Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy kislépés

Espada másnap reggel hasogató fejfájásra ébredt. Egészen pontosan rögtön az után, hogy egy hatalmas puffanást hallott, amiről nem tudta megállapítani, honnan jön. A szíve azonnal robbanásszerű sebességgel kezdett kalapálni, a szeme kipattant. De nem látott semmit, csak sötétet, és valami beazonosíthatatlan füstöt és égett szagot érzett.

Az első emlék, ami az eszébe villant, a gránát volt Csillagfényfokon, ami a közelükben robbant fel. Fájt a feje, fájtak a tagjai. Mennyi idő telhetett el a robbanás óta? Hogy áll azóta az ostrom? Mi van a többiekkel? Harmadik a közelében volt még az imént... Sosem bocsátja meg magának, ha történt vele valami.

Rátört a rettegés. Miért van ilyen sötét? Van valami a látásával? Erőlködve oldalra fordult, amitől a feje még jobban lüktetni kezdett, közben arca belenyomódott a párnába. Az a puhaság döbbentette meg igazán. Nem értette. A robbanás villanása még mindig élénk színekbe vonta az idegpályáit. Talán valami hevenyészett elsősegély helyen van? Az magyarázná az orrában ragadt füstszagot is.

Erőltette a szemét, hogy gyorsabban szokjon hozzá a sötéthez. Végre kitisztultak előtte a szoba körvonalai. Döbbenten ismerte fel saját szobáját, és döbbent rá arra, hogy a leengedett redőnyök miatt van olyan sötét. Lassan az előző este emlékei is visszaszivárogtak az agyába, hogy Bastionnal és Harmadikkal lógtak ki tudja meddig, és ő kegyetlenül leitta magát.

Mindezen ellenére a csillagfényfoki ostrom és robbanás emléke annyira erősnek bizonyult, hogy valóságosabbnak tűnt előtte, mint az előző este. Érezte a karcolásokat a karjain, a repeszt a vállában, a hideg macskaköveket az megzúzódott tagjai alatt. De a puffanás és füstszag... Lehetséges, hogy ezek az itthoni zajok hozták elő ezeket a rettenetes emlékeket? Pedig a zaj az lehetett csupán annyi, hogy valaki elejtett valami nehezet a házban. A füst pedig...  Félix odaégetett valamit? Nem sokszor, de azért fordult már elő ilyen.

Felült az ágyon, megdörzsölte a szemét, a fejéből is próbálta kiűzni a fájdalmat ezzel a mozdulattal. Nem értette magát, azt hitte, már régen túllendült a Régi Kontinensen történteken. Mindig is azt hitte magáról, hogy rajta nem hagyott olyan mély nyomokat, mint Bastionon, vagy Harmadikon, aki képtelen volt rendesen aludni a történtek után. Rengetegszer látta, amikor ő őrködött a többiek felett, ahogy forgolódik, és milyen nyugtalan az álma. Erre tessék, vele is valami hasonló történik épp.

Ahogy ezeken merengett, megrezdült a telefonja az ágya melletti éjjeliszekrényen. Espadát váratlanul érte a zaj, összerezdült tőle. Majd amikor rádöbbent, hogy mi ijesztette meg, kedve lett volna kinevetni magát. Bár nem, a fejfájás miatt mégsem... Óvatosan kitapogatta a telefont – ügyelt, hogy a feje ne mozduljon meg a folyamat közben –, és lerángatta a töltőről. Az persze nem jutott eszébe, hogy a fényerőt is vegye le róla, mielőtt a kijelzővel jó alaposan a szemébe világit. Azt hitte, az agya is cseppfolyósodik attól az éles fénytől. Fel is nyögött, annyira bántotta a szemét.

Aztán lassan megszokta a fényt, és úgy tudott a kijelzőre nézni, hogy már a szeme sem könnyezett tőle. És mikor meglátta, hogy Eleanortól kapott levelet, egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtett, annyira váratlanul érte. Csak meredt a kis üzenet ikonra, nem merte megnyitni, félt, mit találhat benne. Aztán csak erőt vett magán, és rákoppintott az ikonra, a kijelzőn pedig azonnal megjelentek Eleanor szavai. Nem tűnt épp közvetlennek, de Espada mégis örült, hogy a nő felvette vele a kapcsolatot.

Eleanor: Jó reggelt! Átgondoltam a dolgainkat az eltelt pár napban, és arra jutottam, hogy engedlek találkozni Tarával. Hiányzol neki, nagyon rosszul viseli, hogy nem láthat, amióta tudja, hogy hazajöttél. Megbeszélhetünk egy találkozót, amin én is ott akarok lenni. Írj vissza, mit szeretnél. Átjössz hozzánk, vagy menjünk mi hozzátok? Ha inkább te jönnél, kérlek időben szólj, hogy Rasp ne legyen itthon. Nem hiszem, hogy jó lenne találkoznotok. Viszont egy valamit véss az eszedbe. Az, hogy láthatod Tarát, nem változtat köztünk semmin. Neki az apja vagy, de nekem már régóta nem vagy senkim. Viselkedj majd ennek megfelelően.