LoveGame

XVI. Gesztus

Itthon teljes a káosz. A szobám teljes tartalma a garázsban van, ugyanis hatalmas felújítást tartunk. Már előre az idegeimre megy, hogy nincs meg a saját kis nyugalmam. Talán csak annyi vígasztal, hogy akad apának egy igencsak helyes segítője. Harry amikor reggel meglátott a dobozokkal cipekedni a segítségemre volt, és később apának is felajánlotta azt. Így most ők ketten munkálkodnak a szobámon, míg én néha beugrom egy kis nyálcsorgatásra. Furcsa belegondolni, hogy apa és Harry ilyen jól kijönnek egymással. Pedig mindössze annyit tudnak, hogy jóban vagyunk. Oké, igazából anya szóról szóra tud mindent, ezért mosolyog olyan sunyin akárhányszor szóba jön Harry. Rajta kívül senki nem tudja a dolgokat. Leti a szüleivel nyaral valahol, más barátnőm igazából olyan nagyon nincs is. Kicsit magamnak való vagyok, azt hiszem.

Apa épp most viharzott el a boltba valami kellékért, így én célba vettem a szobámat, ahol most egyedül Harry munkálkodott. Mosolyogva nyitottam be és pillantottam végig rajta. A fehér pólóján és rövidnadrágján krémszínű foltok voltak a festék miatt. Szerintem örülhet, hogy nem rózsaszín falakat akartam.

- Micsoda kis munkásember vagy - szóltam oda egy halvány mosollyal, miközben becsuktam magam mögött az ajtót, a zár kattanása kicsit viszhangzott az üres szobában.

- Majd te megfizeted nekem – kacsintottam rám és letette a kezéből az ecsetet.

- Csóró vagyok - tettem szét a kezem halványan nevetve.

- Nem is pénzre gondoltam – vigyorgott, amire már csak a szemeimet forgattam és az ajtónak dőlve pillantottam körbe az üres szobán. – Tetszik?

- Igen, pont ilyen színt képzeltem.

- Akkor nem potyára melózunk.

- Cuki vagy, hogy segítesz – mosolyodtam el. Smaragdzöld tekintetét az enyémbe fúrta és úgy mosolygott vissza rám. Létezik, hogy egy üres szobában, festékesen is pattognak közöttünk a szikrák? A tekintetétől a lábam megremegett és annyira zavarban voltam. Utáltam, amikor bámul. – Festhetek? - tereltem el inkább a szót.

- Tini, szerintem inkább ne – kuncogott.

- Na, ne legyél gonosz. Csak egy kicsit – vettem fel a hengert és a festékbe mártottam. Nevetve próbáltam egyenesen festeni egy széles csíkot a falra, Harry a fejét fogta mozdulataim láttán. Ahogy mögém állt, egyik kezével átölelte a derekam, míg a másikkal ráfogott a kezemre, ami a hengert fogta és megmutatta a technikáját. Sokkal egyszerűbbnek bizonyult a dolog, és neki nem csorgott le a festék a földig. Aztán inkább félreálltam az útjából és csak néztem, ahogy dolgozik. Egy hirtelen mozdulattal már csak azt vettem észre, hogy közelít felém és az ecsettel egy kis vonalat fest a homlokomra. Majd meg pukkadt a nevetéstől, olyan volt, mint egy óvodás.

- Dedós vagy – nevettem én is.

- Nem tudom ki az idősebb.

- A kor nem számít – forgattam meg a szemem és próbáltam ledörzsölni a festéket a fejemről.

- Lányom, csak nem sikerült belefejelned a festékes vödörbe? – jött be apa, amire Harry újra hahotázni kezdett.

- A munkaerőd egy óvodás – fintorogtam, bár tényleg elég vicces volt a helyzet.

A további napomat a kanapén üldögélve töltöttem szokásosan olvasással. Anya a konyhában sürgött, Noel pedig aludt, így volt egy kis csönd a házban. Eléggé sikerült belemerülnöm újra Abbi Glines művébe, ugyanis már csak arra eszméltem, hogy az étkezőben mindenki rám vár egy kései ebédre.

- Mit csinálsz este? – pillantott rám Harry, én pedig kissé elborzadtam. Imádkoztam, hogy apa előtt ne mondjon semmi olyat.

- Öhm semmit, miért? - kérdeztem a szemöldökömet ráncolva.