Billdip sztorik [HUN]

No. 6 ~ A 18. körzet szökevénye

RunawayFlower kérésére! ^-^
Bogárkám, lehettél volna kicsit konkrétabb, de no problem! Ügyes kislány vagyok, megoldottam!
*(^-^)*
Szóvaaaal... No. 6 című anime/manga alapján írtam \(^.^)/
Bocsi, kicsit sötétre sikerült a kép
(#-_-)

*Bill*
Szakad az eső, már bőrig áztam. De kisebb gondom is nagyobb ennél. Vállon lőttek, gyenge vagyok, és nincs hova mennem.
Erőtlenül esek össze, bele egy sártócsába. Lehunyom a szemem. Ennyi volt. Nem küzdök tovább. Nem győzhetek a város ellen...
Hangos kiáltásra riadok fel.
A francba! Megtaláltak!
Négykézlábra kecmergek, és egy bokor mögé mászok. Ám a kiáltás nem egy fegyveres fickótól jött.
Óvatosan kikukucskálok a búvóhelyemül szolgáló bokor mögül.
A kiáltás egy kalyiba padlásának ablakából jött. A fiú, akitől a fura, mutáló hang származik, még mindig az ablakban könyököl, és unottan bámul kifelé.
Menedék!

*Dipper*
Ma van az évforduló. Mabel ma négy éve veszett el. A bácsikáim még elhiszik, hogy még életben van valahol. Én azonban beletörődtem a nyilvánvalóba.
Alig bírtam ma a gyászra koncentrálni. Mindenki az ikertestvéremről kérdezősködött. Sőt, valaki bíztatott is, hogy biztos jól van.
És akkor maradjak nyugodt, meg ne csapjam le az illetőt...
Hát, nem vagyok ilyen nyugodt természetű. Úgyhogy egy hét felfüggesztést kaptam.
A kiabálásom elmúlasztotta ugyan a haragomat, de a mérhetetlen fájdalmat semmi nem képes eltörölni.
Ellépek az ablaktól, és felcsapok egy furcsa könyvet, amit a felfüggesztésem alatt találtam elrejtve.
Neszezést hallok, mire felugrok.
Egy szőke hajú srác áll előttem, nagyjából egyidős lehet velem. Az ablakon mászhatott be.
A ruhája szakadt, mocskos, és... ó, te jó ég... véráztatta!
-Megsérültél! - szólalok meg.
Gratulálok, Dipper! Éljen az értelmes indítás!
Már nyúlnék a karjához, mire nekem esik, és a nyakamnál fogva a falhoz szegez.
Farkasszemet nézek az idegennel. Egy idő után lazulni kezd a szorítása, de ismét a falhoz szorít, mikor megszólal a telefonom.
Lassan a telefonomért nyúlok, egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust.
-Dipper! Zárd be az ablakot odafent! Ford már így is meg van fázva!
-Rendben, sajnálom. - válaszolok halkan - Ja, és Stan bácsi! Kiselőadást kell csinálnom a suliba. Ne zavarjatok, kérlek!
-Rendben. Jó munkát... vagy mi...
Bontom a vonalat, mire szöszi elenged.
-Gyere, ellátom a sérüléseidet!
Leültetem az ágyamra, és először fertőtlenítem a sebét a karján.
-Nem is kérdezted meg a nevem. - szólal meg halkan.
A hangja lágy és kellemes.
Zavartan elnevetem magam.
-Hát, valahogy kiment a fejemből, mikor a torkomat fogva a falhoz szegeztél.
Halványan elmosolyodik.
-Mi a neved?
-Dipper vagyok. - válaszolom halkan.
Meglepetten néz rám.
-Dipper? Ez a rendes neved?
-Nem, ez csak egy becenév. És téged hogy hívnak?
-William. - válaszol közönbösen.

*Bill*
Némán mered rám, mintha másra számított volna.
-Mi az? Tényleg ez a nevem.
Dipper vállat von.
Amúgy pont neki nem tetszik a nevem? Na, és az övé? Mert az normálisabb...
A továbbiakban nem beszélgettünk. Bekötötte a sebem, majd elment egy kis időre. Mikor visszatért, kezében egy tálcát hozott.
-Ne kapcsolj lámpát! - szólok rá, mielőtt hozzáérhetett volna a kapcsolóhoz.
-De így nem látok semmit!
Elnevetem magam, bár fogalmam sincs, miért. Talán a kislányos nyafogása hallatán.
-Nem tudsz sötétben tájékozódni a saját szobádban?

(Négy évvel később)

*Dipper*
Billnek másnapra nyoma sem maradt a szobámban. Ám a rendőröket nem tudtuk félrevezetni.
Egy börtönből elszökött bűnözőt rejtegettem. Legalábbis ezt szajkózták, mikor megfosztottak a kiváltságaimtól.
Én azonban máshogy látom. Akkor is és most is úgy vélem, hogy segítettem egy tizenkét éves gyereknek. Én, aki szintén csak tizenkettő voltam.
Azóta se bántam meg azt az éjszakát. Csak azt, hogy nem tudom, él-e még.
Nem tudom, őt miért ítélték börtönre. De sajnos már nem is deríthetem ki.
Rajta kaptak engem és Logant, ahogy egymásnak estünk a fiú mosdóban. Pontosabban ő kapott le engem, és még fel se fogtam, mi történik, mikor két egyenruhás férfi kirángatott minket az épületből, és egy-egy kocsiba tuszkolt mindkettőnket.
A rendfenntartó épület felé tartunk, én pedig feladtam a küzdelmet.
Lehunyom a szemem, és gondolatban bocsánatot kérek a családomtól, amiért elfajzott lettem.
Hírtelen fékez az autó, majdnem előre repülök.
Mi a fene?!
A hídon, amelyen át kellett volna kelnünk, egy ember áll, fekete csuklyában. Az idegen fölkapja a fejét, de a kapucni túl nagy, így nem láthatjuk az arcát.
Elölről kipattannak a marcona férfiak, és előkapják a pisztolyaikat. Az idegen nem moccan, továbbra is nyugodtan ácsorog.
-Kotródj az útból, vagy mi takarítunk el! - veti oda az egyik.
Az idegen nem reagál. A két férfi sortüzet nyit rá, de az meg se mukkan. Összeesik, de nem úgy, mint egy ember... és a csuklyán kívül semmi nem marad.
Ők is és én is sokkoltan nézzük az idegen hűlt helyét, majd hírtelen egy újabb csuklyás alak tűnik fel, és beugrik az autó nyitva hagyott ajtaján, és beindítva a motort, tolatni kezd.
A mellettem ülő két férfi már cselekedne is, de kilököm őket magam mellől. Kiesnek az autóból, úgyhogy az idegen megfordul, és a gázba tapos.
De nem jutunk messzire, mert az autó ismét tolatni kezd, vissza, a négy egyenruháshoz.
Kihajolok az ablakon.
-Távirányító van náluk! - szólok előre.
-Bassza meg! - mordul fel.
Elkerekedett szemekkel huppanok vissza az ülésre.
-W-william?!