Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egyhelyben

Bastion élettere a fogdában történtek után a nappalira, a szobájára és azt az összekötő helyiségekre és folyosókra szűkült. A konyhánál és étkezőnél általában nem ment távolabb, a kertbe sem lépett ki azóta. Ideje nagyrészében a valamelyik kanapén a tv előtt fekve lehetett megtalálni. Nem beszélt szinte senkivel, csak a műsorokat bámulta. Ha viszont valaki nagyon társalogni akart vele, elmenekült. Legtöbbször a szobájába, és bezárkózott, amíg a próbálkozó bele nem törődött, és fel nem adta. Nem csak a házból nem lépett ki, de még csak az ablakokat sem közelítette meg, hogy legalább ennyi természetes fény érje.

Espada sem mozdult ki otthonról, nem nagyon tudott mit kezdeni magával. De ő legalább kiment a kertbe, lement az alagsori edzőterembe – annak a szobának a szomszédságába, amiben régen Luther a mágus mestert bújtatta. Esetleg segített Félixnek, ha nagyon unatkozott. De Bastion még ennyit sem tett. A fiú egyik nap annyit csípett el, hogy bátyja a villán át besurrant a garázsba, és régi fényképeket nézegetett, de ha valaki rajta kapta, onnan is elmenekült.

Bastion éjszakánként aludni sem tudott. Luther későig dolgozott, és a nyitott dolgozószoba ajtón át többször hallotta, ahogy keservesen felnyikordul a lépcső, ahogy fia fel-alá járkált a házban. A Magister elgondolkozott azon, hogy megállítja, és megpróbál beszélni vele, hátha mond valamit a gyötrelmeiből. De végül csak nem kelt fel az íróasztala mellől, hagyta Bastiont bolyongani az éjszakában.

Hajnalra abbamaradt a járkálás, a fia végül mindig elhelyezkedett a nappaliban a tévé előtt, Luther nem tudta, tudott-e aludni valamennyit, de egy idő után már nem hallotta a csatornaváltásokat kísérő pár pillanatnyi csendeket. Aztán a tévé előtt fekvés folytatódott reggel és délelőtt is. Bastion pedig végig szörfözött a különböző műsorok között, de egyikből sem tudott volna felidézni semmit. Apját kifejezetten idegesítette ez a viselkedés, ahogy az is, hogy akárhányszor átment a nappalin semmi mást sem hallott, csak a csatornaváltások miatti szófoszlányokat, de semmi olyat, aminek értelme lett volna.

Aztán egyszer csak abbamaradt a kapcsolgatás. Sőt Luther a szeme sarkából azt is látta, hogy Bastion felül a kanapén, a távirányítót szorosan a kezében fogta, és közelebb hajolt a tévéhez, mintha attól jobban láthatna, vagy hallhatna. Beletelt pár pillanatba, mire a Magister megfejtette, hogy Bastion épp a Transcontinental Show ismétlését nézi. Sóhajtott egy nagyot, még ő maga sem nézte meg azt az adást. Nem akart szembesülni a legutóbbi szereplésével. Nem volt rá büszke. Nem volt profi. Nem úgy sikerült, ahogy szerepelnie kellett volna.

„– ...egyet érteni a kijelentéssel. Egyáltalán nem könnyű, mégis megértem, és elfogadom a vádakat, amikkel illetnek." Hallotta meg a saját hangját a tévé hangszórójából. Ez megállásra kényszerítette. A kamera egy az egyben őt mutatta. És senki sem szólt neki, hogy ennyire rosszul nézett ki... Felháborító! A kialvatlanság fekete árkai a szeme alatt, kifejezetten „jól" mutatott együtt a kopaszságával, és már-már betegesnek tűnő sárgás-sápadt bőrével. És az a megvilágítás sem segített rajta.

Persze hiúságát azonnal elhallgatta a látvány, amit Bastion nyújtott. Kócos volt, és ő maga is sápadt. A barnaságnak, amit a Régi-kontinensről hazahozott, már nyoma sem maradt rajta. És persze az a soványság. Egyikük sem tudott ételt diktálni bele. Csak akkor evett nem kevés unszolásra, amikor már elviselhetetlenül éhes volt. Luther mellé lépett, azt az adást ő maga nem bírta nézni.

– Nincs semmi más, amivel elfoglalhatnád magad? – kérdezte tőle. – Miért nem nézel inkább valami értelmes filmet?

– Mert ez most érdekel. – Bastion felé sem fordult, a hangja is színtelenül szólt, közönyösnek és érdektelen hangzott –, tudni akarom, miket mondtál... tudni akarom... hogy kérdeztek-e rólunk... És hogy te válaszoltál-e...