Billdip sztorik [HUN]

De szép is a kamasz szerelem! - 3. rész

Csak azért, mert Hollosy nem bír várni! Ezek után legyen jó a kedved és szerezz valahol türelmet, mert megtalállak! :D

*Dipper*
Az elmúlt két hét minden délutánját Billel töltöttem. Egyre jobban haladtunk a feladattal... én pedig egyre jobban megkedveltem. Lehet, hogy ezt a biológia számlájára kéne írnom. Mert az első nap incidensei után egyszer se érintett meg, sőt, úgy viselkedik, mintha nem történt volna semmi. Aminek az egyik felem baromira örül. Talán túlságosan beleéltem magam ebbe az egészbe. Hiszen engem sosem érdekeltek más srácok... Billt leszámítva. Remek a humora, kedves és okos, de néha bosszantó és öntelt. Persze tudom, hogy az önteltség nem komoly, mégis furcsa érzés látni, hogy ennyire jól érzi magát a bőrében.
-Hé, Dipper! - ráz fel a gondolataimból - Minden rendben?
Felé fordulok és elmosolyodok.
-Igen. Bocs, folytasd csak!
Ismét magyarázni kezdi, hogyan készítené el a kiselőadást, én pedig nem tudok másra figyelni, csak az ajkaira. Még emlékszem az érzésre és a csók hevességére. Az emléktől elönt a forróság.
-...de úgy látom, téged ez rohadtul nem érdekel. - fejezi be.
-Mi? - kapom fel a fejem.
Elmosolyodik.
-Ejnye, csak nem elterelte valami a figyelmed? - kérdi gúnyolódva.
Tekintetem feljebb vándorol a szemére, ami pajkosan vizslat engem.
-Csak nem a számat stírölöd?
Megnyalja az alsó ajkát, én pedig nagyot nyelek.
A francba! Én is meg akarom nyalni azt az ajkat!
Összeszorítom a szemem. Te jó ég! Hogy gondolhattam ilyet?!
Mire ismét kinyitom a szemem, Bill nagyjából 5 centiről néz rám.
-Whoa. - hőkölök vissza.
Az eddigi pajkosságot szelíd mosoly töri meg.
-Ha vonzódsz hozzám, csak mondd ki!
Egyszerűen elveszek aranyszínű szemeiben. Persze, hogy vonzódok hozzá! Erre már én is rájöttem. Csak azt nem tudom, miért. Mármint... hogy miért képes bennem vágyat kelteni.
Farkasszemet nézek vele.
-Nos? - vonja fel a szemöldökét.
-Nos, mi? - kérdezek vissza.
-Megcsókolsz magadtól, vagy nekem kell kezdeményeznem? - biccenti kissé oldalra a fejét.
-Miért? Meg akarsz csókolni?
-El se tudod képzelni, hogy mennyire. - sóhajtja, lehelete simogatja a bőröm.
-Akkor tedd azt.
Szája félmosolyra húzódik.
-Nem, amíg el nem mondod, mit érzel irántam.
Egy ideig némán nézzük egymást. Végül azonban megtöröm a csendet.
-Én... szer... vagyis... kedvellek. - motyogom.
Ha valóban így is érzek, akkor is korai ilyet mondani.
Bill arcán széles mosoly terül szét. Szelíden megérinti az arcomat.
-Én is szeretlek.
Nem reagálok. Tuti, hogy csak félrehallottam. Elneveti magát, ami csak alátámasztja.
-Ne nézz már ilyen döbbenten! Jól hallottad.
-Mi? De akkor te és Mabel...
-Á, szóval csak ez a probléma? - kérdi mindentudó tekintettel, és elhúzódik.
-Csak? Hogyhogy csak? - akadok ki - Bill, te a testvéremmel jársz, ráadásul mindketten azonos neműek vagyunk!
Bill mosolya egy pillanatra sem halványul.
-Én nem járok Mabellel.
-Akkor mivel magyarázod, hogy folyton együtt lófráltok?
-Mert tanácsokat adott, hogyan csábítsalak el. - közli egyszerűen.
Erőltetetten felnevetek.
-Aha, hát persze!
-Komolyan!
Nem múló hitetlenségemet látva felsóhajt.
-Már kilencedik eleje óta szerelmes vagyok beléd, csak nem volt merszem közeledni. Aztán a tesód megszólított egyik óra után, én pedig felismertem, mert tudtam, hogy ikrek vagytok.
Nem tudom, hogy hihetek-e neki, de hagyom, had folytassa.
-Szóval úgy döntöttem, élek ezzel a remek lehetőséggel. Egyébként a biológia feladat is pont kapóra jött. Főleg azért, mert te ébresztettél rá, hogy miért nem volt még barátnőm.
Elkerekedik a szemem. Úgy fecseg erről az egészről, mint mások az időjárásról.
-Ne mondd, hogy te...
Némán bólint. Bassza meg! Azt hittem, csak szórakozik velem...
-Ezért tudom, hogy a mai napig nem fogadja el a világ. És ezért kérdeztelek meg téged is.
-És ha mondjuk az én családom ezt nem fogadja el?
Basszus! Ez úgy hangzott, mintha én elfogadnám! Vagy valójában elfogadom? Fogalmam sincs, mit kéne erre válaszolnom.
-Egy ilyen komoly érzés nem változik meg szimplán azért, mert a hetero tömeg ezt akarja. Persze látszatból követheted az ostoba szabályokat, de akkor meg boldogtalan leszel.
Értetlenül nézek rá, mire azonnal elmagyarázza.
-Tudod, mikor betöltöttem a tizenhatot, a szüleim komolyan aggódni kezdtek, amiért nincs barátnőm. Annyira, hogy össze akartak hozni a család egyik régi barátjának lányával. - meséli, majd nevetve folytatja - A vicces az egészben az volt, hogy az a lány se a fiúk társaságát kereste.
Valahogy bíztatnom kell a beszédre! Minél többet beszél, annál messzebb kanyarodunk attól, hogy én vajon mit is érzek. Jobb, ha ebbe a káoszba, ami jelen pillanatban bennem dúl, nem lát bele, míg rendet nem teszek.
-Mi lett a vége? - kérdem.
Már folytatná, de nem teszi. Helyette elvigyorodik.
-Erre már nem válaszolok! Így is hagytad, hogy elkalandozzak! - lök meg játékosan - Te viszont nem válaszoltál az én kérdésemre.
Lesütöm a szemem.
-Én... nem tudom. Teljesen össze vagyok zavarodva.
Két keze közé veszi az arcom, kényszerítve, hogy ránézzek.
-Ha te is legalább egy részét érzed annak, amit én érzek irántad, akkor hagyod, hogy megcsókoljalak. Ha nem akarsz tőlem semmit, akkor pedig most tisztázod. De előre figyelmeztetlek! Ha megcsókoltalak, nincs visszaút! Az enyém vagy, én pedig a tiéd. Szóval?
Nagy levegőt veszek, és lassan kifújom.
Akarom őt?
Igen.
És akarom, hogy én az övé legyek?
Igen.
Megbékéltem azzal, hogy azonos neműek vagyunk?
Azt hiszem, kénytelen leszek.
-Most az egyszer nem hallgatnál a szívedre az agyad helyett? - kérdi halkan.
Csak most tűnik fel, hogy csukva van a szemem.

*Bill*
Lélegzetvisszafojtva várom a válaszát. Végül halkan megszólal.
-Nem tudom. Győzz meg!
-Hogy érted? - lepődök meg.
-Győzz meg, hogy igent mondjak!
Elmosolyodom, bár nem láthatja. Lassan felé hajolok, és megcsókolom.
-Ha igent mondasz, bármikor megcsókollak, amikor csak szeretnéd. - mormogom bele a csókba.
Az arcára is nyomok egy puszit.
-Teljesen átadom magamat neked, testem és lelkem csak a tied.
A következő puszit a füle tövére lehelem.
-Elvezetlek egy olyan világba, amiről álmodni se mertél.
A nyakába fúrom az arcom, és finoman beleharapok hibátlan bőrébe. Válaszul reszketegen felsóhajt.
-Megóvlak mindentől és mindenkitől.
Elhúzódok tőle, hogy kigombolhassam az ingjét. Puha csókokat lehelek tökéletes mellkasára.
-Elkergetem a rossz álmaidat.
Meglököm, ő pedig elterül az ágyon. Fölé hajolok. Basszus, meg akarom ízlelni minden négyzetcentijét!
Kicsatolom a nadrágja övét, és lejjebb húzom róla a farmert. Újabb forró csókot lehelek rá, a boxere fölött.
-És végül... minden nap biztos fuvarod vagyok a suliba.
Felnevet, amivel meglep.
-Basszus, ilyen oknak nem tudok ellenállni! - mondja vigyorogva.
Elmosolyodok.
-Akkor jó, hogy utoljára tartogattam, ugye?
-Igen. - feleli nevetve.
Találkozik a tekintetünk. És hogy mit látok rajta? Vágyat. Persze nem kell messzire mennem, hogy máshonnan is rájöjjek.
Letolom a farmerját, és olyat teszek, amit még soha korábban. Fogaim közé veszem a boxerét, és úgy húzom le róla. Felnyög, pedig hozzá se értem most. Ez növeli az önbizalmam.
-Kicsit máshogy képzeltem a csókunkat. - jegyzi meg sóhajtozva.
-Miért? - torpanok meg.
-Mert abban reménykedtem, hogy ezt azután tesszük, miután igent mondok.
Mérhetetlen boldogság árad szét bennem, de visszafogom magamat.
-Szóval tényleg ennyire jó lehetőség, hogy minden nap beviszlek a suliba? - kérdem nevetve.
-Ja. Főleg az győzött meg. Nem azok az édes dolgok, amiket mondtál nekem, a csókjaid, vagy az iménti jeleneted...
Mindketten elnevetjük magunkat.
-Na, folytasd, amit elkezdtél! Mert okoztál nekem egy kis problémát, amit helyre kell hoznod!
Elégedetten elvigyorodok.
-Kérése számomra parancs, Mr. Pines!