Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy visszalépés

Trigger warning: vér és sérülések szemléletes, részletes leírása

– Biztos, hogy kell ez a felhajtás, apa? – kérdezte panaszos hangon Bastion, miközben a nyakkendőjét próbálta tisztességesen megkötni.
Ez volt az egyik dolog, amiben épp olyan tehetségtelen volt, mint Loire bármiben. Küszködött a tükör előtt, de sehogy sem boldogult. Az a nyakkendő minden próbálkozása után szánalmasabban nézett ki. Luther is épp a sajátjával volt elfoglalva, és bár hallotta a kérdést, minden figyelmét lekötötte az igyekezet, hogy épp a fiai előtt ne rontsa el a sajátját, ezért nem válaszolt.

– Jöjjön, úrfi, hadd segítsek! – lépett a tükör és közé Félix, miután végzett Espada megjelenésének tökéletesítésével.

Az öccsének több esze volt, mint neki, ő neki sem állt maga megkötni a nyakkendőjét. Ahogy Bastion végigpillantott rajta, szinte meg sem ismerte. Határozottan jókiállású fiatalember volt díszegyenruhában, megzabolázott hajjal és megborotválkozva. Épp egy elegáns kesztyűt nézegetett, Luther szerezte neki, és tökéletesen látszott az arcán, hogy ezt már azért ő is túlzásnak találja. És Bastionban csak akkor tudatosult, hogy az ő öltözékéhez is tartozik egy pár, amit természetesen neki sem volt kedve viselni.

– Most komolyan? Tényleg azt akarod, hogy ezt is felvegyem? – Nézett apjukra felháborodottan a fiatalabb, és a mágus is tökéletesen egyetértett. – Úgy fogok kinézni, mint valami idióta.

– Igen és igen – nézett Luther a kérdések sorrendjében először Bastionra, majd Espadára, miután megnyerte a csatát a saját nyakkendője ellen. – Mármint nem arra, hogy úgy idiótán nézzétek ki. Őszintén mondom, hogy szívesen itthon hagynálak titeket, ha díszes csinnadrattával nem hívtak volna meg mindhármunkat. De sajnos vannak dolgok, amik alól a Magister sem húzhatja ki magát. És a fiai sem. Szóval igen, elvárom, hogy a legjobb formátokat hozzátok.

– De minek a kesztyű? – követelt magyarázatot Espada.

– A fémkezek miatt – adta meg neki a választ teljes nyugalommal Luther. –  A tiszteket nem érdekelné, de a tisztfeleségek és a díszvendégek biztos bámulnának és kérdezgetnének róla. Téged ismerve maximum tíz kellemetlen perc után szétcsapnál köztük. Szóval ezért kell. De hogy ne légy egyedül ebben, Bastion is kesztyűben lesz.

– Akkor sem értem. – Tiltakozott Espada – A teljes világ tudja, hogy fém karjaim vannak. És te tényleg azt hiszed, hogy lesz még, aki rácsodálkozik?

– Nem hiszem, hanem biztos vagyok benne. És abban is, hogy a teljes világ tudja, milyen hirtelen haragú vagy, és egészen biztosan provokálni próbálnának, ha szem előtt lennének. A legtöbb újságíró a fél életét odaadná egy jó szaftos botrányért egy ilyen fontos eseményen. Úgyhogy nincs apelláta. Világos?

– Jól van, világos – egyezett bele kelletlenül Espada.

– Vigasztaljon a tudat, hogy én is szenvedni fogok – vágta hátba Bastion.

– Nem vígasztal! – Vágott durcás képet, aztán kajánul elvigyorodott, ahogy tudatosult benne, hogy nem egyedül szenved majd. – Na jó, egy kicsit mégis.

– Lassan indulnunk kellene, uram, különben elkésünk – jelent meg ismét mellettük Félix. A fiúk észre sem vették, hogy eltűnt valamerre. De legalábba készülődés nyűgét lezárta ezzel. – Már előkészítettem az autót is.

– Hallottátok srácok! – szólt rájuk Luther is. – Nincs több időhúzás!

Bastion és Espada is duzzogva húzták fel a kesztyűiket. Mindkettejükön tökéletesen látszott, mennyire nem fűlik a foguk ehhez az estéhez. Az apjuknak is az istenek látták a lelkét, szintén semennyi kedve nem volt ehhez. Tudta, rengeteg idegesítő kérdésre kell majd válaszolnia, a döntéseiről, vagy a két gyereke elvesztéséről. Nem vágyott sem az önelégült mosolyokra, sem a sajnálkozó részvétnyilvánításokra. Írtózott az egész felhajtás gondolatától is. Ha nem ő lett volna a Magister, és nem lenne rákényszerítve, hogy megjelenjen az ilyen és ehhez hasonló rémunalmas vacsorákon, hagyta volna az egészet a háborgó polkokba.