Amigo

Upsz?

Leültem a két sráchoz a nappaliba és próbáltam lenyugtatni a szívemet. Végülis mi rossz történhet, ha hárman egy helyen vagyunk? Na, jó ez rohadt hülye feltételezés, mert a két srác simán egymásnak ugrik.
Leültem a kanapé másik végébe, hogy egyikhez se kerüljek közelebb.
  - Szóvaaal. - helyezkedett a fotelban a spanyol.
  - Nem mehetnék inkább?
  - Nem! - vágták rá egyszerre.
  - O-ké..
  - Tehát. Most hogy így szépen összegyűltünk megtudhatnánk pontosan miért is jöttél. - néz Tomira, aki cseppet sem zavartatta magát.
  - Megakartam beszélni a dolgokat. Léna. Nekem nagyon tetszel, de...
  - Várj! - állította meg a spanyol majd felállt és inkább beült közénk a kanapéra.
  - Oké, most már folytathatod.
  - Miért ültél ide? - kérdezte Tomi.
  - Hogy jobban halljalak.
  - És miért van ekkora pofád?
  - Hogy bekaphassalak!- ordította majd úgy tett mintha ráugrana, de helyette csak megijesztette. - Ham!
  - Te normális vagy?!
  - Lo siento mi amigo. Nem hagyhattam ki. - rám nézett és villantott egy eléggé perverz mosolyt. - Imádom a Piroska és a nagy  gonosz farkas történetét. 

Őrület, hogy ez a hülye mindig csak a szexre tud gondolni. Vagy most csak én értettem férre?

  - Megtennéd, hogy legalább akkor nem célozgatsz ilyenekre, ha itt vagyok? - szólt közbe Tomi.

Chhh. Akkor nem csak én értettem férre.

  - Én? Célozgatni? Kérlek.
  - Akkor az előbbit minek neveznéd?
  - Azt a mesét mesélték nekem mindig, amikor kicsi voltam. - vonta meg a vállát. - De a témára visszatérve. Mit is akarsz?
  - Szeretném elhívni randizni, már ha... Ő is szeretné...
  - És ezt neki is mondtad?
  - Nem...
  - Pedig ő is bír téged. - mondta ki egyszerűen.
  - Tényleg? - nézett rám csodálkozva.
  - Igen. - válaszolta helyettem a spanyol.
  - Miért mondod el ezt nekem? - röhögött föl. - Valljuk be őszintén, eddig nem igazán szimpatizáltál velem.
  - Te sem akartál a legjobb barátom lenni. De.. Léna me amigo.
  - Akkor te nem is akarod...
  - Nem. - rázta meg a fejét.
  - Nem zavar titeket, hogy itt vagyok?
  - Nem. -  Carlos olyan érzelem mentes tekintettel nézett rám, hogy az már szinte fájt. Miért csinálja ezt?
  - Ez esetben... Azt hiszem tartozom egy bocsánat kéréssel.
  - Majd behajtom. - fogott vele kezet. - Viszont most már mehetnél. Sok dolgom van.
  - Értem. Léna, te is jösz? Beszélhetnénk...

Már választa nyitottam a számat, de Carlos ismét válaszolt helyettem.

  - Léna még marad, mert átnézzük a matekot is.
  - Az előbb még menni készült...
  - Ja. Hogy ne legyen kínos a helyzet.
  - Értem... Akkor most már csak annyit szeretnék kérdezni, hogy... Léna, lenne kedved eljönni velem valahova a közeljövőben?
  - Igen! - vágtam rá egyből, mert tudtam, hogy Carlos megint közbeszólna.
  - Remek. Akkor... majd írok.
  - Hanyagolhatnánk ezt a témát, mert ide hányok.
  - Már megyek is..

Tomi egy perc múlva már itt se volt, Carlos pedig eltűnt a konyhában én pedig utána mentem, hogy mégis mit képzel magáról és miért beszélt így.
  - Carlos. - léptem mellé.
  - Most komolyan?! Randira mész vele?! Tényleg??
  - Igen..
  - Nem gondoltam volna.
  - Te magad mondtad, hogy nem akarsz tőlem semmit.
  - Hazudtam. Neked mi a mentséged? Semmi? Az a nyomorék is tudja, hogy megakarlak szerezni attól, hogy azt mondtam "Nem".  Különben ha úgyvesszük már megkaptalak
  - Nem értelek. Nem azt mondtad még fenn, hogy nem kaptál meg? Vagy most mi van?
  - Legyen elég annyi, hogy az enyém vagy, oké? Bizonyos értelemben.
  - Oké Carlito.
  - Mit mondtál?! - mordult rám és a konyhapultnak nyomott.
  - Carlito.
  - Ne hívj így.
  - Miért?
  - Mert ne.
  - Jaj, nem kell bedurcizni, Carlito.