Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egyhelyben

A csapat igyekezett elkerülni minden Bastion és Loire ellen irányuló atrocitást. Espada és Harmadik sosem hagyták a mágusokat egyedül a többi katona között. A kötekedéstől pedig bárki kedvét elvette az, hogy ők ketten mindig társaságban jelentek meg. Az, ahogy kiálltak a mágusokért, szült ellenérzéseket az ő irányukba is, hiszen a másik kettőt is kinézték emiatt. De olyanok is akadtak, akik követni igyekeztek az általuk mutatott példát.

Közben Harmadik maradéktalanul utána járt mindennek, ami a Túl-kontinensen történt a távollétükben. Nem volt megnyugtató a helyzet, a hírek zavargásokról szóltak Lombardiában, az ételtermő vidékeken, ahogy arról is, hogy a Szigetek összeomlani látszanak az őket sújtó járvány miatt. Harmadik azt eleinte nem is merte elmesélni a testvéreknek, amit az apjukról, az időközben Magisterré előlépett Lutherről megtudott. De persze nem titkolhatta sokáig, mert egyik alkalommal, amikor Espada rákérdezett, nem tudott hova menekülni a kérdés elől.

Épp a többiektől távolabb vonulva fogyasztották hazaindulás előtti vacsorájukat, amikor Lutherre terelődött a szó. Harmadik nyugtalanul futtatta végig rajtuk pillantását. Bastion étvágytalanul rágta az ételt, amit aznap este kaptak, az arcát elnézve bármit elé tehettek volna, hiszen láthatólag fogalma sem volt róla, hogy mit eszik éppen. Loire csak turkálta a sajátját, de egy falatot sem vett a szájába belőle. Nem evett szinte semmit azóta, hogy... Persze hiába mondták neki, hogy Ward nem akarná, hogy ezt csinálja magával, erre ő egy alkalommal azt felelte, hogy főleg miatta nincs itt, akkor meg nem mindegy?

Espada viszont annyira várta tőle a választ, hogy enni is elfelejtett. Harmadik látta rajta, arra számít, hogy legalább otthonról jó híreket kap. Utálta is magát, amiért nem szolgálhat ilyenekkel. Pár pillanatig gondolkozott, mit felelhetne, hogyan odázhatná el a rossz hírek közlését, de rá kellett döbbennie, sehogy. Előbb-utóbb úgyis megtudnák, legkésőbb akkor, mikor leszállnak a vonatról Határparton, amikor esetleg nem várja majd őket senki. Vett egy nagy levegőt, és szabadkozás nélkül kimondta csak:

– Az apátok megsérült egy merényletben. Nem tudok sokat, csak annyit, hogy válságos az állapota. A megmaradt orvosok küzdenek érte.

Ezt a kijelentését néma döbbenet követte. Bastion kezéből kiesett a villa, de nem mondott semmit. Sem kérdezni, sem hitetlenkedni nem volt képes. Habár máshogy viszonyult Lutherhez, mint Ward vagy Espada, azért mindig is elvitathatatlanul hálás volt neki, hogy a húgát is magához vette. És mindig is sebezhetetlennek hitte a nevelőapjukat, sosem gondolta volna, hogy őt is elérhetik, vagy hogy baja is eshet.

Espada viszont idegesen kezdte szedni a levegőt. Őt jobban felzaklatta a hír, mint a többieket. Ward után ő ragaszkodott a legjobban az apjukhoz. Ellentétben Bastionnal és Loire-ral, ő épp így is nevezte mindig, ha róla beszélt, mint legidősebb bátyja. A másik kettő leginkább csak az illendőség kedvéért szólította apjának Luthert, de nekik nem jelentett annyit az az egy szó, mint az öccsüknek vagy Wardnak.

– Mióta tudod? – A régi indulatával szólt Harmadikhoz, ahogy számon kérte. – És nekünk mikor akartad elmondani?

– Nem akartam elmondani – felelte teljesen egyszerűen, kissé félre fordulva Simon. – Ha nem kérdezel, nem mondtam volna. Annyi minden történt veletek, képtelen lettem volna még ezt is rátok zúdítani. De mivel tudni akartad, nem hazudhattam.

Elszántan Espada szemébe nézett. Várta, mi lesz eddigi hallgatásának a következménye. A legrosszabbra számított, arra hogy Espada kikel magából, és mindennek elhordja. Nekimenni talán nem fog, bár ki tudja, mi lesz, ha nagyon elöntik az indulatok. De semmi ilyesmi nem történt. Espada csak méregette kavargó tekintetű, mogyoróbarna szemével. És mivel kezdett kellemetlenné nehezedni a hallgatás, Harmadik kénytelen volt ismét megszólalni. Azt a megkönnyebbülést persze a világ minden kincséért sem adta, amit amiatt érzett, hogy Espada türelmesen várta, amíg rászánja magát, és befejezi a magyarázatot.