Billdip sztorik [HUN]

Balszerencse áradása

Tegnapelőtt említettem pár ötletem Lesmiserables_fanboy-nak, és úgy gondoltam, most megírom az egyik kis jelenetet.
Ne várjatok nagy sztorit, mert ötlet- és időhiányban szenvedek (">-<)
Egy kicsit a valóságból (a vasárnap történtekből és egy-két beszélgetésből) is merítek pár dolgot. De a béke megtartása és a félreértések elkerülése végett nem fedem fel, melyik alapul valóságon, és melyik csak zakkant elmém őrült szüleménye :D
A cím egyébként az egyik kedvenc filmem címe, és úgy gondoltam, ehhez a sztorihoz pont passzol ^-^

*Dipper*
Akárhogy is kérleltem, Mabel nem akart velem eljönni a könyvhétre. Úgyhogy kénytelen vagyok egymagam utazni a könyvekkel és könyvmolyokkal teli térre.
Hírtelen nagyot fékez a busz, mire lecsúszik a kezem a kapaszkodóról, és konkrétan ráugrok egy szőke és magas srácra. Azonnal reagál, és átöleli a derekam, mielőtt eltaknyolhatnék.
Hálásan nézek fel az idegenre, de amint találkozik a tekintetünk, elakad a lélegzetem.
Ó, te jó ég! Ez a srác baromi dögös!
-S-s-sajnálom, h-hogy b-beléd estem. - dadogom zavartan, majd felfogom, mit is mondtam az imént.
Baszki! Ezt most tényleg hangosan kimondtam?!
A srác mosolya alapján igen.
És a francba is, mindenki minket bámul! Még egy idős bácsi kutyája is!
Amint kinyílik az ajtó a megállóban, ellököm magam a sráctól, és lemenekülök a buszról. Inkább gyalog megyek.
(...)
Mikor meglátom az első standot roskadásig megpakolva könyvekkel, minden másról megfeledkezek.
Itt vagyok, és már csak a könyvek számítanak.
Beugrom a közeli Starbucks-ba, hogy egy nagy pohár jegeskávét vegyek magamnak, majd én is csatlakozom a standok közt lődörgő tömeghez.
Fejben máris összeállítok egy "bevásárlólistát" a látottak alapján. Így mikor a tér végére érek és visszafordulok, már céltudatosan vásárolok.
Egyik kezemben egy könyves szatyorral, a másikban pedig a jegeskávémmal igyekszem a tömegáradattal szembe.
Valaki lök rajtam egyet, amitől megbotlok, és előre zuhanok... rá az előttem lévőre.
Szerencsére gyorsan kapcsol, így ismét megúszom a pofáraesést. A kávém a földön landol, nagy mázlinkra a tetejével együtt, így a pohár tartalma nem borult ránk.
De mégse tudok megkönnyebbülten fellélegezni, mert megszólal a megmentőm.
-Lám, lám, lám! Ismét belém estél? - kérdi kuncogva.
Ó, hogy az a... Csak én lehetek ilyen szerencsétlen!
A kisebb sokktól elejtem a könyveimet is, amik hangos puffanással érnek földet.
Rögtön ellököm magam a szőke sráctól.
-M-m-mit k-keresel te itt?! - akadok ki.
Szöszi felnevet.
-Tudtommal ez nem egy zártkörű rendezvény.
Zavarba hoz a válaszával, mert igaza van. És ettől csak még ingerültebb leszek.
-A franc se gondolta volna, hogy újra találkozok veled, pláne itt! - vágom a képébe hangosan.
Miért kiabálok? Miért tud ez az aprócska dolog ennyire felbosszantani? Hisz még a nevét se tudom ennek az alaknak!
Mélyet sóhajtok.
Rendes volt és segített, én pedig ok nélkül leharapom a fejét.
-Sajnálom. - mondom végül - És köszönöm.
A srác meglepetten néz rám.
-Nem tesz semmit. - legyint, majd leguggol a kiborult könyveimhez.
A francba! Azok a könyvek...
-Te melegregényeket olvasol? - kérdi egyszerűen.
Mintha ez lenne a normális...
-Hát én...khm...
-Az Ethan és Carter nagyon jó! - tartja felém az említett könyvet.
Az arcom teljesen elvörösödik, és gyorsan kikapom a kezéből a kötetet.
-Nem muszáj segítened... - motyogom, ahogy én is lehajolok összeszedni a szerzeményeimet.
Nem válaszol. Vagyis... nem azt, amire számítok.
-Egyébként a nevem Bill.
Igyekszem kerülni babakék tekintetét, de azért válaszolok.
-Én Dipper vagyok. - mondom alig hallhatóan.
Összeszedjük a könyveket, és feltápászkodunk.
-Még egyszer köszi. - mondom és már menekülnék ismét.
De ujját beleakasztja a válltáskám pántjába, és úgy húz vissza, mint valami pórázzal.
Megtorpanok, és döbbenten nézek rá vissza.
Elmosolyodik, felemeli a másik kezét, és mutatóujjával feljebb tolja az orromon a szemüvegem.

*Bill*
-Még egyszer köszi. - motyogja, és megint meg akar lógni.
A-a! Nem mész sehova!
Elkapom a válltáskája pántját, és visszahúzom magamhoz.
Fogalmam sincs, mi ütött belém, hogy ezt teszem. De egyszerűen képtelen vagyok őt elengedni.
Meglepetten fordul hátra, szemüvege mögül figyel mogyoróbarna szemeivel.
Elmosolyodok.
Gyönyörű szemei vannak, a tekintete barátságos. És nem csak most, a buszon is így nézett rám, a zavara ellenére.
Mutatóujjammal feljebb tolom a szemüvegét, mire az arca teljesen elvörösödik.
Milyen imádnivaló!
-Miért nem nézelődünk együtt? - kérdem - Ha már úgy hozta a sors, hogy újra találkozzunk...
-A sors vagy a szerencsétlenségem? - motyogja maga elé.
Döbbenten nézek rá.
-Mi? - kérdezek rá.
Remélem, hogy rosszul hallottam.
-Áh, semmi, semmi! - legyint.
Furán nézhetek rá, mert mosolyt erőltet magára.
-Hol kezdjük?
Elgondolkodva nézek rá. Miért nem akar velem nézelődni?
-Először meghívlak egy másik kávéra. - bökök a földön fekvő Starbucks-os pohárra.
-E-erre igazán semmi szükség... - ellenkezik, de nem hagyom, hogy visszautasítsa.
Megragadom a csuklóját ( nem, nem a csiklóját, te lüke! XD ), és berángatom a közeli Starbucks épületébe.
(...)
Miután mindketten megittuk a kávénkat és alaposan bevásároltunk könyvekből, úgy döntünk, hogy a térhez közeli parkban telepszünk le.
Körülöttünk a táskák és vagy 6 szatyor könyv.
Dipper elmerengve nézi a parknál járkáló turistákat, én azonban őt figyelem. Lassan a szemüvegéhez nyúlok, és lehúzom az orráról.
Megrezzen.
-Juj, mit csinálsz? - kérdi megilletődve, a hangja inkább vinnyogásra hasonlít.
Nevetve felveszem a szemüvegét.
-Hű! Ez baromi éles! Tiszta 8D! Még a virág érzéseit is látom!
Dipper igyekszik visszatartani a kuncogást, de kudarcot vall.
-Hülye! - lök meg vigyorogva.
Túljátszott mozdulatokkal elterülök a fűben, ő pedig fölém hajol.
-Azért ekkorát nem löktem rajtad. - csipkelődik mosolyogva.
Ráül a hasamra, amivel meglep. A földhöz szegez, de nem bánom.
Ám mikor vissza akarja venni a szemüvegét, elkapom a kezét.
Alig észrevehetően elkerekedik a szeme.
Á, hatással vagyok rá!
Találkozik a tekintetünk, mire elhalványul a mosolya.
Igen! Itt az alkalom!
Már azóta meg akarom csókolni, mióta megláttam, milyen könyveket vett.
Mert ő is egy könyvmoly.
Mert ő is olyat olvas, mint én.
Mert ő is meleg.
Lassak közelebb hajol hozzám, én pedig lehunyom a szemem, és várom az ajkai érintését.
-Fúj, baszki! - lököm le magamról azonnal, ő pedig megállás nélkül röhög, a fűben hemperegve.
-Undorító vagy! - kiabálom undorodva, de végül elnevetem magam.
Ez a kis csendes, szerencsétlen könyvmoly... volt hozzá bátorsága...
És megnyalta a fülemet!

Sajnálom, hogy eltűntem, sajnálom, hogy ilyen rövid fejezettel próbálom kiszúrni a szemeteket, és sajnálom, amiért a tartalma sem az igazi ><
De az az ötletem támadt, hogy írhatnánk egy közös fejezetet.
Ám arra még nem jöttem rá, hogy valósítsam ezt meg XD
Úgyhogy kommentben várom az ötleteket, hogy oldjuk meg a közös rész megírását :D