Billdip sztorik [HUN]

Monster Falls 2

*Bill*
Félve lépem át a kalyiba küszöbét, Mabellel a karjaimban.
-Mabel innentől megoldja. - szólal meg Dipper.
Mabel azonban nem mozdul. Huncut mosollyal néz rám.
-Olyan nehezen mozgok a szárazföldön ezzel az uszonnyal! - sóhajt, és meglendíti az említett testrészt - Jobb lesz, ha Bill még visz egy darabig.
Dipper forgatja a szemét.
-Mabel! - szól rá kissé szigorúbb hangon.
-Jól van már! Nyugodj le, Bambi! - válaszolja.
A becenév hallatán nevethetnékem támad, de Dipper sértett tekintetét látva inkább visszafolytom. Mabel csettint egyet, és a teste megváltozik. Rémülten nézek az eddig sellőuszonyos lányra. Gyönyörű rózsaszín uszonyát egy fehér szőrű, patás állat teste váltja le.
-Hát ez meg...?!
Elengedem Mabelt, aki rám mosolyog. Homlokán egy halványrózsaszín szarv, ami megtöri kedves arcát. Farka - bár a teste kétségkívül egy lóéra hasonlít - hosszú, a végén bojttal.
-Unikornis? Ez hogy lehet? - kérdem meglepve.
-A szörnyek több alakot képesek felvenni. - magyarázza Dipper - Ha egy másik szörnnyel huzamosabb ideig együtt vagyunk, képesek leszünk felvenni az alakját.
-Ez akkor is igaz, ha megtalálod azt, akivel leéled majd a hátralévő életedet. - mondja Mabel.
Dipper unottan legyint.
-Ez csak egy mese, amivel a kislányok fejét tömik. De a lényeg az, hogy Mabel eredetileg nem sellő, csak azt az alakját jobban szereti.
-Miért? - kérdem Mabeltől érdeklődve.
Elvigyorodik.
-Mert ebben az alakomban az olyan helyes fiúk, mint te, nem szívesen kapnak a karjaikba. - válaszolja, majd rám kacsint.
*Dipper*
Mabel látványosan flörtöl Billel, amitől én egyre mérgesebb leszek. Szerencsére a két bácsikánk szárnysuhogása mindhármunk figyelmét felkelti.
-Dipper... - néz rám Bill, azt hiszem, rémülten.
Belekapaszkodik a karomba, ami mosolygásra késztet. Tudom, hogy az erdőben volt egy... megmagyarázhatatlan pillanatunk, amit a húgom nem vett észre. De úgy tűnik, ez épp elég, hogy tőlem kérjen védelmet.
-Hé, gyerekek! - lép be Ford az ajtón.
*Bill*
Egy szürke, tollas szárnyú főnix lép be a házba, vidáman köszöntve az ikreket. Mikor azonban engem észrevesz, szárnyai kivágódnak.
-Dipper! Mit keres ez az ember a házunkban? - kérdi megrökönyödve.
-Ugyan, Ford! Emberek nem is léteznek! - lép be egy másik főnix.
Ő azonban sötétszürke, szinte fekete, a szárnya pedig pikkelyes. Értetlenül nézek Dipperre, aki nevetve legyint. A másik ekkor vesz észre.
-Mi a... - torpan meg.
Dipper megragadja a kezem, és maga előtt a két főnix elé toszogat.
-Ford, Stan, ő Bill! - mondja büszkén, furcsán megnyomva az „ő" szót.
Félve nézek a két főnixre. Ford megköszörüli a torkát.
-Örülök, hogy megismerhetlek! És köszöntünk a kalyibában! - ráz velem kezet.
Vagyis... inkább mancsot.
A kínos bemutatkozást követően Dipper körbe vezet a kalyibában. Patái halkan kopognak a lépcsőn, ahogy felfelé megyünk az emeletre. Mabel nincs velünk, mert a bácsikájuk (mármint a pikkelyes, azt hiszem, Stan a neve) ebédet készít, ő pedig segít neki. Végig nézek Dipper testén, mikor világosabb foltokat veszek észre az oldalán. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, és megérintem. Megrázkódik, és megtorpanva felém fordul.
-Bo-bocsi. - motyogom.
Dipper elmosolyodik.
-Ne aggódj, nem harapok!
Félénken ismét megérintem a jelet, de a szemem sarkából figyelem a reakcióját. Megrezzen a füle, de nem szólal meg.
-Ez olyan, mint a Nagy Göncöl. - mondom, és végig húzom az ujjam a mintán, majd felnézek rá - Dipper.
Kiszélesedik a mosolya.
-Igen, innen van a becenevem.
Tovább megyünk, és egy faajtó előtt állunk meg.
-Bill, ezentúl itt alszol majd. - mondja, és kinyitja az ajtót - Velem.
Belépek, és ámultan nézek körbe. A szoba egyszerű, csupán egy ágy, egy íróasztal és egy szekrény, valamint egy újabb ajtó.
-Az a gardrób. - magyarázza - Már vettem ágyat is neked, hogy ne a nappaliban kelljen aludnod.
Zavartan nézek rá. Nagyon úgy tűnik nekem, hogy megterveztek mindent.

(Pár héttel később)

*Dipper*
Mikor ma felébredek, furcsa érzésem támad. Kitakarózom, és mikor megpillantom az okot, rémülten felkiáltok. Hangomra Bill azonnal kipattan az ágyból.
-Te jó ég, Dipper! Mi történt? - néz rám álmosan.
Sokkolt tekintetemet látva azonnal eltűnik a fáradtsága. Idejön hozzám, én pedig a lábaimra mutatok.
-Mi a...?! - nézi nagyjából annyira sokkoltan, mint én magam.
Felkelek, és megpróbálok lábra állni. Bizonytalan járásom láttán átkarolja a derekam, mielőtt elesek. Hálásan nézek rá. Megkérem, hogy segítsen le a földszintre. Mikor Mabel, Stan és Ford észrevesz, rémülten néznek rám.
-Dipper! - szólal meg Mabel - Úgy festesz, mint egy...
-Ember? - egészítem ki.
Mindhárman bólintanak.
-Már csak az a kérdés, hogy ez hogyan lehetséges. - mormogom.
Mabel elvigyorodik.
-Ó, én tudom! Bill és te...
Elvörösödik az arcom, Bill viszont felnevet.
-Nem hiszem, hogy ez állna a dolog mögött. Hiszen még nincs egy hónapja annak, hogy találkoztunk.
Felé fordulok, és a tekintetem látva eltűnik a mosolya, és zavartan néz rám vissza.
-Ami azt illeti... - kezdek bele nagy nehezen - Én...
-Dipper szerelmes! - kiáltja el magát Mabel.
*Bill*
Döbbenten nézek Dipperre.
-Ez igaz? - kérdem, pozitív válaszban reménykedve.
Pipacspiros arccal bólint, de látom rajta, hogy tart a reakciómtól. Elmosolyodom, teljesen magam felé fordítom, és megcsókolom.
Ez van. Én, Bill Cipher, az ember, beleszerettem egy szörnybe, akivel a legendák szerint leélem majd az életem.