Billdip sztorik [HUN]

Vakrandi

*Dipper*
-Figyelj, Ashley! - kezdem a lehető legkíméletesebben - Szerintem ne találkozzunk többet.
Elkerekedik a szeme. Mindig rengeteg sminket használ, amitől úgy fest, mint egy bohóc. És minden percben azt lesi, hogy tökéletes-e. És ez bosszantó. Nagyon. És gátol a rejtélyek megfejtésében. Nem tudok vele mást csinálni, csak vásárolni meg puccos éttermekben vacsorázni. Megcsókolni meg csak akkor hagyja magát, ha ő akarja. Vagyis csak a barátnői és az exei előtt. Én pedig ezt nem bírom tovább!
-De Bébi! Mi a baj? - néz rám csücsörítve.
Rühellem, mikor „Bébi"-nek hív. És mikor csücsörít. De nem vagyok akkora tapló, hogy ezt elmondjam neki. Vállat vonok, mintha nem tudnám, „Mi a baj.".
-Azt hiszem, ez nem fog működni. - mondom, holott tudom, hogy nem működik - Nem érzem, hogy több lenne köztünk testi vonzalomnál.
Egy pillanatra lehunyja a szemét, majd kinyitja, mintha abban reménykedne, hogy nem vagyok valós. Ja, igen. Okosnak se igazán nevezném. Szerencsére meglátom az értelem halvány szikráját a babakék szempárban. Frusztráltan beletúr festett tejfölszőke hajába.
-De... mi lesz így velem?! - akad ki.
Fogalmam sincs, hogy bírtam ki vele majdnem egy évet. De nem folytatom. Meguntam.
-Mit fognak rólam gondolni?
Eddig türtőztettem magam, de nem tudok visszatartani egy szemforgatást. Hírtelen rám emeli a tekintetét. Dühösen néz rám.
-Te... te nem dobhatsz engem! - akad ki - Én vagyok, aki kidob másokat!
Öveket becsatolni! Kezdődhet a női érzelmek hullámvasútja! Az értetlenség és a tagadás pipa. Van még az ígérgetés/alkudozás, és... ó, nem! Nem a beletörődés! A hisztirohamok és szitkozódások kísérte távozás. Bár Ashley esetében most az utolsónak kell jönnie. Felpattan, ami alátámasztja az előbbi gondolatot.
-Te egy kibaszott nagy fasz vagy! - vágja az arcomba.
Hát nem tündéri, mikor egy lány így beszél?
-Szia, Ashley! - vigyorgok rá.
Felmordul, és dühösen magamra hagy. Még hallom, ahogy azt motyogja, mekkora gyökér vagyok. Egyszeriben nevethetnékem támad. Hogy felkapta a vizet, amiért dobtam! Pedig nagyon finoman fogalmaztam. Megkönnyebbülten felsóhajtok, és magam is távozok az étteremből, a többi vendég tekintetével kísérve. Mikor kiérek a friss levegőre, és megpillantom az autómat, kitör belőlem a nevetés. Mert én hoztam el Ashleyt az étterembe, ami Gravity Falls legmagasabb pontján, egy kisebb hegy tetején található. Ide hívta randira Gideon a testvéremet, Mabelt, úgy nyolc éve. Itt nem járnak a buszok, és hosszú a séta lefelé. Pláne magassarkúban. Bepattanok az autómba, és elindulok lefelé. Nem telik bele 2 percbe, és elhajtok a még mindig mérgelődő Ashley mellett. Elnyomom a késztetést, hogy rá dudáljak. És esküszöm, ha nem tartanék attól, hogy Ashley a nyakamba mélyeszti manikűrözött karmait, a szakítás ellenére levittem volna kocsival. Hazaérve Mabel vidáman a nyakamba ugrik.
-Ashley felhívott! - mondja kuncogva - Úgy tűnik, A Klub mindkettőnknek egy kapcsolat végét jelenti. De nagyon örülök, hogy vége!
Elvigyorodom. Mabelnek és nekem 10 alkalomból 9-szer egyezik meg a véleményünk. De a terveim közt van, hogy a maradék 1 alkalommal is ez legyen a helyzet.
-Mabel, tudnál nekem szervezni egy vakrandit? - kérdem, és kíváncsian várom a reakcióját a folytatásra - Ezúttal egy sráccal.
Mabelnek felragyog a szeme.
-Te. Jó. Ég! - visongja.
Ashley felvetette bennem az ötletet, hogy esetleg valami újat is ki kellene próbálnom. A legtöbb itteni lány a külsőjével foglalkozik, ami csak egy bizonyos szintig jó. Talán egy hozzám hasonló sráccal jobban kijönnék. És mivel az ikertesómra bízom a választást, csak jó sülhet ki ebből. De a puding próbája az evés.

Pár nappal később...

Csengetnek, mire az ajtóhoz rohanok, hogy kinyissam. Egy magas, szőke srác áll az ajtóban, melegen elmosolyodva, mikor észre vesz. Viszonzom a mosolyát, bár kicsit zavarban vagyok. Ez az első eset, hogy a randipartnerem jön értem. Ne nevessetek ki, de tényleg emiatt érzek csak idegességet. De tudom, hogy jól döntöttem, mert a partnerem igazán vonzó. Pedig eddig úgy tudtam, hogy a lányok érdekelnek.
-Szia. - köszön végül.
-Szia. - köszönök vissza.
Halvány fogalmam sincs, mit kellene most tennem. Szöszi felnevet.
-Ez az első vakrandid, ugye? - kérdi még mindig nevetve - Ráadásul rögtön egy sráccal!
Kelletlenül felnevetek.
-Azt hiszem, lebuktam.
Kiszélesedik a mosolya.
-Semmi baj. Nekem se ment elsőre zökkenőmentesen. - mondja legyintve.
Hírtelen eláraszt a nyugalom.
-Mit szólnál, ha érdekesebbé tennénk az estét? - ajánlja fel.
-Hogyan?
-Amíg haza nem hozlak, egyikünk sem árulja el a nevét.
-Hmm...
Végig gondolom, és tetszik az ötlet. Így tényleg érdekesebb lesz ez a randi. Mert így mindkettőnket furdalja majd a kíváncsiság.
-Rendben. - bólintok.
Egy ideig csendben ácsorgunk az ajtóban, de végül ő töri meg a csendet.
-Akkor? Mehetünk?
-Ja, igen. Bocsi. - térek magamhoz.
Becsukom magam mögött az ajtót, és a kocsija felé vesszük az irányt. Beszállunk a sárga kocsiba, és elindulunk, bár fogalmam sincs, hova.
-Egyébként a testvérem nem mondta meg neked a nevem? Csak mert már most szeretném tisztázni, hogy mennyire indulunk egyenlő esélyekkel.
Egy pillanatra rám néz, majd ismét az útra figyel.
-Direkt megkértem, hogy a címeteken kívül semmit se mondjon.
Ez furcsa. Mabel odament volna egy random sráchoz, hogy megkérje, vigye el a testvérét randira? Ugyan már!
-És hogy lehet, hogy nem tudod a vezetéknevemet sem? A testvéremet se ismered? - nézek rá hitetlenül.
Nem néz rám, de elmosolyodik.
-Új vagyok a városban, és a testvéred eligazított. Szóba került, hogy miért költöztem ide. Meséltem neki, hogy nemrég szakítottam a barátommal. Erre felvetette, hogy vigyelek el egy randira.
-És te beleegyeztél, hogy egy vadidegen testvérével randizz?! - nézek rá hitetlenül.
-Nem tudtam neki nemet mondani. - válaszol, még mindig mosolyogva.
Igen, ezt ismerem! Mabelnek olyan kisugárzása van, aminek nem lehet nem engedni.
-Szóval megkérdeztem, hogy nézel ki, miért keresel vakrandi-partnert, a lakcímed, és mondtam egy időpontot.
Mosolyogva csóválom a fejem, de nem mondok semmit.

(...)

Éjfél körül szállít haza a randi partnerem. Egy laza gyorséttermi menü után sétáltunk a tóparton, és gyönyörködtünk az éjszakai égbolt látványában. Remekül éreztem magamat az este! Nagyszerű humorral és remek személyiséggel rendelkezik. És az sem hátrány, hogy megegyezik az ízlésünk.
-Most már elárulod a nevedet? - kérdem mosolyogva, elhúzódva tőle, ezzel megszakítva életem első „meleg csókját".
-Előbb halljuk a tiédet! - vigyorog rám.
-A nevem Dipper Pines.
Kiszélesedik az a lélegzetelállító vigyora.
-Az enyém Bill Cipher.