Amigo

Azt is mondta

"Önnek nem lehet gyermeke"
Percekig vízhangoztak a fejemben a doktor szavai.. Egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy ez velem forduljon elő. Nem akartam gyereket, nem most.. De ennek tudatában inkább estem volna teherbe.

~~~~~~~~~~~

Szeptember. Csodálatos egy hónap. A lakásunk előtti fa levelei ezer színben pompáztak napok óta. Sokan azt mondják, hogy az ősz elmúlás évszaka, de nekem valahogy mégis inkább valami kezdetének tűnik.
Ott feküdtünk a nappaliban a kanapé előtti szőnyegen összebújva. Carlos lágyan csókolt, de mégis úgy égette a bőrömet, mintha tüzesvassal érne hozzám. Hatalmas kezei körbefonták testemet. Úgy szorított magához, mintha lenne bárki is aki el akarna szakítani tőle. Pedig a nyakamra varázsolt ékeskedő foltokkal tett róla, hogy minden közelembe kerülő ember tudjon róla, hogy már csak az övé vagyok. Leplezi ugyan ha féltékeny, de a gyerekes kis játékaival mindig felfedi valódi érzéseit...
- Te szeretnél gyereket? - barna szemei egyenesen a lelkembe láttak. Arcára apró mosoly kúszott.
- Egyszer majd igen. - kuncogtam. - De miért?
- Csak érdekelt. - csókolt meg lágyan. - És fiút vagy lányt szeretnél?
- Hm... Eleinte egy pici Carlitora vágytam.
- Eleinte? - nevette el magát.
- Igen, de ahogy elnézem a te igényeid... Nem akarom, hogy a fiam mindennap valami csaj bugyiában legyen.
- Kikérem magamnak! - magasodott fölém. - Én nem a bugyidban keresem a boldogságot!
- Nem-e?! - kacagtam fel. - Hogy is mondtad múltkor? "Kérlek, princesa. Gyors leszek. Ennyi boldogság jár nekem."
- Te mindig emlékszel az általam felhasználható dolgokra?
- Aham. - vigyorogtam. - És te?
- Mi van velem?
- Fiút vagy lányt szeretnél?
- Tudod ez nagyon elgondolkodtató kérdés. Ha fiú lesz, akkor olyan lesz, mint én.
- Hisztis?
- Nagyon vicces! - morogta. - Nem. Ha fiú lesz, akkor tökéletes lesz. És egy barom. Pont mint az apja. - magyarázta gondterhelt arccal. - De ha lány... Akkor olyan gyönyörű, mint te. És nem akarom, hogy minden srác megakarja farkalni.
- Tudod... Egy felmérés szerint az első fiú gyermek általában az anyjára hasonlít, az első lány meg az apára.
- Akkor nem lesz gyerekünk! - szögezte le.
- Miért?
- Gondolj bele. Egy lány, olyan tulajdonságokkal, mint én! Vagy egy olyan tulajdonságú fiú, mint te.

Nem igazán értettem mire akar ezzel célozni. Lelki szemeim előtt egy barna hajú, barna szemű gyönyörű lányt, és egy szőke, kékszemű fiút láttam.
- És?
- A lányt a végén még gimibe leccukják a fiú meg olyan lesz, mint Tomi.
- Tomi?
- Az a szerencsétlen akivel anno "jártál".
- Hülye vagy. - nevettem el magam.

~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~

- Kedvesem, szeretném, ha most leülne és végighallgatna. - simította végig a hátam. - Ne okolja önmagát, mert ez nem az ön hibája. Bárkivel megeshet...

Már öt is elmúlt, mire haza értem. Carlos már biztos haza ért - gondoltam. És igen. Idegesen nyomkodta a telefonját a kanapén ülve, de amint meghallotta, hogy a nappaliba érek felém kapta a fejét. Arca eleinte kifejezéstelen volt, de amint megállapodott rajtam a tekintete már robbanni tudott volna az idegességtől.
- Hol voltál?!
- Én...
- Baszki. Órák óta próbállak elérni, de nem vetted fel, az smsekre sem válaszoltál. Tudod mennyire aggódtam?
- Ne haragudj...
- Ne haragudjak?! Kurvára ki vagyok akadva! Akkora teher lett volna felhívni?! Vagy írni egy üzit?!
- Sajnálom. - szipogtam. Érzések milliói kavarogtak bennem. Könnyek százai folytak végig az arcomon. A lábaim mintha mázsás tehernek érezték volna a testem, egyszerűen föladták a szolgálatot. Térdre estem előtte.
- Rosszul vagy? - térdelt mellém azonnal és a homlokomat kezdte tapogatni, hogy lázas vagyok e.
- Nem tudom... - suttogtam. Nem tudtam a szemébe nézni.
- Léna... Van valami, amit elszeretnél mondani? - hangja vízhangzott a fejemben, akárcsak a doktoré. Képtelenségnek éreztem, hogy bármennyi hang is kijöjjön a torkomon. - Léna, kérlek szólalj meg. Megoldjuk valahogy... - szorított magához. - Minden az én hibám, de ígérem rendbe fogom hozni..
- Mi a te hibád?
- Megtaláltam a terhességi tesztet.
Amikor elrohantam itthonról úgytűnik csak a negatívat dobtam ki. Egyre jobb...
- Nem vagyok terhes... - szipogtam.
- De a teszt...
- A teszt rossz. Orvosnál voltam... És ő mondta... Hogy..
- Hogy nem vagy terhes?
- Azt is mondta. - zokogtam.
- És mit mondott még?!
- Én... Nem..
- Léna! - letörölte a könnyeimet és várta a válaszom. Ám, ahelyett, hogy megszólaltam volna, elővettem a táskámból a papírokat és a kezébe nyomtam.
Hosszasan, zavart arckifejezéssel olvasta a papírokat. De amikor a végére ért... Olyanná vált a tekimtete, mint akiből kiölték a melegséget.
Pár percig csak meredt maga elé aztán lágyan megfogta a kezem.
- Na, gyere ide. - morogta. Magához szirított egy hosszas ölelésre aztán felemelt. Leült a kanapéra, én az ölében. Kezeim lehámozhatatlanok voltak róla, de nem is tett ellenük semmit. Hagyta, hogy zokogjak. Hogy könnyeim teljesen eláztassák a kedvenc pólóját.