LoveGame

XXXVII. Idő

Tik-tak, tik-tak.

Az irodalom órák sajátossága, hogy rendszerint sosem akarnak véget érni. Én, aki alapra szereti a verseket és könyveket mégis unalom ittasan ülöm végig a negyvenöt percet Mrs. Walkerssel. Nem értem a szakértők miért akarnak minden műbe és alkotásba belelátni valamit. „A költő paradoxonokból építi fel a versszakot, hogy gondolatiságát minél inkább kifejezze." Most komolyan. A költő szimplán csak elgondolkodott, elterelődött a figyelme a szeretett lányra és ennyi. Hova fér ide bele a paradoxon? A csengő hangos zöreje megnyugvás volt a diákoknak. Mindenki nagyot sóhajtva pattant fel a padból és fittyet hányt a tanárra - aki fennhangon próbálta még az utolsó mondatait kinyögni - ment ki a teremből. Kár, hogy senkit nem érdekelt.

Elsők között voltam, aki kilibbentek a teremből és a földszinti folyosó felé igyekeztem, ahol Harry már várt rám. Lezseren a falnak dőlve nyomkodta a telefonját, majd amint meghallotta lépteimet elmosolyodott és eltette azt.

- Helló, baba - fogta körbe a derekam, majd lágy csókot lehelt a számra. Férfias illata ellepte az elmém és csak csendben mentem utána ahogy a parkolóba vezetett a kocsijához.

- Szia Harry - visszhangzott mögöttünk egy kisebb lánycsapat vinnyogása miután én beszálltam. A szemeimet forgatva pillantottam ki a visszapillantó tükörben.

- Újonnan rajongóid vannak? - fintorogtam rá miután beszállt mellém.

- Ne légy féltékeny, utálom ha az vagy - csúsztatta kezeit a combomra, majd gázt adott és végre elhagytuk a hőn utált sulit. Alig vártam már, hogy vége legyen. Az utolsó irodalom órámat éltem éppen túl, ez is inkább már csak felkészítő volt a jövő heti érettségire. Azt hiszem ez az érettségi tanulós időszak rossz hatással volt rám, a Harryvel való kapcsolatomra és mindenre. A napjaim nagy részét a tanulás tette ki, Harryvel határozottan elhidegültünk egymástól. Mérhetetlen bűntudatom volt emiatt és már csak ezért is alig vártam a végét. Mihelyt a kezembe adják a kék könyvecskét csak vele fogok foglalkozni. Nem akarom elveszíteni mégis érzem, hogy ennél azért többet kell tennem érte. Úgymond többet vár el. Több időt, törődést, szeretet.

1 héttel később

A kék könyvecskével a kezemben boldogság ittasan léptem ki a termünk ajtaján. Az egyetlen dolog, ami befolyásolta ezt, az természetesen Harry volt. Az osztálytársaimat látva féltékenység fogott el. Barátaik büszkén ölelték őket magukhoz, végig itt voltak velük és együtt izgultak velük. Én meg örülök, ha Harry egyáltalán még észben tartotta, hogy éppen a héten érettségiztem le.

Nagyot sóhajtva ültem be apa mellé az autóba. Elmeséltem neki a dolgokat és tényleg boldog és megkönnyebbült voltam, a szívemet mégis nyomta valami. Vagy inkább valaki...Aznap este csendben üldögéltem a hintámon. A kezemben a már másodjára olvasott könyv volt, de most még arra sem tudtam igazán figyelni. Más esetben mindig leköt az olvasás, de most igazi rémület volt bennem. Mi van ha tényleg elveszítem? Megtanulhattam volna már, hogy ő nem az a fiú aki hónapokat vár egy lányra és teper érte minden percben. Léteznek ilyen fiúk is, de Harry Styles bizony közel sem ilyen.

Június

Az elképzelés az volt, hogy ez bizony egy tökéletes nyár kezdete. Nyaralások, család és szerelem. Megszoktam már, hogy én ha valamire igazán rákészülök abból semmi nem lesz. Viszont ez a húzás tényleg nagyon csúnya volt a sorstól. Ugye már az érettségi alatt is akadtak Harryvel problémáink. Az gondoltam, hogy ezek olyan apróságok, amiken könnyen áthidalunk majd és minden a régi lesz. Nos, nem lett. Én sem vagyok a régi, Harry sem a régi és a kapcsolatunk sem az. Nem akarom mindenért csak őt okolni, de azért azt be kell vallani, hogy ő igencsak sáros a dologban. Azzal, hogy újra úgymond diák lett újra gyerekként is kezdett viselkedni. A gimis diákévek köztudottan a bulikat, a piát, a nőket és a szabadságot hozzák. Itt jön rá minden srác milyen jó is óriási faszkalapnak lenni és romba dönteni minden leányzó szívét. Azt az apróságot Harry elfelejtette, hogy ő már nem 18 éves. Ő már ezen túl van, egyszer átélte. Egyszerűen csak szakmát tenni jött az istenverte sulimba. Nem számoltam azzal, hogy ez be fog következni. Nekem nincs szükségem olyan fiúra, akit az egész iskola akar, aki minden lánnyal flörtöl és aki minden hétvégén bulizik és ki tudja hányszor csal meg. Én nem leszek egy biztos háttér, akihez visszajöhet ha unatkozik. Ha belepusztulok is elengedem és végignézem ahogy hülyét csinál magából és lassacskán biztosan eljutok arra a pontra, hogy azt is letagadnám, hogy valaha ismertem. Most még a görcsösen sírok utána és gyűlölöm fázisban tartok...

- Titanilla, mi lenne ha kimozdulnál végre a szobádból és keresnél valami elfoglaltságot?- kopogott be anya a szobám ajtaján. Harryvel pontosan 1 hete mondtuk ki, hogy vége. Vagyis én, ő pedig csak bólintott. Még az is megfordult a fejemben, hogy örül neki hogy megszabadul tőlem. - Miért nem hívod fel egyik barátnődet és mentek el strandra?

- Nincsenek barátnőim - motyogtam a laptopom felől. - Anya nincs kedvem most semmihez, majd később - zártam le a témát és a lépcső nyikorgásából ítélve ő is feladta és inkább lebaktatott.

Akárhányszor a gondolataim Harryre vándorolnak dühös leszek magamra. Miért gondoljak rá, ha ő rám egyáltalán nem gondol? Új fejezet kell hogy kezdődjön az életemben. Boldognak kell lennem. Hihetetlen, hogy két ember, akik annyira közel álltak egymáshoz hogy lehetnek egyik napról a másikra szinte idegenek? Fel tudja váltani a gyűlölet a szeretetet? Egyáltalán mennyire áll távol egymástól ez a két érzelem? Ellentétesek, viszont annál több hasonlóság van bennük. Az egyik pillanatban utálom, a másikban meg már azt kívánom bárcsak láthatnám.

Mérhetetlen kettősség uralkodott a bensőmben. Az sem segített sokat ha arra gondoltam, hogy a hétvégén látnom kell. Sophia szülinapját ünnepli a csapat nála, és Sophia ellentmondást nem tűrve hajtotta, hogy nekem is muszáj ott lennem.

Szombaton a szekrényem előtt álldogálva döntöttem el, hogy ez az este a bulizásé és egy apró részben azé, hogy megmutassam az és drága ex barátomnak, hogy mit is vesztett. Miután elkészültem, felkaptam a kocsikulcsot, és indultam is Sophiáék háza felé. Egy fehér miniruhát viseltem, a hajam egyenesen omlott a vállamra és a sminkem is kicsit erősebb volt a megszokottnál, de kifejezetten tetszett ahogy végezetül kinéztem. Más volt, egyértelműen csajosabb és szexibb, mint amikben alapvetően szoktam lenni, de nem bántam. Az anyósülésen ott díszelgett a gyönyörű rózsadoboz szülinapi ajándékként. Nem akartam túlzásba esni, de ez szerintem egy olyan ajándék, aminek bármelyik lány örülne.

- Hú kisanyám odatetted magad - vigyorgott rám Sophia amint ajtót nyitott.

- Boldog szülinapot, Drága - ugrottam a nyakába nevetve, mielőtt még egyéb megjegyzésekkel illet.

Harry szemszöge

Oké, rohadt jól néz ki. Pontosan tudom, hogy az a célja ami minden lánynak ilyenkor. Bánom is, hogy egy ilyen csaj többé nem az enyém, azt viszont nem bánom, hogy helyette bárkit megkaphatok. Akár többet is egy héten. Nincsenek kötöttségek, nincs magyarázkodás vagy féltékenység. Szabadság van. Nem mondom, hogy nincs olyan része a kapcsolatunknak, ami nem hiányzik. Maga a lénye, a különlegessége, a személye már a héten is hiányzott. De most azt érzem jobb nélküle, mint vele.

- Hahó, figyelsz? - kapálózott előttem Winnie. El is felejtettem, hogy eddig vele beszélgettem így inkább a konyhába mentem Zaynékhez.

- Azt tudod, hogy szarul döntöttél - mondta lezseren a pultnak támaszkodva. Olyan lazasággal mondta, mintha legalábbis azt mondta volna, hogy épp süt a nap. Én egyből a szemeimet ráncoltam, miközben kezeimet összekulcsoltam a mellkasom előtt.

- Mert?

- Mert Tinával még rohadtul az elején voltatok, te meg az első alkalommal dobtad is, mikor másra vágytál - ingatta meg a fejét Zayn. A csapat kifejezetten bírta Mirát, így meg sem lepett Zayn kis előadása a témáról.

- Nem dobtam, ő mondta ki, hogy szakítsunk. Te könnyen beszélsz, szingli vagy hónapok óta, azt kapsz meg akit csak szeretnél - töltöttem magamnak vodkát, majd kicsit nyakon öntöttem egy kis narancslével, hogy ne üssön be nagyon.

- Nem fogok ezen veszekedni veled, de pár hét múlva ne sírjon érte a szád. Én nem bánnék egy olyan csajt mint Mira.

- Nem fog - fintorogtam és inkább otthagytam őt is. Nem kell a hegyi beszéd. Én életem, én döntéseim. Szarok a világra.