyvek, gyógyszerek, ruhák, cipők, tévé játékok. Valakire rengeteget költöttek. Valakire, aki idősebb volt, mint Espada kislánya. Harmadik pedig egy pillanatig nem hitte, hogy Tarának szereznék be előre a majd később szükséges dolgokat.

Épp egy bankszámla kivonatot akart kinyomtatni, amikor meghallotta, hogy kinyílik a nappali ajtó a háta mögött. Gyorsan rányomott a nyomtatás ikonra, majd ugyanazzal a rendülettel kilépett az Archívumból. Hátra fordult, és legidősebb húgával találta szemben magát. Döbbenten és kissé morcosan nézett a lányra.

– Miért nem alszol, kiscsikó? – szegezte neki szemrehányón.

A lány a szemét dörzsölgetve állt vele szemben. Kifejezetten Loire-ra emlékeztető látvány volt kócosan, mezítláb, kibolyhosodott pizsamában.

– Mostanában rosszul alszom – felelte neki álmos hangon. – Csak akartam inni valamit, és láttam, hogy ég a villany.

– Igen, gondoltam, még dolgozom kicsit – kacsintott rá Harmadik. Már az ő szeme is égett a rengeteg monitorbámulástól és a fáradtságtól.

– És megint mennyire illegális az, amit csinálsz? – kérte számon a lány. – Láttam, hogy bezártad, amin dolgoztál, mikor beléptem. Tehát legális nem lehet...