Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy kislépés

Amikor Harmadik megérkezett a Castitae rejtekhelyére, Pascal fogadta, aki azonnal Lawrence elé vezette egy félreeső irodába. Simon a szervezet vezetőjét meglehetősen paprikás hangulatban találta. A testőr Lawrence utasításának engedelmeskedve megállt az ajtóban, de egyértelműen látszott rajta, hogy nem szeretne tűzvonalban lenni. Harmadik viszont nem félt a Castitae félőrült vezetőjétől, bár elgondolkodott rajta, hogy talán kellene. De akkor épp dühösebb volt ennél. Hanyag mozdulattal lehuppant Lawrence-szel szemben az egyik székre, és várt. A másik viszont percekig csak méregette, mielőtt megszólalt volna.

– Jó sokára jöttél, nem szeretem, ha nem tartják tiszteletben az időmet – nézett Harmadikra indulatosan.

– Én sem, ha ugráltatnak – vágott vissza haragosan Simon. – Sőt azt sem, ha azokat, akik fontosak nekem, fenyegetik. Vagy épp veszélyeztetik.

– Igen, értesültem róla, hogy a fiúk is ott voltak, ez igazán sajnálatos – Harmadik nem hitte, hogy valóban sajnálná, vagy hogy úgy általában érezne bármit is. – Az mindig borzalmas, ha gyerekeknek esik baja...

Simon dühösen kirúgta maga alól a széket, és Lawrence fölé magasodott. Csak azért nem ütötte meg, mert Pascal minden mozdulatát ugrásra készen leste, és tőle nem volt kedve verést begyűjteni. Nem tartott ugyan attól, hogy ne fájna Pascalnak is épp annyira, amire ő képes, de a korábban megsérült bordái és törött ujjai miatt nem vágyott repetára.

– Na jó, akkor most tegyük tisztába a dolgokat! – sziszegte Harmadik Lawrence arcába. – Tudom, hogy közöd volt ehhez az egészhez. Azt is, hogy a bosszúhadjáratodhoz nem szégyellsz felhasználni mágusokat is. De az, hogy a fiúkat is belekeverted, túl megy minden határon!

– Az, hogy ők ott voltak, csakis sajnálatos véletlenek összejátszása miatt állhatott elő. – Olyan rezzenetlen nyugalommal beszélt Harmadikkal, mintha a világon semmi rendellenes nem történt volna. – Luther meg az a vénség voltak a célpontok. Ahogy hallottam, Félixtől legalább sikerült megszabadulnom. Luthertől ezután csak könnyebb lesz. És ha már tisztába tesszük a dolgokat – mérte végig elégedetten Harmadikot –, remélem, tisztában vagy vele, hogy még mindig nekem dolgozol. Hidd el, bőven van veszteni valód. Elárultad a barátaidat, rögtön kétszer. Hiszen Luthernek kémkedsz, nekik meg hazudsz. De az apjukat is átjátszottad nekem. Mégis mit gondolsz, mi történne, ha megtudnák? Egyébként lehet, hogy meg fogják. Aztán szépen te is eltűnsz. Mindent megszerveztél, amire csak szükségem volt. Így te már nem kellesz az üzlethez. Hiszen, most hogy az öreg halott, Luther biztos ész nélkül csapdába sétál majd. Kapaszkodni fog a legkisebb lehetőségbe is, hogy bosszút állhasson. A mágusok pedig készen állnak majd. Ők mindent megtesznek nekem, annyira a bukását akarják.

Harmadik indulatai miatt későn vette észre, hogy Lawrence a ruhaujjából a tenyerébe a siklott egy kés. Olyan közel állt Lawrence-hez, hogy ha akkor rátámad a pengével, súlyosan megsebesítette volna az a nehezen védhető szúrás. Lawrence viszont valamilyen értelmezhetetlen oknál fogva egyelőre nem akart rátámadni. Szemében eszelős fény égett, ahogy figyelte az ugrásra kész Harmadikot. Aztán a kést beleszúrta az asztallapba.

– Csak eljátszottam a gondolattal – vigyorodott el. – Túl okos gyerek vagy te, ostobaság lenne így megszabadulni tőled. Ahogy a mágusoktól is. Gondoltam rá, hogy őket is ugyanabba a csapdába csalom, amibe Luthert fogom. De tudod, jól jön a közös ellenség, és jelenleg még ők is hasznosak nekem. Épp ahogy te is. Szóval cserébe azért, hogy életben hagylak, hálából elhozod nekem Luthert. Ráveszed, hogy eljöjjön, mi pedig lecsapunk rá. És ha engedelmeskedsz, talán megőrzöm a titkaidat.

– Nem talán – rázta meg a fejét Harmadik, reszelős hangon beszélt. – Megesküszöl, hogy sosem tudják meg. Különben nemcsak meghiúsítom az üzletet. De ha ezt az ígéretet megtartod, megszabadítalak a Magistertől.