Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Hallgatjuk, Doktor úr!

Loire arra nyitotta ki a szemét, hogy teljesen átfagyott. Pislognia kellett egy kicsit, hogy rájöjjön, az a fehérség, amit lát, hó. A csupasz ég alatt feküdt, a Nap alig fénylett a reggelben, szürke volt még a levegő is. Felült, lerázta a fejéről, hálózsákjáról a havat. Mostoha időjárás kísérte őket az utóbbi pár napban, ráadásul a Nagy Acél-hídon nem volt hova behúzódni előle. Aaden felé fordult. Az orvos mozdulatlanul feküdt. Arcán merevek voltak a vonások azóta, hogy elhagyták a számára mindent jelentő Mély biztonságát. Nyugtalanította az a mozdulatlanság.

Nyújtózott egyet a hálózsák viszonylagos melegében. Próbált magához térni. Még épp eléggé el voltak macskásodva a tagjai, hogy ne akarjon előbújni a hidegre. Az egyik keze kilógott a hálózsákból, biztos álmában forgolódta ki. Hihetetlen, hogy azon az egy végtagon át mennyire át lehet fagyni. Sosem volt nyugtalan alvó, forgolódni sem szokott soha. Ha legalább magához őszinte akart lenni, be kellett ismernie, hogy az ő lelkinyugalma sem az igazi a J megmérgezése óta.

Ahogy ezeken elmélkedett, továbbra is az orvost figyelte, várta, hogy megmozduljon végre. De Aaden továbbra is rezzenetlenül feküdt. Mintha nem is lélegezne. Másik karját is kiráncigálta a hálózsák védelméből, hogy egyik kézfejéről lehúzhassa a kesztyűt. Majd hidegtől reszkető ujjait Aaden orra alá tartotta. Azonnal megérezte rajtuk a párás, langyos leheletet. Megnyugodott, hogy legalább nem hűlt ki az éjszaka. A hídon semmivel sem lehetett fűteni, és az orvos betegsége sem javult. Vissza nem fordulhattak, nem volt olyan biztonságos szeglete a Mélynek, ahol meghúzódhattak volna, hogy kivárják, amíg jobbra nem fordul az idő.

Majd körülnézett Jeff után. A J szapora lépésekkel járkált fel-alá, így próbálta meglegen tartani magát, amíg a másik kettő aludt. De már látszott rajta is, hogy nehezen viseli a hideget, tagjai remegtek, időről időre megfújkálta kesztyűs kezét, hogy valamennyire megmelengesse még így is kihűlt ujjait. Végül megszánta társukat, kimászott a hálózsákból. Előásta a bakancsát az egyik zsacskó alól – ezzel védte a további nedvességtől –, belefújt párat, hogy ne jeges hidegen bújjon bele, majd halkan szentségelve felhúzta az egyiket, aztán ugyanezt a rituálét eljátszotta a másikkal is. Mielőtt felkelt volna a puha halózsákról, még feljebb tekerte a hőmérsékletét az oldalán található hőszabályozón. Mire nem jók ezek a mágikus cuccok...

– Hé, Jeff! – szólította meg a J-t, a hangja kissé bizonytalanul és álmosan szólt még, de a másik azonnal felé fordult. Ő pedig a zsák felé intett. – Gyerünk, bújj be, még be is fűtöttem a kedvedért. Melegedj meg, mielőtt keményre fagynál.

A J-nek nem kellett kétszer mondani, azonnal a hálózsák felé vetette magát. Szétnyitotta, és majdnem úgy belebújt, ahogy épp volt. Kirik alig tudta megállítani.

– Azért ennyire ne gyorsan! Le a vizes kabáttal, meg a bakanccsal!

– De... – tiltakozott a J. - Megfagyok...

– Abban a melegben garantáltan nem fogsz. Na, ide velük, én pedig intézem a dolgaidat, hogy ne ázzanak át jobban.

Jeff kénytelen-kelletlen kibújt a bakancsból, és lehámozta a kabátot is. Aztán egy tört pillanat alatt menekült be a hálózsák melegébe. Úgy vacogott, hogy még azt is hallani lehetett, ahogy a fogai összekoccantak. Önkéntelenül is közelebb gurult Aadenhez, hátha tőle is lophat egy kis hőt, és gyorsabban felmelegszik.

– Szerintem ő álmában is jobban fázik, mint te – vigyorgott Jeffre Kirik, miközben Aaden mellé lépett.

Leguggolt mellé, és ellenőrizte az ő hálózsákján is a hőfokot. Elégnek kellett volna lennie, de ahogy elnézte Aadent, nem volt biztos benne, hogy ez valóban így is van. Egy pár fokkal melegebbre állította, az elvileg úgyis segít a náthán és lázon. Figyelte még egy kicsit utána az orvost, ahogy enyhült a testén a remegés, és hogy a légzése is kissé egyenletesebbé vált. Aztán felegyenesedett mellőle, átmozgatta elgémberedett tagjait. Már épp elindult volna a szokásos túrára, hogy melegen tartsa magát, mikor meghallotta, hogy Aaden utána szólt.