LoveGame

Prológus

Szia! Ha új olvasó vagy örülök, nagyon neked és remélem tetszeni fog majd a könyv, mindenképpen hagyj magad után nyomot és írd le a véleményed a kommentekben! :)

Ha pedig visszatérő olvasó vagy feltűnhet, hogy van némi változás, nagy részben csak apróságok. Ez azért van, mert épp visszanézem a könyvet, javítok bele egy kicsit, hiszen mégiscsak évekkel ezelőtt írtam és már így idősebb fejjel találtam benne hibákat, amik mostanra eltűntek és folyamatosan javítom őket és van ahova teszek egy kicsit részletesebb leírást. 

Talán még érdemes is lenne újraolvasni?! Mindenesetre, köszönöm, hogy itt vagy <3 M.

Nos, a nevem Titanilla Hilmer. Londbonban élek kiskorom óta a szüleimmel egy kertes házban, a város szélén. Egyke vagyok, egyelőre. A szüleim pár hónapja jelentették be, hogy testvérem lesz, én pedig valljuk be majd kicsattantam az örömtől. Tudni illik egy aranyos kisbabával velem madarat lehet fogatni, nagyon szeretem a gyerekeket és izgatott voltam az életben ezért az új fejezetért. Picit nagy lesz köztünk a korkülönbség – majdnem 18 év - de azt gondolom a szüleim 40 éve nem túl késő egy gyerekhez. Már csak azt is öröm volt látni, hogy a szüleim milyen izgatottak. Olyan szituációkban látom őket, amikben eddig még soha és mindig melengeti a szívem, ha azt látom mennyire boldogok és szerelmesek még ennyi év után is.

Visszatérve rám, mit is mondhatnék? Nem igazán vagyok egyforma a kortársaimmal. Persze egy földhöz ragadt lélek sem vagyok, megesik, hogy bulizni megyek de nem ezt tartom a leglényegesebbnek az életben és a szabadidőmben. A napjaimat leginkább az olvasás és írás teszi ki. Blogokat, könyveket egyaránt szívesen bogarászok, ha pedig megihletnek papírra - pontosabban monitorra - vetem őket. Emellett szeretek ruhákkal és öltözködéssel is foglalkozni. Az iskolában is rengetegen összesúgnak a hátam mögött vagy lehurrognak azért, amit felveszek, majd pár hónappal később ők is felveszik azt. Már megszoktam, még akkor is ha néha rosszul esik egy egy furcsa tekintet. Van egy kialakult stílusom, amit nem félek viselni, nekik pedig nincs. A kritikát pedig nem igazán tűröm és nem jól kezelem, így mindig kiállok magamért, nem vagyok az az elveszett lélek, még ha sokat úgy gondolják is. Ismeretlenként rengetegen mondták már nekem, hogy szűkszavúnak tűnök első benyomásra. Ez csak azért van, mert kell egy kis idő és ismeretség nekem ahhoz, hogy valaki mellett feloldódjak és önmagamat adjam. Néha ég és föld a két személyiségem, néha be sem áll a szám aztán van amikor csöndben is elvagyok.

A suli. Hát megyeget, inkább így mondanám. Nem vagyok egy mintadiák, utálok tanulni, lusta vagyok és ez meg is látszik a jegyeimen. Túlzottan is álmodozó személyiség vagyok, gyakran órán is belefeledkezek a kis álomvilágomba és hirtelenjében csak a csengő hangjára ébredek fel és jövök rá, hogy egyáltalán nem figyeltem. Pozitívum viszont, hogy nem egy könyvem következő fejezete született már meg a fejemben órán, így talán egy-egy elbukott dolgozatnak volt értelme és legalább hasznom lett belőle, legalábbis az én szememben.

Barátokat tekintve nincs sok, viszont sok haverom van. Sok mindent kell ahhoz tenni valakinek, hogy a barátomnak szólíthassam. Ezért is fejezem inkább úgy ki magam, hogy a haveri köröm nagy, a baráti pedig kicsi. A legjobb barátnőm Leti, mindent tud rólam. Ő az, akire mindig számíthatok és az időm nagy részét is vele töltöm általában az iskolában. Ugyanakkor elég különböző személyiségünk van, gyakran elgondolkodtam már azon, hogy akkor is barátok lennénk-e ha nem töltenénk együtt minden napot a suliban és arra a válaszom valószínűleg az lenne, hogy nem. Majd kiderül, a jövőben kitartunk-e egymás mellett vagy másfelé sodor az élet minket.

Na de elég a hablatyolásból. Március végét írunk, a fagyos és zord telet felváltotta a lágy és kellemes tavaszi idő. A jég és hó elolvadt, és az emberek is kezdenek felolvadni az ősz és tél után. A nap kellemes sugarainak köszönhetően mindenki jobb kedvre derül és nagyobb erővel vág neki a napnak. Már aki... A félévi hajszát túléltem és még mindössze 3 hónapot kell lehúznom az iskolából ebben a tanévben, mondanom sem kell mennyire kínszenvedés már. Ez lesz az utolsó úgymond szabad nyaram, a jövő évünk nagy részét ugyanis mindenbizonnyal az érettségi hajsza fogja kitenni. Alig várom. Remélem érződik a szarkazmus.