LoveGame

XLII. Miért pont ő?

Titanilla szemszöge

A Hallból hazafelé jövet gondolatok sokasága cikázott a fejemben. Lóri kocsijában ülve néztem az alvó város elsuhanó utcáit. Ilyenkor nyugalom száll Londonra, hajnalra már csak pár fiatal szállingózik haza vagy épp családapák ébredeznek a napi munkához. Annyira durva belegondolni, hogy mennyi fázisa van az életünknek. Egészen babakortól kezdve, tinédzser éveinken át mindig más más gondokkal kell megküzdenünk, amikre pár éven belül nevetve nézünk vissza. Én egyelőre az álomvilágommal küzdöttem. Miért nem vagyok olyan nő, aki szabadon van akárhány fiúval, mégsem zúg bele a kedves bókokba, a gyönyörű szemekbe vagy a gyengéd érintésekbe?! Kétségtelenül rengeteg romantikus könyvet olvastam már és éhezem a szeretetre. Megfordult már a fejemben mi lett volna, ha szeptemberben elmegyek Londonból továbbtanulni - ahogy jó néhány ismerősöm - és mondjuk egy teljesen ismeretlen városban találkozom Lórival. Akkor is ilyen idegennek és mondhatni bűnösnek érezném a tetteimet? Akkor is eszembe jutna ennyiszer Harry? Néha akaratlanul is csak az ugrik be, hogy igen ebben és ebben hasonlóak, de viszont abban vagy abban nem. Az örök hasonlítgatás, pedig közük nincs egymáshoz. Nem kereshetem Lóriban Harryt, vagy fordítva. Túl kell lépnem.

- Mi a baj?

Eleinte fel sem eszméltem mély gondolataimról Lóri szavaira, viszont mikor meleg érintését combomon éreztem azonnal rákaptam a tekintetem. Világoskék szemeit az utca lámpái világították meg ahogy az útra figyelt, majd arca vörös fényt kapott a közlekedési lámpának köszönhetően és végletesen megállapodott rajtam kíváncsi tekintete. Vastag szája enyhe bíztató mosolyra húzódott, ahogy mindig, akárhányszor rám néz.

- Nincs baj, csak fáradt vagyok - tettem a kezemet a combomon pihenő övére, ő pedig azonnal összefűzte ujjainkat. Elmosolyodtam, ahogy tettére néztem. Kezem szinte eltűnt az övé alatt és furcsa volt a hőmérséklet különbség is. Jéghideg kezeimnek jól esett meleg érintése. Nem sokkal később a házunk előtt parkolt le. Meglepetésemre kipattant az autóból és megkerülve azt ajtót nyitott nekem. Széles vigyorral köszöntem meg kedvességét. Hátamat a kocsijának döntöttem, ő pedig egészen közel állt hozzám. Lábujjhegyre állva kulcsoltam kezeimet a nyakára mire kuncogni kezdett és a csípőmbe markolt.

- Kicsi vagy még hozzám - gúnyolódott. Egy pillanatra bosszúsan összehúztam a szemeimet, majd a legtüzesebb tekintetemet elővéve hajoltam egészen közel hozzá. Nem csókoltam meg, mindössze ráharaptam az alsó ajkára és vigyorogtam nem tetsző morgásán.

- Azt mondtad kicsi vagyok hozzád, akkor miért veszel meg a csókomért? - motyogtam. Ajkam minden egyes kiejtett szónál súrolta az övét és élveztem, ahogy felhergelem. Nos ez az, ami nem voltam Harry mellett. Annyira tapasztalatlannak éreztem magam, hogy vele szemben sosem mertem ilyen lenni. Ilyenkor belső istennőm mindig elégedetten illegeti magát a tükörben és csak azt hangoztatja, hogy igen Titanilla, ez vagy te.

Lóri végül megkapta a túlfűtött csókját, percek kellettek mire lenyugodtunk mindketten és véglegesen sikerült elhajtania. A földet bámulva lépkedtem a kapunk irányába. Próbáltam minél halkabban cselekedni, hogy ne ébresszem fel a teljes házat az érkezésemmel.

- Beszélhetnénk?

A mellkasomhoz kapva ugrottam egyet, úgy megijesztett a szomszéd udvarról jövő mély hang. Riadt tekintetemet odakapva vettem észre a sötétben Harryt. Mindössze a cigi izzó fénye világított ajkaiban és az utcáról beszűrődő lámpa fénye.

- Jézusom a frász hoztad rám - sóhajtottam. Mellkasom még mindig szaporán emelkedett fel le. - Nem ér rá holnap? Hajnali három van - pillantottam telefonom képernyőjére, majd onnan rá.

Furcsálltam, hogy itthon van. A Hall közelebb lett volna a belvárosi lakásához és nem is értettem miért üldögélt itt kint a sötétben a cigit kivéve. Ahogy átugrott a kerítésen és a hintámra ült egyértelművé vált nemleges válasza, így nagy levegőt véve ültem le mellé, a cuccomat pedig a hintára tettem. Harry ismerős parfümje rögtön megcsapta az érzékszerveimet és minél kevésbé feltűnően próbáltam a levegőbe szippantani, hogy minél többet elraktározzak belőle. Figyeltem ahogy a zsebébe nyúl, ahonnan újra előhúzza a cigis dobozát. Amint rágyújtani készült a kezére tettem az enyémet.

- Most szívtál egyet, nincs szükséged még egyre - vettem ki a kezéből. Próbáltam nem tudomást venni bőrünk találkozásáról, ami szikraként fűtötte fel az egész testem. Kétségtelenül ideges volt, mindig csak akkor próbálkozik több szálat szívni, ha feszült. - Miről szeretnél beszélni?

Egy pillanatra kapta csak rám a tekintetét. Zöld szemeiben megcsillant a lámpa fénye, ahogy tekintete elkalandozott az arcomon, majd újra összekulcsolt kezeit kezdte pásztázni maga előtt. A szívem összefacsarodott, nem szokott ilyen bizonytalan és kisfiús lenni. Legszívesebben megöleltem volna, de közben ez volt az a dolog, amit legkevésbé is akartam.

- Miért pont Lorand?

Kérdése visszhangzott a fejemben. Az óriási néma csendbe csak úgy kimondta ezt a kérdést, majd várta a válaszom. Percekig tartott, míg azon gondolkodtam mit válaszoljak. Kérdezzem meg, hogy miért érdekli vagy egyszerűen mondjam az igazat? Egyáltalán mi az igazság? Végül inkább a szívemre hallgattam és azt válaszoltam neki, amit a leginkább helyesnek és igaznak éreztem.

- Ő volt az első fiú mióta szétmentünk, aki valamilyen szinten megfogott. Nem tudom - sóhajtottam. A fejemben gondolatok serege cikázott, ahogy próbáltam folytatni. Nem akartam őt sem megbántani, de túl sokat sem elárulni érzéseimből és ez valljuk be elég nehéz feladatnak bizonyult. - Egyszerűen csak nőként bánik velem, megnevettet, és most először nem egy tapasztalatlan kislánynak érzem magam, hanem egy nőnek, akinek van önbizalma és tudja hogyan bánjon egy fiúval.

- Ne mondd, hogy mellettem nem volt önbizalmad. Mindig hangoztattam, hogy tetszel és hogy gyönyörű vagy.

- Nem nem, nem is erről van szó. Nem te vagy, vagy voltál a hibás. Egyszerűen csak nekem okozott gyakran fejtörést, hogy mit tegyek melletted. Mindig beugrott, hogy hány csajt láttál már adott szituációban és aztán láttam kívülről magam, hogy én mit nyújtok és leggyakrabban ez az, ami nem tetszett. Saját magam nem éreztem neked elégnek. És most Lóri mellett valahogy levetkőztem ezt az egészet.

- Értem - bólintott. Még mindig görcsösen maga elé bámult és nem nézett rám. Mintha minden szavamat átrágta volna és elszomorította volna őt a mondandóm.

- Úgy csinálsz, mintha kettőnk közül nekem lenne először valaki más utánad, mikor te alig tudnád megszámolni hány csajjal feküdtél le azóta- bukott ki belőlem. Oké, ez a mondat nem illett a komoly lelkizéshez. Ez támadás volt, de annyira a nyelvem hegyén volt már, hogy nem tudtam nem kimondani.

- Ki nem szarja le kiket dugok meg, ha egyikhez sem köt semmi, csak azaz egy rohadt éjszaka?! Te randizol, romantikázol és kézen fogva jelensz meg a pasival, szóval igen is te vagy az, akinek kettőnk közül van valakije - csattant fel és rám kapta dühös tekintetét. Éreztem, ahogy megy fel a pumpa és próbáltam magam visszafogni hogy ne kiabáljak és ne ébresszem fel az egész házat, sőt utcát.

- És? Hónapok óta semmi figyelmet nem fordítottál rám, levegőként kezeltél és mikor valaki lesz mellettem, érdekes módon rögtön idegesít és beszélgetsz velem. Nem értelek.

- Legalább jobb vele, mint velem? Lefeküdtetek már? - sorozta nekem a kérdéseket és tényleg nagyon kezdett felhúzni.

- Nem vagyunk együtt, még - hangsúlyoztam ki a még szót - és ehhez semmi közöd. Jó éjszakát, Harry - pattantam fel végül mellőle mielőtt bármi olyat mondtam volna, amit megbánok vagy egyebek. Egyszerűen csak muszáj volt szabadulnom mellőle.